A magyar fordítás címe: Kisistenek.
Nem éppen karácsonyi olvasmánynak szánták, számomra mégis azzá vált, és nemcsak azért, mert ajándékba kaptam.
Arról szól, hogy az istenségnek éppen úgy szüksége van a hívőre, mint fordítva. Mindezt Pratchett sajátos hibrid humorával, amely úgy tiszteletlenkedik, hogy közben komolyan vesz, és nem megsemmisít, hanem megújít. Szórakoztatás közben kilódítja a világot a helyéből (nemcsak a hívő, hanem az ateista világát is ám), és a kételyből értéket alkot. Nem nehéz neki, hiszen a kétely ellentéte a regényben a soha magában nem kételkedő, ezért pusztítóvá váló inkvizíció. Szóval posztmodern fantasy „at its best”.* Ráadásul sajátos élményt jelentett az is, hogy közben a Gandhi című 1982-es filmet is nézni kezdtem, és meglepő áthallásokat találtam a regény főszereplőjének viselkedése és Gandhi polgári engedetlensége között.**
Nem hibátlan film, de az erejét, azt hibátlanul megőrizte. Nemcsak szórakoztató tündérmese, hanem igencsak felforgató is, mind a történet, mind a megvalósítás. Ehhez vegyük hozzá a nagyszerű színészi alakításokat, a meglehetős hiteles középkori hátteret, az ügyes humort – no meg azt a zenét, amelyik szerintem fantasztikus, más kritikusok ezt szokták elsőként felhozni az ellenérzéseik indokául.
Újraolvasás vége. 
Újraolvasás vége.
A magyar fordítás címe: A hasbeszélés titka
Hiánypótló kis kiadvány volt ez a maga idejében, és a szerkesztők tudtán kívül kordokumentum is. Nem hiszem, hogy sok hasonló készült volna a megjelenés (1958!) óta.
Újraolvasás vége.
Ismét egy pályázatra készült novellákból álló antológiát véleményezek. Előrebocsátom, hogy egész más jellegű pályázat volt ez, mint amelyik