Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Portugália. Groteszk-romantikus útleírás-játék (Almeida Garrett: Utazás szülőföldemen)

2020. február 23. - Timár_Krisztina

garrett.jpgReklám: A portugál romantika kimagasló alakjának legjelentősebb műve.
(Enyhe bűntudat: életemben nem hallottam róla; igaz, sose a portugál irodalmi műveltségemről voltam híres. Konkrétan egy portugál könyvet olvastam életemben, az se biztos, hogy az volt.)
Első benyomás: Mi ez a marhaság?!
Második benyomás: Nem is rossz marhaság – olyan sterne-ös.
Harmadik benyomás: Aztamekkorajóvagyok, tényleg idézi Sterne-t! Némi ön-ünneplés.
Becsukom a könyvet: Jó ez, csak nekem van olyan megveszekedettül hülye ízlésem, hogy az útleírásba illesztett szentimentális regényt nem kultiválom. Kultiválnám, ha annak is sterne-ös vége lenne. Vagy puskinos. Fene a gusztusomat.

Naszóval, értelmes emberi nyelven szólva:

Ez a könyv a portugál dekonstukció imádatának tárgya lehet. Kimeríthetetlen kincsesbánya, amilyet csak romantikusok tudnak írni.
Na de miféle romantika ez? Aki fordulatos cselekményt, sok típusfigurát, még több szerelmet, és úgy általában jó mulatságot vár, az ne ide jöjjön. Ez nem az a romantika, bár nyomokban tartalmazza. Aki befelé fordulást, lírai monológokat és jó nehéz, ám magvas filozófiát vár, az se ide jöjjön. Ezt is csak nyomokban tartalmazza.

Aki viszont azt várja, hogy a szerző mosódjon össze az elbeszélővel, csodálja a vadregényes mediterrán tájat, sirassa a középkor művészetét, szidja az újkori barbárságot, űzzön csúfot saját évszázadából (főleg ami a hivatali ügyintézést illeti), idézzen minden második sorban világ- és portugál klasszikusokat, valamint a saját műveit, és ne lehessen követni, mikor beszél komolyan és mikor parodizál – aki azt várja, hogy egész fejezeteket fecsegjen keresztül a szerző/elbeszélő, kedvesen csúfondáros társalgási stílusban, leginkább a semmiről, reflektáljon folyamatosan a saját szövegére, sőt a nyelv(ek)re, amelyet használ, és itassa át minden második mondatát az a bizonyos mélységes, humoros-komor romantikus irónia…
…na, az jó helyen jár.

Kb. három-négy fejezet, míg megszokja az ember. Nekem legalábbis annyi volt, mert fogalmam se volt, mit várjak a könyvtől. Aki ezt az értékelést idáig végigolvasta, annak ennyi se kell majd, mert már tudni fogja, mit várjon. Utána már szabályosan hiányzott ez az ironikus-csevegő beszédmód, amely olyan erővel alkotta meg az „ülök veled szemben és mesélek valamiről, amit tulajdonképpen mindketten tudunk”-légkört, hogy még az se zavart, hogy a történelmi-kulturális utalások felét nem is értettem. Az már inkább, hogyha kiesett az elbeszélő ebből a stílusból, és (romantikusan megkettőződve) a betétregényt kezdte mesélni, a bizonyos csalogányos leányról. Szép, szép, de nekem nem tetszett, sem a történet, sem a szereplők, sem az érzelmes-érzelgősre váltó stílus, úgyhogy jobban örültem, ha visszatért az útleírás kacskaringóihoz.

Mert tényleg az a könyv, nem hazudik: útleírás. De nemcsak a Tejo völgyén utaztatja keresztül az olvasót, hanem önmagán is. És azt hiszem, ez az utóbbi utazás nemcsak izgalmasabb, hanem ráadásul még ez tette klasszikussá ezt a könyvet. 

Ja, utóirat: A kiadvány elég rossz minőségű. Amikor kinyitottam, azt hittem, abban a pillanatban szétesik. Annál azért tartósabb, de szerintem tíz-tizenöt olvasásnál többet nem bírna, ami azért gáz, mert könyvtári. Gondolom, „a feléből” ki kellett jönni neki, amit végül is megértek, tekintettel a portugál romantika nagy alkotásainak magyarországi piacára. Legalább nem csúfították el valami giccses borítóval – ez sem utolsó szempont: lila, azt' kész. Abból baj nem lehet. A benne levő külön- és egybeírási hibákkal viszont egyszerűen nem tudtam mit kezdeni. Azt értem, hogy a portugál kiejtés miatt bizonyos szavak toldalékait kötőjelezni kell, de egyáltalán nemcsak indokolt esetekben történt ilyen kötőjelezés. Szúrja a szememet, nem tehetek róla, szakmai ártalom.

Ez a bejegyzés egy sorozat része, amelynek minden darabja a világolvasási kihíváshoz kötődik. A teljes listát itt találjátok.

Ezt 2016. május 1-én írtam. 

Pontszám: 10/8

Kiadási adatok: Íbisz, Bp., 1999. 276 oldal, Lukács Laura fordítása

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr115488052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása