Jó ez, nem tudtak ezek rosszat írni, de azért jobbat igen. 

Kellett most a lelkemnek ez a hatvanas években aranyos-optimistán megrajzolt XXII. század, ahol mindössze tízmilliárdnyi az emberiség, senki nem éhezik, ellenben mindenki tudományokkal foglalkozik, dúl a nemzetköziség meg a világbéke, a Vénuszra kirándulni már unalmas, és a mosogató robotok üzemanyaga az általuk eltávolított ételmaradék. Mindjárt ríva fakadok.*

Ilyen alapanyagból olyan jót írni, hogy az 2017-re se avuljon el, hát az tényleg művészet.

Ki is tettek magukért a tesók. Látszik, mi minden bujkált már akkor is a fejükben. Lazán összefüggő történetek – ha akarom, novellák, ha akarom, regény. Egységes cselekmény nincs, de újra meg újra felbukkanó szereplők vannak, akik időnként nevet váltanak, ettől még azonban hála Istennek azonosíthatók maradnak. Az ő kicsi és nagy céljaik mozgatják az eseményeket, kezdve azon, hogy „de jó volna hasznossá tenni magam”, és végezve kb. azon, hogy „de jó volna telepet létesíteni egy exobolygón / mesterséges intelligenciát létrehozni” stb. Mert van ebben minden, még értelmes lényekkel való találkozás is, sok kisebb-nagyobb jó ötlet, jobban vagy kevésbé kibontva, szóval mint egy sorozat önmagában is megálló nyitókötete, rendben van.

Ami elavult belőle, azzal most nem akarok foglalkozni, fölösleges. Ami nem avult el: a jellegzetes fanyar humor...

Lin töprengve, aggódó kíváncsisággal figyelte.
– Mi lenne, ha endokrinológiával foglalkoznál? – ajánlotta félénken.
– Megtehetem – felelte Paul. – Csak nagyon nehéz kimondani.

...a szürreális formák (amelyek ezúttal logikus magyarázatot kapnak, és ezt mindenki sajnálja, az olvasó is), a nyomasztó táj meggyőző ábrázolása (júúúúj, az a tartós éjszakai eső meg a fáklyák), az ember örök értetlensége a teljesen idegen létformákkal szemben. Az a buta csetlés-botlás, az a gyanakvással összeforrt rácsodálkozás, azok az elbaltázott kis döntések, amelyeknek hol egy mosogatóronggyá átminősült nadrág, hol akaratlan gyilkosság és nem szűnő bűntudat a következménye. Az embernek az a szívós vágya, hogy amikor ismeretlent lát, akkor azt azonnal a saját elvárásaihoz igyekezzen idomítani – és az, hogy milyen nehéz helyén kezelni a sajátunktól gyökeresen eltérőt.

Szóval jó ez. 
Akkor miért csak nyolc pont?
Azért, feleim, mert legalább a harmadát nagyon untam. Bocsánat. Legközelebb a BOVATKI-könyveket fogom olvasni, azokat biztos nem fogom unni. (Frissítés: Nem untam. Tény.)

* Egy ilyet. Nekem. Most. 

(…) ha nem tudná, a különböző kibernetikus automaták és általában a háztartási és közhasznú gépek kitűnő ozonátorok. Felfalnak mindenféle szemetet, megeszik a száraz gallyacskákat és leveleket, lenyalják a mosatlan edényről a zsiradékot, és mindez üzemanyagként szolgál nekik.

Ezt 2018. január 13-án írtam. 

Pontszám: 10/8