Elfeledett írókat több okból is jó olvasni néha, főleg, ha ilyen bestsellert hoztak össze, mint Földi Mihály. Egyrészt kiderülhet, hogy méltatlanul felejtették el az illetőt. Másrészt kiderülhet, hogy későbbi írók támaszkodtak rá. (Itt Szepes Máriára gyanakodtam.) Harmadrészt apró, de jelentős részleteket tudhat meg az ember annak a kornak a gondolkodásmódjáról, amelyik bestsellert csinált a regényéből. Különben is, klasszikus íróink olyan elánnal tudják szidni a Kádár Anna lelkét, hogy már attól érdekes lesz. 

Olyan nagyon sok minden mástól sajnos nem. Olvasás közben rájöttem, hogy van egy negyedik haszna is az ilyen olvasásoknak: megerősítik az embert abban a meggyőződésében, hogy nem a műfajtól függ a minőség.

Nagyjából ugyanakkor olvastam, mint A sötétség balkeze című csodálatos, sokrétű, nehéz témákról nagyon intelligensen szóló klasszikus sci-fit, hát szó szerint ég és föld. Ha valaki még nem tudná, a spekulatív irodalomban is lehet világmegváltót alkotni, és szépirodalmi igénnyel is lehet ritka pocsék szöveget produkálni. Csak utóbbi kevésbé feltűnő, mert pillanatok alatt elfelejtik.

Szepes Mária Raguel hét tanítványa című regényének forrásvidékét kerestem, mármint a paratudományokon kívüli forrásvidékét, azért vettem elő éppen most Földi Mihályt. Kíváncsi voltam, Szepes előtt ki hogyan dolgozta fel a magyar irodalomban a reinkarnációt. Állítólag ez az első kísérlet nálunk a misztikus regény megalkotására.* Az alapötlet kiváló. Az elbeszélő a regény első fejezeteiben a címszereplő: egy lélek, amely nagyon régóta él, most éppen Kádár Anna testében. (A regény legmaradandóbb szakasza, amikor Kádár Annát útitársának hívja. Nem csomagolás, nem börtön neki a test, hanem útitárs egy szakaszon. Ez szép.) Kádár Anna abban különbözik a többi embertől, hogy (a regény elején) tudatában van lelke halhatatlanságának és öregségének, és időnként teret is enged neki, hogy örökkévaló nézőpontjából figyelhesse a XX. század első harmadának középpolgári életét. Mivel a lélek a világléleknek az egésszel azonos része, tehát minden más lélekkel is kapcsolatban áll, a lélek tudatosságából az is következik, hogy Kádár Anna időnként azt is látja, ki mit érez, gondol, és mit ért meg abból, amit ő mondani próbál. Lát a mások szemével is. Időnként saját magát is kívülről, nemcsak mások szemével, hanem úgy is, ahogyan az örökkévaló látja. 

Az első néhány fejezetben borzasztóan igyekszik is a szerző, hogy felnőjön ehhez a csodálatos alapötlethez. Annyira szurkoltam neki.

Nem nőtt fel.

Kádár Anna elutazásától kezdve szép ívben laposodik el a történet, és alakul át valami olyan katyvasszá, aminek az alapötlethez a regény háromnegyedében köze sincs. Ezt megkísérli elkenni azzal az író, hogy valahol a regény fele körül okot ad a léleknek, hogy elhallgasson. Elég mondvacsinált okot, de legalább be van söpörve a szőnyeg alá az, amiről menet közben rájött, hogy nem ért hozzá, és csak terhére van. Gondolom ezt abból, hogy eddigre az örökkévaló lélek mélyről zengő szava régen átment az elképzelhető legolcsóbb és legunalmasabb moralizálásba, a szereplők meg sablonokba. Az Anna-szál vége aztán (mert több cselekményszál is bekapcsolódik) mindent alulmúl, ezt olvasván akárki, aki Földinél többet tud az ezotériáról, vérmérséklettől függően zokog az asztal alatt, vagy kivágja az ablakon a könyvet. Utána már csak a kedves Kristóf apoteózisára van szükség ahhoz, hogy még hányingere is legyen. 

Gyerekek, ez a regény tényleg rossz. Lehetett volna kedves kis limonádé, ebben a minőségében talán még klasszikus is, miért, születnek annak a műfajnak is nagyjai úgy ötszáz évente egyszer. Több akart lenni limonádénál, azért, hogy presztízse legyen – de az író nem csinálta meg hozzá a háttérmunkát. Felszínes ismeretekkel próbált meg nagyon mély lenni. Egy Szepes Máriáról szóló tanulmányban pont egy lábjegyzetnyi helyet érdemel. Azt meg is kapja, többet nem. 

Hogy mi tette bestsellerré annak idején – hát kismókus legyek, ha értem. Vannak ugyan benne fordulatos utazások, kalandok nemiségen innen és túl, többrendbeli művészek (író, színésznő, táncosok), nagy találkozások, nagy botrányok, két szereplő nemet is vált (!), az egyik az új minőségében még szerelmes is lesz, amitől szerintem az író maga is megijedt, az elbeszélő mindenesetre biztosan... szóval a maga módján még izgalmas is a regény, de ahhoz meg minek a reinkarnáció? Misztikus ízlésű olvasókat behúzni? De pont ők fogják a negyedénél lerakni. Én se olvastam volna tovább, ha nem akarom azt a lábjegyzetet Szepes Máriához. Illetve mai szemmel érdekesek az önreflektív részek, egyrészt a nyilvánvalók (az író szereplő regényt akar írni Kádár Annáról, miközben olvassuk a regényt, amit Kádár Annáról szól), másrészt az ügyesen elhelyezett rejtett poénok (egy ponton emlegetnek egy Michel Foldi nevű írót, aki a közelben vendégeskedett), vagy a Gárdonyira tett utalások. 

A mélypontja az a rész, ahol Kádár Annát férjhez akarják adni. Illetve több mélypont is van, csak ez olyan idegsokkot okozott az elején, hogy a többi mélypontnál már zsibbadt voltam. Az, hogy a nő semmilyen szakmát nem tanult, tehát csak férjhezmenésből élhet meg, és ráadásul a szülei házát is el akarják árverezni, tehát nekik is szükségük van pénzre, és jön egy jóvágású, derék, gazdag fiatalember, aki el akarja venni Annát, és a szülők adósságát is kifizetné – és Annának van pofája nemet mondani – és SENKI nem érti, hogy miért. Tényleg, de tényleg magától értetődő az, hogy Annát mindenki hülyének nézi, mert nem akar a kedves Kristóffal a házasság szentségében lefeküdni azért, hogy a szüleinek legyen hol lakni, őt meg legyen, aki eltartsa. Amikor pedig Anna mindezt prostitúciónak nevezi, azért még a halhatatlan lelke is szégyelli magát.

Miközben az olvasó csak nyüszögve meri megkérdezni, hogy a harmincas években milyen alapon nem taníttattak egy polgári származású hajadont legalább németre meg franciára? Ha meg mégis beszélte ezt a két nyelvet, akkor mégiscsak taníttatták, akkor mégiscsak megélhet valamiből. De ha mégsem taníttatták, még sincs megélhetése, akkor úgy igazából mit csinált egész életében? Mert háztartást nem vezetett, ahhoz ugyanis nem ért, állítólag sose csinálta. Mécs Ida likes this. Mese habbal, Földi bácsi, nemcsak az ezotériának nem néztél utána, hanem a saját korod polgárlányainak életéről se volt halovány gőzöd se.

Nem csoda, hogy az első nagyvárosi találkozáskor átmentél sablongyártásba, és kijelentetted, hogy a vidék, az egy olyan hely, ahonnan mindenki tisztán és romlatlanul jön ki. A tisztaság és romlatlanság pedig abban nyilvánul meg, hogy Kádár Anna nem bírja a szerepjátszást, mármint a színpadon, és közben nagyvonalúan elfelejti, hogy az általa korábban piedesztálra emelt Gárdonyi Géza életművében Cecey Vicuska pont ugyanazt csinálja, mint amit ő a színpadon elítél. A lelkével együtt. 

Ha valaki idáig volt képes olvasni a megérdemeletlenül hosszú értékelésemet, és oly elvetemült, hogy még érdekelte is, annak, becsületszavamra, odaadom a könyvet egy mogyorós csokiért. Megbeszéljük, hogyan. 

* Pontosítok: Nem erről a regényéről mondták azt, hogy első kísérlet, hanem az ezt követő trilógiájáról – de mivel a Kádár Anna lelke a korábbi, erre kellett volna mondania az illetőnek. 

Pontszám: 10/6