A néma istennő különleges helyet foglal el Zalka Csenge Virág hagyományos történeteket tartalmazó kötetei között. Kifejezetten felnőtteknek készült ugyanis, amire már a szellemes ajánlás is felhívja a figyelmet: „Ez a könyv felnőtteknek szól. Van benne szex, halál meg skorpiók. Néhol ugyanabban a kontextusban.” Nemcsak a témaválasztás teszi felnőttkönyvvé A néma istennőt, hanem az is, hogy jóval többet megtudhat belőle az olvasó a történetek tudományos hátteréről, forrásairól, illetve a szövegek összeállításának módszertanáról, mint azt a gyerekkönyvek esetében megszokhatta. A világ pedig, amelyet a történetek megjelenítenek, minden, csak nem harmonikus.

Kritikám az Alföld online felületén olvasható. A teljes szöveget jogi okból nem másolhatom ide, de a link odavezet.

„Vázlatok egy nagy mű szerkezetéhez” – definiálta maga a szerző. 

A hagyatékban talált, néha befejezett, néha töredékben maradt novellák és esszék, amelyekből Rejtő korai, tragikus halála miatt soha nem válhatott egységes kötet. Varga Katalin munkájának köszönhető, hogy egyáltalán olvashatjuk. Sokáig ódzkodtam is tőle, hogy hozzányúljak. Hiba volt. 

A magyar fordítás (kicsit megtévesztő) címe: Hill House szelleme.

2024 elsősorban a szakmai olvasások éve volt. Mégis akadtam ebben az évben is olyan szövegekre, amelyek nemcsak szakmailag, hanem mindenféle más értelemben is meghatározónak bizonyultak. 

Mit meghatározónak. Beleestek az életembe, mint a bomba, és annyifelé szóródtak szét, hogy ha akarnám, se tudnám összeszedni. Megragadtak, inspiráltak, az életembe épültek.

Rövid válasz: meg akarom tanulni, hogyan kell csinálni, mert azt tapasztalom, hogy ebben a műfajban (is) el lehet mondani valami olyat a világról, amit más nyelven nem.

A hosszú válaszhoz mindenekelőtt utalnék arra, hogyan szoktak reagálni az emberek arra, ha élőben közlöm velük, hogy olvasok, nézek, sőt már írtam is horrort, és meg is jelent. Emojit nem tudok beilleszteni, úgyhogy képzeljétek ide azt, amelyiken a két nagy kerek szem az arc felét kiteszi. Mivel van valami hallgatólagos közmegegyezés, hogy magas hangú, ártatlan kék szemű nők és bármely véres műfaj kizárják egymást. (Azon, hogy az illetők magyar-angol szakot végeznek, nem lepődik meg senki. Megj.: ott kötelező olvasmány a Drakula, valamint a GULAG- és a holokauszt-irodalom. De az olyan kis emberbaráti.) 

Annak idején már az előzetes alapján meg voltam győződve róla, hogy ez kiváló film lesz. Oly mértékben sugárzott ugyanis a képkockákról, hogy itt nagyon nem fog történni semmi, ennek pedig oly mértékben mondott ellent a színészgárda minősége és a körülötte csapott felhajtás, hogy azt mondtam magamnak: aki annyira bátor, hogy ilyen kevés lehetőségnek ekkora feneket mer keríteni, az csak nagyszerűt (és nekem valót) alkothat. Ráadásul testvéremmel együtt megállapítottuk, hogy Isabella Rossellini úgy néz ki, mint az anyja, amitől mindkettőnknek Orient expressz-asszociációi támadtak. 

A film műfaja, ha nem is kriminek, de thrillernek bizonyult, amelybe nemcsak a zárt tér, a kijutás lehetetlensége visz feszültséget, hanem a nagyon ügyes fény- és színhatások is.

Valamiért mostanában rendszeresen szembejön Dickens, akkor is, ha teljesen mást keresek. 

A Jack Maggs ügyes fanfiction, a Jean Rhys-i fajtából, aminek igazából nem sok köze van a rajongáshoz (úgy is, mint fan), annál több a nemes versengéshez. Nemcsak a nagy író nagy művével (önmagában is dicsérendő ambíció, főleg, ha újabb 1001-listás regényt hoz össze az ember), hanem a felséges-méltóságos brit kultúra Nagy Művével is, a „futottak még” kategóriás volt gyarmatról. 

Sokat gondolkodtam olvasás közben és azóta is, hogy pontosan mit is tehet egy olyan író, aki sablonalakokkal dolgozik, aki a kalandregény hagyományainak megfelelően irracionális cselekményfordulatokat alkalmaz, aki anyagi helyzetéből adódóan elsősorban az eladott példányszámokban érdekelt – a hiteles ábrázolásért. 

Amikor annak idején alaposabban utánanéztem azoknak a klasszikus kalandregényeknek, amelyekre Pierre Pevel hívja fel a figyelmet az első Ambremer-regényében, és elhatároztam, hogy márpedig 2024-ben legalább elkezdem felderíteni őket, Leroux Chéri-Bibi című sorozatát terveztem utoljára elkezdeni. Magyarországon tudtommal teljesen ismeretlen (angol fordítása létezik), de hazájában nem felejtették el, amit részben a belőle forgatott, mára szintén klasszikussá vált filmsorozatnak is köszönhet. Továbbá több hangoskönyv is készült belőle. Rejtő Jenő pedig egészen biztosan ismerte. Mert igen, még mindig az ő kedvéért kutatom ezeket az életműveket, csak az oldalmennyiség miatt haladok lassan.* (A lábjegyzet spoileres.) 

Elsősorban irodalmi műként olvastam, de szent könyveket továbbra sem pontozunk, különösen, hogy a saját vallásomé. Nyilván kritikát sem fogok írni róla, értelme sem volna, sem a műveltségem, sem a bátorságom nem elegendő hozzá. Benyomásokat fogok írni. 

(Bocs a sűrű szövegért, hamarosan képeket is fogok bele rakni, csak pillanatnyilag nem tartózkodom egy fedél alatt a példányommal, mások fotóit meg ehhez nem akarom használni.)