Nem éppen irodalmi remekmű, de az a fajta klasszikus szórakoztató irodalom, amelyet nagyon szeretek, és még a fordító/szerkesztő is kiválóan dolgozott. Ezért egy árva pontot se vagyok hajlandó levonni, főleg, hogy még igen hasznos tanulmányt is illesztettek a kötet elejébe (amelyet ajánlott inkább utószóként olvasni).

Ezt hívják igazi jó kollektív alkotásnak, meg a gótikus katedrálisokat. Aki ezt valaha másolta vagy fordította, az ebbe mind beleírt. Létezik görög, latin, szír, örmény, kopt, sőt mongol verziója is,* és pár száz év alatt Afrika nyugati partjától Kína keleti partjáig eljutott. Csak egy a tuti, hogy nem az írta, akinek a nevéhez kötik.** De mivel jobbat nem tud senki, ott hagyták a nevét a cím fölött, elébe biggyesztve azt, hogy ál-. A modern angol fordító meg vért izzadt, amíg az egyes változatokat sorra összegyűjtögette, és valami egységes történetívet össze tudott rakni belőlük. Minden tiszteletem az övé.

Alig néhány önellentmondással és ismétléssel sikerült megoldania a feladatot. Számított rá, hogy az olvasó nem fogja bánni az ilyesmit, és részemről igaza is lett. Pont én vagyok az az előszóban emlegetett „general reader”, aki azért vesz meg ilyen könyveket (a szórakozás vágyán kívül), mert a főszereplőhöz kötődő mindenféle mondai-mesei hagyományanyag érdekli, és tojik rá, hogy közben kétszer foglalják el Thébát, háromszor akar a főszereplő belehalni a hideg fürdőbe, és Kis-Ázsiából Egyiptom felé menet útba ejtik Rómát. Hát Istenem, tettek egy vargabetűt, kicsire nem adunk.

Azért azt hozzáteszem, hogy közben egy nagyon lelkiismeretes, alapos és tárgyilagos történészi munkát is olvastam, de nem ellenőrzési célokkal, hanem mert az éremnek a másik oldala is érdekel. Tudom ajánlani a módszert. Egyrészt mert Bosworth is igen jól ír, másrészt mert így legalább látszik, mi az, amit nem kellett a regénybe kitalálni, mert – amennyire bármi is ellenőrizhető kétezer-háromszáz év távlatából – csakugyan megtörtént. Meglepően sok minden. Mármint meglepő annak, aki nem tudja, mire számítson. Tényleg nem volt akárki ez az ember, nem csoda, hogy már ötven évvel a halála után, sőt már életében legendákat szőttek köré. Számítottak rá, hogy erről az emberről bármit elhisz a nép – és annak a bárminek legalább egy része igaz is.

Pont a párhuzamos olvasás miatt engem most nem az érdekelt, ami megtörtént, hanem amit hozzáadtak. El vagyok bűvölve egészen. Emberevő ló, amelyet csak Sándor tud megszelídíteni, de ő kb. fél másodperc alatt. Vízből jósló, viaszfigurákkal (igen hatékonyan!) háborút nyerő egyiptomi varázsló. A hadsereg elől visszahúzódó tenger. Homokká változó folyó. Az örök sötétség országa. A világ első búvárharangja. Mitikus madarak által kosárban a levegőbe emelt főszereplő. Olyan fauna, hogy az ember füle kettéáll, csúcspontján az odontotyrannos nevű fenevaddal. Vannak benne összecsapódó hegyek is! És igen, itt az a beszélő fa és az a víz alatt eltűnő sziget, amelyet Firdauszí is felhasznál pár száz év múlva. Meg a Szindbád-mesék írója.

Ahogy mondtam: ehhez mindenki hozzátette a sajátját. Némelyek érdekből (pl. a rhódosziak hozzátettek egy passzust Nagy Sándor végrendeletéhez, amely – nahát! – használ a rhódosziaknak), mások öncélúan, mert elindult a fantáziájuk, és nem volt, ami visszafogja (pl. földrajztudás meg egyéb ilyen kényelmetlen dolgok). És különösen tetszett, ahogyan az előszó részletezi, hogy utóbb mi mindenre hatott ez a regény (meg mi minden hatott vissza rá) az egyes területeken. Az iszlám világban a Korán egynémely szúráit írták belőle, a keresztény világban a legendákba mentek át egyes fordulatai, aztán a legendákból vissza a regénybe. És tényleg, tényleg ott vannak azok a motívumok, amelyeket emleget, a népmesei alapú Legenda aureában. Jó így belelátni, hogyan és mitől alakul a világirodalom. 

Van ám a fordítónak irodalomtörténeti munkája is a témáról. És az megvan a Szabó Ervinben. És az énnekem kell. (Frissítés: meglett.)

Elektronikusan is megvenném, ha volna (mármint az irodalomtörténeti munkát), de azt azért hadd tegyem hozzá, hogy ha olyan volna, mint ez a kiadvány, hát nem biztos, hogy megérné. Ez a regény mint termék csapnivaló. Az előszó rendben, a függelék rendben, magában a regényszövegben meg sehogy nem lehet eligazodni, mert nem kifejezés, hogy elszúrták az oldalszámozását. Könyvjelzőzni például reménytelen. Örülök, hogy egyáltalán létezik ez a változat, meg Richard Stoneman munkáját nem lehet eléggé megfizetni, de azért a tisztelt epub-szerkesztő is odatehette volna magát egy kissé.

* Boldogan fedeztem föl, hogy a fordító-szerkesztő azzal is tisztában van, hogy létezett magyar fordítása a műnek a középkorban. Nem ír róla többet, nincs is miről sajnos, mert nem maradt fönn (hacsak valami isteni szerencse folytán elő nem kerül egy könyvtár alagsorából, mint kilencven éve az Ómagyar Mária-siralom), de azért igen megdicsérem, hogy egyáltalán tud a létezéséről.
** Kalliszthenész Nagy Sándor udvari történetírója volt, de mielőtt befejezhette volna a művét vagy úgy általában bármit, kegyvesztett lett és kivégezték.

Ezt 2018. augusztus 20-án írtam.

Pontszám: 10/10