Üdvösen gyarapodik azoknak a magyar spekulatív műveknek a száma, amelyek arra törekszenek, hogy hidat képezzenek magas irodalom („szépirodalom”) és zsánerirodalom között. Egyre kevésbé lehet elmondani, hogy két, egymástól élesen elváló kategóriáról volna szó; sokkal inkább egy skála két végpontjáról. Rusvai Mónika második regénye, gondosan kidolgozott történelmi-gondolati hátterével, illetve a magyar népmesékből (is) merítő mágikus világával és nyelvi megoldásaival a végpontokat összekapcsoló, közöttük mozgó szövegek közé tartozik. El is várható ez egy olyan regénytől, amelyben központi szerepet játszanak a korszakokat és élőlényeket összekötő (vagy éppen közöttük kioldódó) fonalak. Akár szó szerinti, akár metaforikus értelemben.

Kritikám az Alföld online felületén jelent meg. A teljes szöveget jogi okból nem másolhatom ide, de a link odavezet.

Nagyon régen olvastam utoljára, de akkor többször is, magyarul egyszer, angolul legalább háromszor, és tanítottam is. Ezért most bátorkodom valami értékelésfélét írni, többekkel vitatkozva, akik az utóbbi időben értékelték a Molyon. Sok spoiler lesz benne, előre mondom. Azok nélkül nem tudnék vitatkozni.

Rémtörténet ez, vámpírok meg kísértetek meg egyéb lények nélkül, csak amolyan hétköznapi kis pszicho-horror, ki is vágta a biztosítékot a viktoriánus korban rendesen. Olyan dolgokat mondott ki a világról, amelyeket senki sem látott szívesen. De nem ettől vált klasszikussá, még akkor sem, ha sok-sok minden, amiről a regény beszél, sajnos még mindig itt van és hat a mi világunkban is. (Hála Istennek minden azért nem, de még így is túl sok.) Ha nem volna és nem hatna, a regény akkor is óriásit ütne.

Innentől spoilerek:

A magyar fordítás címe: Az üvegkulcs. Díjat is neveztek el róla, krimiírók kapják.

Amúgy gyakorlatilag minden fontosabb benne a krimiszálnál, és ha ezt előre tudja az olvasó, lehet, hogy még tetszeni is fog neki. Én magam is meglepődtem rajta, hogy bejött nekem. Könyvklubra olvastam, egyébként valószínűleg még végtelen ideig tologattam volna magam előtt. 

Sajnos magyar fordítása nincs, angolul viszont létezik.

A francia szöveg nagyon szép, ráadásul az intelligens mítoszfeldolgozások sorát gyarapítja. Az utóbbi időben gyakorlatilag függővé váltam a hangoskönyvektől, franciául már szándékosan keresem őket, hogy a könyvvel párhuzamosan olvashassam, szépen napi adagokra osztva. Ez a regény pedig erre a beosztásra éppen alkalmas, mivel lassú, hömpölygős ritmusban halad, és bár érdekes a cselekmény is, nem az a legfontosabb benne.

Nyelvtanulóként is, egy ismeretlen kultúra felfedezőjeként is hasznos olvasmány. Azért választottam, mert amilyen gyakran hallani kanadai szerzőkről, olyan ritkán találkozunk francia-kanadaiak nevével, és érdekelt, miben különbözik az ő nyelvhasználatuk a franciaországiakétól.* Hogyan fest egy olyan francia nyelv, amelyikben az USA-val és a brit-kanadaiakkal való érintkezés következtében gyakoriak az angol jövevényszavak, de az ott élt/élő indián nyelvek is hatottak rá? Ráadásul nyilván jó volna az ő életükről is többet tudni. 

A magyar fordítás címe: Az ismeretlen remekmű. 

Nagyon szép, nagyon ijesztő, pont, mint amilyen a híre. Továbbá éppen olyan tömény, mint amilyen rövid. Ha valaki arra számít, hogy majd ezen keresztül ismerkedik meg Balzac életművével, akár francia nyelven, inkább válasszon hosszabbat. A hangoskönyv verzió viszont tökéletes, Fabienne Prost felolvasása pedig kísérteties hatással bír. 

A sorozat első kötetének címe: L'Héritage mystérieux; a magyar fordításé: A rejtélyes örökség.

Furcsa kerülő úton tudtam meg, hogy Rejtő Jenő regényei mennyit köszönhetnek Pierre Alexis Ponson du Terrail Rocambole-sorozatának. Egy kortárs francia fantasy olvasása közben jöttem rá, amelynek írója szintén a klasszikus francia kalandregényeket tekintette mintának, és hamar feltűntek a cselekményfordulatok, jellemek, motívumok párhuzamai Rejtővel. 

Természetesen nem hagyhattam ki, már csak azért sem, mert úgyis gyakorolni akarom a francia nyelvet, és az első Rocambole-regény hozzáférhető hangoskönyvként is, az egész sorozat pedig legálisan és ingyen olvasható a neten (a szerző 1871-ben halt meg). Biztos, hogy fogok is még foglalkozni vele, már csak azért is, mert az olvasható verzió még tömegközlekedésre is vihető. A hangoskönyv is lehetne, csak abból most egy kicsit sok volt. Egyébként sem csinálták még meg az egész sorozatot.