Olvastam én már komikus írásokat az ókorból, tiszteltem és méltányoltam is őket, de megállapítottam azt is, hogy ezeknek a szövegeknek nagyon nagy részén csak abban az időben lehetett nevetni. Hiszen ma már el kell magyarázni, mi volt bennük a vicc, akkor pedig régen rossz.

Fene gondolta, hogy az eddigiekkel ellentétben Lukianosz tényleg ennyire vicces. Szégyen-gyalázat, hogy nem olvastam idáig.

Tudtam azelőtt is, hogy az ókorban szabad volt az isteneket is kigúnyolni – de hogy ennyire pofátlanul, azt nem hittem volna! Aki fogta a fejét a görög mitológiától, hogy mekkora marhaságok vannak benne – jelentem, olykor nekik is ez volt a véleményük, és micsoda stílusban tudtak neki hangot adni. 

Hermész: (…) Zeusz gyengélkedik.
Poszeidón: Mi baja, Hermész? Megdöbbent, amit mondasz!… Olyan különös. Mi lelhette? (…)
Hermész: Zeusz épp most szült, ó, Poszeidón.
Poszeidón: Menj a csudába! Szült?! És ki ejtette teherbe? Talán bizony hermaphrodita, csak mi nem vettük észre? Egyáltalán nem látszott viselősnek!
Hermész: Persze, hogy nem, hisz nem ott hordta ki a magzatot.
Poszeidón: Értem: megint a fejében, mint Pallasz Athénét. Anyaméh van a feje helyén.
Hermész: Nem, most a combjában hordta ki Szemelé magzatát.
Poszeidón: Mi a csoda? Ez a jámbor az egész testében mindenütt teherbe esik?… De ki az a Szemelé?

A másik két részen, amelyikben a halottak beszélgetnek, aztán pedig a hetérák (ha valaki nem tudná: ők luxusprostituáltak voltak), már nem lehet ennyire tiszta szívből derülni, de nem azért, mintha olyan távol volnának tőlünk, éppen ellenkezőleg.

A halottak beszélgetése annyira szánni való, ahogy próbálják egymást túllicitálni, ki milyen gazdag vagy hős volt életében – aztán meg valaki mindig az orruk alá dörgöli, hogy a föld alatt már mind egyforma. Ami megmarad: szabadság és egyenlőség – ezt kell megtanulniuk méltányolni – és a nevetés. Hátborzongatóan tisztelni való, ahogy Diogenész meg Menipposz szembe tudják nevetni a sötétséget.
A hetérák beszélgetései egymással, anyjukkal, szeretőjükkel gyakran valóban mulatságosak, és jó sok mindent elárulnak az antik mindennapokról. De hányszor derítenek fényt arra is, hogy egyik se jókedvéből adta el magát, hanem azért, mert semmi más nem maradt, amiből meg tudott volna élni. Így hol fájdalmas a nevetés, hol vidám.

Na, akkor lássuk azt a Lukianosz-összest.

Ez a bejegyzés egy sorozat része, amelynek minden darabja a világolvasási kihíváshoz kötődik. A teljes listát itt találjátok.

Ezt 2014. július 9-én írtam. 

Pontszám: 10/10