Újraolvasás vége.

Na, ez tényleg nagyot üt. Anno huszonévesen is fölfogtam, hogy itt nem kétezer-háromszáz éves, hanem nagyon is aktuális eseményekről van szó, de ennyit, mint most, biztos nem értettem meg belőle. Az pedig egész biztos, hogy többedik olvasásra is marad benne „anyag”. Sajnos színpadon még nem láttam.

Úgy van, ahogy ursus molytárs mondja, példázat ez: hatalomról, amely túllépett mindenen, ami ember számára még követhető. Ha akarom, a mindenkori diktatúráról.* Akik a legjobban ismerik/szeretik a királyt, azok veszítik el a fonalat a leghamarabb, és aki elveszíti a fonalat, az a legkisebb botlásért is kegyetlenül megfizet. És úgy van, ahogy Bubuckaja molytárs mondja, az a parancs, hogy tízezren házasodjanak, nem sokkal nemesebb, mint az, hogy ugyanannyit mészároljanak le. Főleg, ha a szándék és a cél az, amelyet a darabban megfogalmaznak.

PARMENIÓN
(…) új országot ígér, de kohónak tervezi. Három nyelven kezdi, hogy egyetleneggyel folytassa. Okos isten.

Az első olvasás óta elég sokat és sokfélét olvastam Nagy Sándorról. Anekdotafüzért, hadtörténetet, középkori kalandregényt, szintén példázatos jellegű kortárs történelmi regényt, útleírást és tudományos munkát is. Szóval nemcsak az életének az eseményeit, de az életében szereplő embereket is elég jól ismerem. Annak idején is gyanús volt, most meg már éppen biztos, hogy Sütő valami rettentő dolgot művel a történelmi eseményekkel és személyekkel. Első olvasáskor még azt hittem, egyszerűen tájékozatlan – de most már azt mondom: ennyire nem lehet tájékozatlan valaki, ha történelmi drámát akar írni. Alexandroszon kívül szó szerint semmi és senki nincs a helyén. Következetesen összekeveri az iráni és afganisztáni helyszíneket. Kihagyja a makedón udvarnak a menyegző idejében igencsak jelentékeny szereplőit, viszont feltámaszt a halálból szinte mindenkit, aki akkor már rég nem élt. Az egyik történelmi alaktól elveszi a nevét, és odaadja a másiknak, mint valami váltott maszkot. A vallásokról meg már ne is beszéljünk. Aki történész, és kicsit is ismeri a korszakot, de nem tudja, mi az a példázat (bár ilyen történészt nehezen tudok elképzelni), hozzá ne nyúljon, mert infarktust kap. Aki viszont ismeri az irodalmi Nagy Sándor-hagyományt, vagyis azt a meseanyagot, amely az évszázadok alatt az alakjára rakódott, találhat a drámában egy-két kedves meglepetést. 

És mégis működik. Talán éppen annak eszköze ez a káosz, hogy a korszakban uralkodó káoszt megmutassa.

PARMENIÓN
(…) A világ ura nem fél a haláltól, de hidd meg, jól ismerem: tart az altatódalaitoktól. Mert a nyelvetek, vallásotok, míg gyakoroljátok: ármány, cselszövés, minden pillanatnyi összeesküvés – ellenünk! Hány milliárd szavát pazarolja egy anya – gyermekére? Megannyi ráhatás, hogy különbözzék tőlünk, akik magunkhoz akarjuk őt hasonítani.

Minden további nélkül el tudom képzelni, hogy a menyegző idejében pont így nézett ki Nagy Sándor udvara, pont így nem lehetett kiigazodni rajta, mikor mit parancsol ez a (sajnos nagyon okos) pszichopata, és miért. Vagy talán annak, hogy egyértelműen példázat legyen, hogy egyik eseményt/személyt/helyszínt se lehessen konkrét eseménynek/személynek/helyszínnek megfeleltetni, hanem minden általánosítható legyen. Működik a darab, mert attól, hogy személy, esemény vagy helyszín nincs a helyén soha, attól még minden mondat a helyén van, de bebetonozva ám.

DÉMÉTRIOSZ
Zeusz-Ámon fiának oldalán nincs aggodalom, bizonytalankodás, nincs tépelődés, félelem, nincs rémlátás és nem lehetséges az ellenvélemény. Kimondtam ugyan, bár ez a szó nincs, ismeretlen, lemaradt Pellánál, elfelejtettük, mindahányan és örökre. Ellenvélemény? Kést a párnátok alá! Az álmaitokban is szíven szúrjátok!

És ettől dráma a dráma, nem attól, hogy Bésszosz fia melyik várat mikor védte, és ki volt vagy nem volt a testvére.

Ha már a mondatok kerültek szóba: a stílusa nagyon tetszik. Az a fajta furcsa, fanyar humor, amelynek éle van, igen, de nemcsak azt bántja, aki kapja, hanem azt is, aki adja. Amelyet arra használ az ember, hogy ne kelljen egyenesen kimondania, ami őt ugyanúgy kétségbe ejti, mint a hallgatóját, és így pillanatnyi szövetséget teremt két beszélgető között. Sok ilyen pillanat van a szövegben, sok apró összecsapás és felszikrázás, sok kétségbeesés. Ettől nem szeretik egymást jobban az emberek, ettől akár még el is vágják egymás torkát, de abban az egy (sok) pillanatban a humor nem a megalázás szolgálatában áll. 

KALLISZTHENÉSZ
(…) A történelem: államtitok, és én elárultam.

Az külön jólesett, hogy mezopotámiai verseket is felhasznált Sütő ahhoz, hogy erősítse a korhangulatot.

Nagyon szép szöveg. Ja, és attól, hogy példázat, még pörög derekasan, ahogy drámához illik. Kevés nagymonológ, sok párbeszéd, rövid mondatokkal, megütköző akaratokkal. Szeretném színpadon látni. Egyelőre azonban be kell érnem azzal, hogy ingyen olvasható az interneten. 

* Becsületszavamra nem szándékosan olvastam éppen az ünnepi megemlékezések idején, egyszerűen csak most volt rá időm, de annyira téren-időn kívüli a darab, hogy nyugodtan vonatkozhatna bármely ország bármely diktátorára.

Ezt 2018. október 23-án írtam. 

Pontszám: 10/10