A kötetet Szádeq Hedájat „A vak bagoly” c. elbeszélésének kedvéért kezdtem el olvasni, amely rajta van az „1001 könyv, amelyet el kell olvasnod” listáján, de külön kötetben nem jelent meg magyarul. Ott is a helye neki a listán, egyetértek. A kötet 1973-as, tehát nem „mai” – a szerkesztés egy mára lezárult korszak terméke. A kor gondolkodásmódjával csak a Hedájat-elbeszélés megy szembe, ezért először azt gondoltam, a többit igazából azért válogatták bele, hogy „A vak bagoly” átcsússzon a cenzúrán.

Valószínűleg ez is volt a kiindulópont, de szerencsére egyáltalán nem csak egyetlen elbeszélés miatt éri meg elolvasni a kötetet. Örülök, hogy a többit is beleszerkesztették, köszönöm szépen Simon Róbertnek (ezt is). Pedig amit a fülszövegbe beleírt, azzal első körben inkább felmérgelt. Ilyet… „Ennek a fejlődésnek [értsd: a szocialista országokhoz való közeledésnek] a terméke az európai mintákból kinövő perzsa novella.” Ezt egy olyan kultúráról, amelyik pár száz éve kitermelte az Ezeregyéjszakát. Majd pont Európától tanulnak meg novellát írni. A kötet végére érve már kicsit higgadtabb vagyok – vannak olyan novellák a kötetben, amelyek az európai irányzatok hatását mutatják (bár ez nyilvánvalóan nem ugyanaz, mint „európai mintából nőni ki”), meg hát a cenzúrán át kellett nyomni a kötetet, tehát kellett egy meghajlást produkálni ebbe az irányba. De ez a mondat akkor is kicsit erős… Na, mindegy.

Szóval.
Ilyet nem szoktam csinálni, de most minden novelláról írni fogok egy kicsit („A vak bagoly”-ról többet), mert nem tudok róla, hogy a szerzőket máshonnan megismerhetné a magyar olvasó, és szerintem megérdemlik. A kötet írói közül kettőről hallottam korábban, de éppen csak harangozni, tehát, mondjuk, 80%-ig abszolút zsákbamacska volt a könyv, fogalmam se volt, mit fogok kapni. A következő olvasónak már lesz. Ami nem érdekel, ugorjátok át. 

A kötet első három novellája Mohammed Ali Dzsemálzáde tollából származik. Még a nevét se ismertem korábban. A kötet végén szereplő életrajzi jegyzet szerint az iráni novellaírás egyik klasszikusa, a modern novella megteremtője. Ha mondják, elhiszem. Az első írás („A politikus”) aranyos paródia, megmosolyogtat, de nem veszélyes. A második („A rendeltetés titka”) jól belecsap a lecsóba: szintén aranyos történet, kitűnő humorral, de ha kicsit is belegondol az ember, kegyetlen ereje van. Pár oldalban oly ügyesen-elegánsan elintézi az iszlám vallás mindenféle irányzatát, hogy már szerintem régen be van tiltva „odaát”. De nem kell aggódni, hogy elfogult lenne: az emberiség úgy általában megkapja benne a magáét. Kb. mint a Swifttől a Gulliverben. A harmadik („Surábád”) hátborzongató. Egy nappal azután olvastam, hogy befejeztem a Nincsteleneket, és piszok rosszul esett. A nyomor, a kilátástalanság, az élő halál története, a semmihez nem értő emberbarátok szemszögéből nézve. Duplán fáj.

Ezek után következik vitathatatlanul a kötet legjobb írása: Szádeq Hedájat: „A vak bagoly”. Az utószó szerint kafkás, szerintem poe-s, még inkább ezeregyéjszakás. Legalább három, általam eddig olvasott mese elemeit tetten értem benne, és még nem értem a mesegyűjtemény végére. Félelmetes, zseniális, kísérteties, borzongató – nagyon beteg!!! A főszereplő vagy őrült, vagy tényleg legalább három különböző alakban megjelenik (vagy mind a kettő), és minden alakjában harcol saját jól fejlett komplexusaival (mondanám, hogy freudi hatás, de ezt az Ezeregyéjszaka régebben tudta Freudnál). Erotikus-horrorisztikus látomásaiban állandóan összeolvad az angyali nő, a baljós öreg dajka, és a sose ismert anya figurája, emellett pedig újra meg újra, a legvalószínűtlenebb helyeken bukkan fel a korsó, a tükör, a kék lótusz, a csermely, a ciprusfa, a testi torzulások.
Szürreális lidércnyomás, éccaka ne olvassátok. Ha pedig egy fanatikus diktatúra lélektorzító-elnyomó erejét van hivatva ábrázolni, akkor irtó ügyes munka annak is. Ez tényleg nem jelenhetett volna meg a hetvenes évek Magyarországán önmagában. Kívánom az irániaknak, hogy olvassanak minél több Hedájatot, és ne hagyják magukat!

Bozorg Alavi: „A gíláni ember”. Talán a „legeurópaibb”, ha európai hatáson a realizmust értjük. A „legszocialistább” is. A csendőr a gonosz, a bolsevizmussal gyanúsított kisember a jó. De azért nem szocreál irodalom. Nem pusztán azért került bele, hogy örüljön a cenzor. A torkom összeragadt az olvasásától. Esős időben óvatosan olvasandó. Ha már Ázsia, leginkább Csö Sza-he novelláira emlékeztetett.
Szádeq Csúbak: „Az illem megsértése”. Jujujuj! Jó fajta groteszk. A zsarnok uralkodó szobrát lecsinálja a varjú, ezért az uralkodó rakétatámadást hajt végre a varjak ellen. Nem tudja az ember, sírjon vagy nevessen.
Szimin-e Dánesvar: „Bibi Sahrbánu”. Nyolc férfi mellett az egyetlen nő a kötetben. Róla már hallottam korábban. Sajnos olyannyira józan-racionális, amennyi nekem már sok, és nem is fogott meg különösebben, talán azért, mert nekem sok újat nem mondott. De azért nem is felejthető. A legjobb regénye le van fordítva angolra, e-könyvben is beszerezhető, el fogom olvasni.
Taqi Moderraszi: „Egy esős este”. Az a fajta novella, amelyikből tizenkettő éppen egy tucat. A szabálykövető, alázatos kishivatalnok megpróbálja megszegni a szokásrendet, hátha akkor majd „valaki”-nek érezheti magát. Nagy nyomot nem hagyott.
Bábá Moqaddam: „Szoltán Szádeqkhán”. Ez már inkább. Az Ezeregyéjszaka zsúfolt keleti városai, egy komikus-félelmetes, gőgös katonával a középpontban.
Dzsemál Mír Szádeqi: „Maszume”. Jaj nekem. „A vak bagoly” után a legjobb írás a kötetben. Szörnyű, gyönyörű, lelki bugyrokba lemenő, lidérces-szomorú. Ezúttal nem a férfi, hanem a nő sorsa áll a középpontban. Labirintusszerű keleti város, boldogtalan álmodozás, zsarnoki vénség, összetörő szépség, fojtogató női világ. Értsd: aki fojtogat és akit fojtogatnak, az mindkettő nő. És a társadalom természetesen a fojtogató mellé áll oda, őt tekintik normálisnak, sőt etalonnak. Nyugtalanító és veszélyes szöveg.
Raszul Parvizi: „Marhab dervis”. Jaj, de édes. :) Egyáltalán nem a „futottak még” kategória, önmagában is érdekes. De azért egyértelmű, hogy azért tették a végére, hogy az olvasó fellélegezhessen, és nyugodt mosollyal tegye be a kötetet. 

Ezt 2015. november 22-én írtam. 

Pontszám: 10/9