Sokféleségében is egyedi és különleges életművet helyez a középpontba a Magyar Nemzeti Galéria április 7-én nyílt tárlata. A festmények, rajzok, könyvillusztrációk, mesekéziratok hol gyermeki játékosságot, hol komorságot árasztanak, hol ötvözik a kettőt, de a maga sajátos módján mind egyformán izgalmas.
Gulácsy Lajos életműve ugyan jellegzetesen modern, mégis képes különböző korszakok és stílusok között közvetíteni, illetve egyszerre kötődik festészethez és irodalomhoz is. Viszonylag ritkán kapja meg az őt megillető figyelmet, ezért is örvendetes, hogy a kiállítás rendezői ennyire ügyeltek arra, hogy változatos eszközökkel megmutassák művészetének sokoldalúságát. Ráadásul, ahogyan azt a Nemzeti Galéria hasonló kiállításain megszokhattuk, más művészek képei is szerepelnek a tárlaton; akár azért, mert Gulácsy tanult tőlük, akár azért, mert kortársai és barátai voltak, és hatottak egymásra. Az utolsó termek egyikében pedig olyan alkotók képei néznek farkasszemet Gulácsy kései műveivel, akik hozzá hasonlóan mentális betegségben szenvedtek, illetve kívülállónak számítottak.
A kiállításról írt kritikám a KULTeren olvasható. A teljes szöveget jogi okból nem másolhatom ide, de a link odavezet.
A kritikában idézett Horgas Béla-mesejátékról itt írtam.