Szerény küllemű, ijesztően vastag könyv, jó nagy írástükörrel, sűrűn szedve. Komoly tudományos munkákat megjelentető sorozat része. A szerző fényképe a neten: illedelmes, szelíd angol úriember. Az ilyenek szoktak visszajárni az ókortudományi szigorlat után a töri szakosok rémálmaiban.
Azt' akkorát szól, mint két operaházi üstdob.
Nemcsak rendkívül alapos munka, elképesztő felkészültséggel megírva, hanem még olvastatja is magát. Pedig ez aztán tényleg nem az ismeretterjesztés kategóriája.

Ha nem tukmálják rám (szó szerint!) a könyvtárban, hát nem ezt vittem volna haza nyári olvasmánynak. Pedig köztudottan flúgos vagyok. De ennyire azért nem. Csak hát ha már tukmálják… meg egész érdekesek a fejezetcímek is… meg érdekel a Sanyi… meg amúgy is kell most a hadtörténet a munkámhoz… na jó, hazaviszem…
Tíz pont, és megyen a kedvencek közé. Utóbbit már akkor tudtam, amikor még nem is értem a végére.

Sándor a későbbiekben tudatosan úgy viselkedett, mint Héraklés és Achilleus egyenes ági leszármazottja, és szívesen tulajdonított magának e hősöket idéző jellemvonásokat (…). A hérósok tetteinek utánzására már kezdettől fogva késztetést érzett. (...)

Saját származásával mint „propagandisztikus eszközzel” élve az Európában és Ázsiában élő görögök egyesítését hirdette. Achilleus és Priamos leszármazottai most vállvetve fognak küzdeni a közös ellenség ellen. Ezáltal az összgörög öntudat egy igen sajátos válfaját alakította ki, és csatára készülő seregébe „a múlt árnyait is besorozta”.

Az nem kifejezés, hogy életre kelti a Kr. e. IV. századot. Egyszerűen kizárom annak a lehetőségét, hogy ennél jobban is lehessen érteni a témához. Komolyan mondom, és idézettel alá tudom támasztani, hogy ez az ember nemcsak a forrásait tudta kívülről, hanem még azt is tudta, amit le se írtak. Pl. észreveszi, hogy egy menetelés leírásából az egyik forrásban egy nap hiányzik. Mert kiszámolja, hogy mihez képest mikor volt holdfogyatkozás. Eszem el ne hagyjon. Vagy hogy hogy állt Kr. e. 326-ban a drakhma árfolyama. Vagy hogy melyik partrészen hol képzelhető el egy lovas ütközet, ahol se hegy, se vízmosás nincs, illetve nem volt ezelőtt kétezer-háromszáz évvel. Szerintem ez vagy végigjárta az egész utat gyalog, vagy betáplálta az agyába az összes ókori és modern domborzati és vízrajzi térképet.

Mindennek, amit leír, helye van, pont akkor és pont ott kell elhangoznia ahhoz, hogy érthetővé váljon a gondolatmenete. A holdfogyatkozásnak is, a drakhma árfolyamának is. Régen jól ismerem már a hadjáratok történetét, mégis oldalanként tudott újat mondani. A második rész pedig arról a háttérről szól, amelyre más könyvek nem szoktak kitérni: a Nagy Sándor korabeli hellén városállamokról,* a hadsereg felépítéséről, a birodalom szervezeti és pénzügyi működtetéséről. Logisztika, igazgatás, adómegállapítás, úthálózat, hírközlés, ami belefér. Lehet, hogy ez az ember pszichopata volt, de hülye nem. Ahhoz, hogy ilyen birodalmat hozzon létre, nem volt elég a stratégia, a kegyetlenség meg a földrajzi érdeklődés. Iszonyat mennyiségű információt kellett fejben tartania és állandóan mozgatnia. Nagyon nagy formátumú egyéniség, a koncepciója pedig mindenképpen tiszteletre méltó az első pillanattól az utolsóig.

Csak éppen az Úristen megőrizzen az ilyen ember közelségétől. Bosworth azt is világosan (és az előzőekhez hasonló olvasmányossággal, átélhetőséggel) értésére adja az olvasónak, hogy mi volt ennek a fényességes karriernek az ára. Hogy mi látható a fonákján. Nem hagyja, hogy elfelejtsük.

Azonban gyakran elfelejtik mindennek az emberéletekben fizetett árát, ezért kell emlékeztetni rá. Millióknak jelentett jogos gyászt az a dicsfény és misztikum, amellyel Sándor hódításai bearanyozták a birodalmak minden nemes eszmétől távol eső területi gyarapodását.

Az utolsó fejezet pedig, amely az uralkodókultusz eredetéről szól, oly mértékig életre kel, hogy a nagyját nyugodtan alkalmazni lehetne a közelmúlt és a jelen diktatúráira is. Mégsem mondanám, hogy ez a legaktuálisabb fejezet. Az egész könyv aktuális, úgy, ahogy van, a kétezer-háromszáz évével együtt. Tisztelet-becsület Bosworthnek, hogy megírta, és Vilmos Lászlónak, hogy a magyar olvasók számára is elérhetővé tette. Meg annak a könyvtárosnak is, aki odanyomta a kezembe. A héten kiderítem, milyen csokit szeret, és viszek neki.

* Hogy ezek mit össze nem veszekedtek magukban meg egymással, Úristen, mintha élőben látnám láttam már ilyet élőben is eleget állami szinten azért mégsem ja, de.

Ezt 2018. augusztus 28-án írtam. 

Pontszám: 10/10