Az a fajta könyv, amelyikről azt szokás mondani, hogy „semmiről nem szól, de arról nagyon”.  A végén derült ki, hogy pontosan mi is történt 200 oldalon keresztül, és akkor nagyon meglepődtem, hogy tényleg, úgy elmerültem a regény költőiségében, észre se vettem, hogy cselekménye is van. Isten látja…

Amikor a télen adták a moziban A nyomorultakat, egy ismerősöm megjegyezte, hogy ő még filmen ennyi koszt nem látott. Most én mondom, hogy én még regényben ennyi koszt nem láttam. Ez volt az első fejezet után az első benyomásom, és hány meg hány fejezet követte még, tele szeméttel, ammónia-szaggal,…

Kozmosz Könyvek, te csodás. Meg a te duplakönyveid.* Még további kettőt tervbe vettem, ami a közeljövőt illeti. Remélem, sikerül még ilyen gyöngyszemekre bukkannom. Vagy még inkább, hogy ilyen trollkodásra. Mert pont ezt a két kisregényt pont sci-fiként kiadni, pont ebben a sorozatban – hát, kérem,…

Zsuravljova tíz pont, Jurjev maximum hét. Még mindig jó a retro sci-fi! Egyébként pedig – bár ma már igazán mindegy –, a borítókat össze tetszettek cserélni…  Hóhíd a szakadék felett:A múltkor találtam egy olyan hard sci-fit, amely sajátos módon a pszichológiával kísérletezett. Ha a sci-fihez…

Egyik kisregény se volt tökéletes, de azért jól elvoltam a kötettel. Éljen a retró sci-fi! Három nap egy esztendő:Az a fajta szöveg, amelyiktől az ember fönn marad a vonaton. (Én csak azért nem, mert végállomásig mentem.) Feszes, pergő kisregény, pont olyan hosszú, hogy van ideje kibontakozni, és…

Jó ez, nem tudtak ezek rosszat írni, de azért jobbat igen.  Kellett most a lelkemnek ez a hatvanas években aranyos-optimistán megrajzolt XXII. század, ahol mindössze tízmilliárdnyi az emberiség, senki nem éhezik, ellenben mindenki tudományokkal foglalkozik, dúl a nemzetköziség meg a világbéke, a…

Az összes biztosítékot leolvasztotta az agyamban ez a „fantasztikus detektívregény” (mai kifejezéssel élve krimi-sci-fi), de nagyon jó volt. A fizika megszállottjainak különösen ajánlott (holtbiztos, hogy az ő agyukat is rendesen megdolgoztatja majd), de én se éreztem magam rosszul ebben a világban.…

Amikor – valamikor nyár elején – felfedeztem ezt a regényt, annyit tudtam róla, hogy háromkötetes, több mint 1600 oldalas japán családregény a középkorból, szorosabban a XI. századból, rettenetes nagy klasszikusuk, rajta van az „1001 könyv, amelyet el kell olvasnod, mielőtt meghalsz”-listán,…

Életemben semmit nem olvastam, ami egyszerre lett volna ennyire bűbájos és ennyire kegyetlen… Igaza volt Romain Rolland-nak: ez a könyv tényleg olyan, mint egy folyó. De nem(csak) úgy, ahogy ő mondja. Hanem úgy, hogy a sok-sok apró történet, amelyekből a regény felépül, mint kisebb-nagyobb…

Gyakorlatilag alighogy becsuktam a Nyugati utazást (amelyről itt írtam), már nyitottam is ki (mihelyt megtaláltam) a folytatást. Amelyről aztán persze kiderült, hogy igazából nem is folytatás, és azon kívül, hogy ugyanúgy hívják a szereplőket, és Kínában játszódik, buddhisták között, sok köze nincs…