Amikor a télen adták a moziban A nyomorultakat, egy ismerősöm megjegyezte, hogy ő még filmen ennyi koszt nem látott.
Most én mondom, hogy én még regényben ennyi koszt nem láttam.
Ez volt az első fejezet után az első benyomásom, és hány meg hány fejezet követte még, tele szeméttel, ammónia-szaggal, többnapos izzadsággal, olyan kupacokkal, hogy inkább nem részletezem… de aláírom, hogy ez mind kellett is a könyvbe. Az egésznek azt a klausztrofób, nyomasztó légkörét kiválóan erősíti, mint ahogy azt a tudatot is, hogy az ember a saját hulladékától nem tud szabadulni, bármennyire szeretne.
Nagyon hasonlít egyébként a regény Az álmok palotája című könyvhöz (itt írtam róla), csak Az álmok palotája ehhez képest egy sterilizált műtő.
De mindkét regény klausztrofób és nyomasztó. A kárhozott város középpontjában egy közösség áll: azonosíthatatlan helyen összezsúfolt sok-sok ember, különböző nemzetiségekből és időkből, akik vállalták, hogy részt vesznek a Kísérletben, és innentől kezdve kerülhetnek akármilyen magas polcra, nem fogják tudni, mi és miért történik velük, ki és honnan mozgatja a szálakat, egyáltalán mozgatja-e valaki őket, vagy már rég nem törődik velük senki. Abszolúte megértem, hogy ezt a könyvet betiltották anno a Szovjetunióban. Hogy oross molytárs értékelését, amelyet Az álmok palotájához írt, idézzem: ha diktátor lennék, én is betiltanám.
Ami még nagyon megfogott: a foglalkozások váltogatása. Ahogy mindenkit törvény által kényszerítenek, hogy rendszeresen más-más foglalkozást űzzön, ha ért hozzá, ha nem, egyébként is véletlenszerűen, gépből húzzák ki a szakmákat. Ha hallgat a Mentorára, és elkötelezett a Kísérlet iránt, úgyis hamar bele fog tanulni… khm… ismerős logika?!
Az összes foglalkozás tulajdonképpen szerep, amelyet egyik ember lelkiismeretesen igyekszik betölteni, és a maszk minden esetben szó szerint az életévé válik (Andrej), a másik puszta szerepnek tekinti őket, és eszében sincs, hogy komolyan vegye az egészet (Izja), a harmadik az egész játékot élvezi (Fritz), és így tovább. Olyan félelmetes az egész, mint az a bizonyos börtönkísérlet, ahol egyesek vállalták, hogy őrök lesznek, mások, hogy rabok, és rövid időn belül le kellett állítani, mert véresen komolyra fordult a játék. Itt is ez történik.
Ha Izja nem lett volna a regényben, lehet, ki se bírtam volna. Őt szerettem végig a legjobban. Ő volt az a szerep, akivel adott esetben azonosulni tudnék. 

Ezt 2014. augusztus 11-én írtam. 

Pontszám: 10/9