A pillanatot képtelenség kiszorítani az első helyről, ami Szabó Magda életművét illeti. De Az ajtó azért erősen közelíti azt a szintet. Kb. a kétharmadáig még arra is komoly esély volt, hogy eléri. Ha csak Emerencről szólna, talán meg is haladta volna, én pedig kedvencelném.

A történetről nincs sok mondanivalóm. Oknyomozós fajta, aki azt szereti, ezzel a regénnyel mellé nem nyúlhat. Mégis az a benyomásom, hogy minden, ami történik, egyetlen dolog szolgálatában áll: jellemrajz, jellemrajz, jellemrajz. Az időbeli előrehaladás csak arra kell, hogy könnyebb legyen olvasni. Valamivel. Mert hogy ez nem pehelysúly, az is biztos.

Emerenc úgy jó, ahogy van. (Cseppet sem) hétköznapi házvezetőnő (vagy inkább mindenes) innen a szomszédból, aki egyébként többszörös mitológiai-mondai alak.* Hol a bibliai Márta, hol az antik tragédiák királynő-hőse, hol maga Jézus Krisztus. Mivel éppen Ovidiust olvasok, Plutarkhoszt meg nemrég olvastam, a görög mitológiára és a görög-római mondákra tett utalások érintettek meg a leginkább, ezek összekapcsolása a XX. század második felének magyar történelmével – egyszerűen tökéletes. Emerenc bátor, Emerenc erős, Emerencnek humora van, fanyar, nem keserű, Emerenc felnőtt, Emerenc szónok, Emerenc tiszta, Emerencnek egyvalami szab korlátot az életben, a saját akarata. De az alaposan. Amit ő nem akar megérteni, azt nem érti meg. Ő így teljes, így egész. És csak egy sebezhető pontja van: az, hogy létezik olyan, hogy anyag. Pedig azt becsüli a legjobban a világon.**

Az utolsó harmadért aztán majdnem levontam egy pontot, aztán végül arra jutottam, hogy egyrészt átlagolni kéne, másrészt amin annyit kattog az agyam, hogy majdnem lemaradok a repülőről, azt talán nem kéne „büntetni”. 

Mert hát ez a regény nemcsak Emerencről szól, hanem az elbeszélőről is. Akit most direkt nem fogok azonosítani a szerzővel, bármennyit is belekevert a saját életéből. És ugyanazért nem bírom ezt az elbeszélőt sem, amiért a Für Elise-ét. Csak itt, hála Istennek, nem ő áll a középpontban. Végig. A pillanat meg azért jó, mert abban nincs benne.

Alig tudok mit kezdeni az elbeszélőnek azzal a rettenetes bűntudatával. Vétkes, hogyne. Dönthetett volna másképp, hogyne. Észrevehetett volna sok mindent. De nagyon hamar torkig lettem azzal, ahogyan kizárólag saját magára hárít minden felelősséget. Az ilyennek mélyen a szemébe kell nézni, és megkérdezni tőle: azt' mitől volnál te olyan nagy ember, hogy minden a te bűnöd legyen?! Már bocsánat. Azért nem mindent egyedül csinál. Arról meg ne is beszéljünk, ahogyan a többiek viselkednek vele. Nem mondanak el neki semmit, de utólag minden esetben kaszárnyai modorban kérik számon, hogy miért nem tudta magától.***

Aztán arra gondoltam, ez a mondat lehet a kulcs: „azt' mitől volnál te olyan nagy ember, hogy minden a te bűnöd legyen?!” Az elbeszélő is erős, nemcsak Emerenc. Akarja a hatalmat, de nem kaphatja meg, mert az kezdettől fogva Emerencé. Nem azért az övé, mert kellett neki, hanem mert az övé, pont. Ezt is jelenti a kialakuló anya-lánya viszony. Mivel pedig nem kapja meg a hatalmat, ott igyekszik szert tenni rá, ahol juttatnak neki belőle, mértéken felül is: a bűntudatban. „Ha én tehetek róla, akkor az én ellenőrzésem alatt voltak az események, nem a más kezében.” A sértődései, a gyerekes indulatkitörései azért jelentkeznek, mert Emerenc (és a férj is) szülőként viselkedik, tehát őt gyerekszerepbe nyomja. Az, hogy az elbeszélő mi mindent nem fog fel, annak Emerenc (is!!!) az oka.

Ha a végleges felnőtté válása is benne volna a regényben, akkor is a kedvenceim közé kerülne. Így örüljön a tíz pontjának. Mondjuk, azt annak a gyönyörűséges-vad stílusának is köszönheti, amelytől az ember csak felszáll a mondatok hátára, és hagyja vitetni magát.

* Benne van ebben a regényben a Szabó Magda teljes irodalmi műveltsége. Az pedig nem csekélység. Minden második hasonlatban csak úgy szórja a klasszikus irodalmi, történelmi hivatkozásokat. Túlzásba is viszi. A végén a Toldi-Bence párhuzam (illetve csere) nagyszerű kép lenne magában, de így, egy ilyen sorozat végpontjaként már „sok”. A pillanat azért is jobb, mert abban pont annyi van ebből a roppant, rendkívül tiszteletre méltó műveltségből, amennyi éppen oda kell. Mivel Vergiliusra épül, se több, se kevesebb nem tud belőle lenni.
** SPOILER A kép, amely a leginkább maradandó benyomást tette rám: Emerenc szekercével a kezében. Teljesen mindegy, mi van a háta mögött. Abban a pillanatban a leginkább csodálni való.
*** SPOILER A férjét meg végképp hagyjuk. Áldott jó ember. De ahogyan kioktatja a feleségét, hogy annak miért volna szüksége fizetett segítségre, hiszen nem bírja az írást is, a közszereplést is, a házimunkát is egyszerre, azt hittem, megrázom: ember, fogd má' meg azt a felmosónyelet! Vagy legalább a hólapátot, ha a felmosó derogál! Ha má' utólag olyan <illetlen szó> okos tudsz lenni.

Ezt 2018. november 5-én írtam. 

Pontszám: 10/10