Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Nagyon középkori és nagyon modern (Eckhart mester: A Teremtés könyvének magyarázata)

2020. február 21. - Timár_Krisztina

eckhart.jpgIsmét egy pontozás nélküli értékelés.
Aki most szeretne elkezdeni Eckhart mestert olvasni, ne ezzel kezdje. Nekem se ezzel kellett volna, határozottan nem. Pedig tény, hogy érdemes olvasni. Nagyon nehéz, de érdemes.

Én úgy tanultam, hogy a bibliai szövegértelmezésnek négy fajtája (szintje?) van: megtalálni a szó szerinti (testi) értelmet, aztán van a morális, az allegorikus és az eszkatologikus értelem.*
Ami azt jelenti, hogy a szöveget lehet olvasni
1. „önmagában” (ezt azért itt erősen kétségbe vonnám, de erről később), saját összefüggései szerint – ez a szó szerinti értelem –, aztán lehet belőle
2. az „itt és most”-ban való cselekvésre nézve erkölcsi következtetéseket levonni (mit mond nekem ez a konkrét igevers, hogyan kell ebben a konkrét helyzetben cselekednem) – ez a morális értelem –,
3. elvont filozófiát alkotni belőle – ez az allegorikus értelem –, és
4. a Végső Időről való elmélkedéseket alkotni belőle – ez az eszkatologikus értelem. Illetve az utolsó helyett szoktak még misztikus értelmezésről is beszélni, Eckhart mesternél inkább erről van szó.

Ő pontosan ezt csinálja. Elsősorban a szó szerinti értelemre koncentrál, szerintem a műnek legalább a fele erről szól, nagyon mélyen belemegy, még nyelvészetileg is abba, hogy miért az egyik szó áll előrébb a Bibliában, miért nem a másik. Ilyenkor az embernek megfordulhat a fejében a „minek”, de csak addig, míg a legváratlanabb ponton nem „robban” a szöveg, és von le olyan kacifántos következtetéseket, hogy az ember füle kettéáll. A „mit csinált Isten a teremtés előtt”-típusú kérdésekre időnként lélegzetelállítóan modern (sőt veszélyes) válaszokat ad így a XIV. században. Nem utolsósorban pedig felhívja a tisztelt XXI. századi olvasó figyelmét arra, hogy a strukturalista szövegértelmezést** nem száz éve találták fel. Kicsinykét régebben.
Irdatlan műveltséganyagot használ fel mindehhez: az Ó- és Újszövetségből egyaránt akkor és onnan idéz, amikor és ahonnan ő akar, de bármikor eszébe tud jutni egy odaillő idézet Szent Ágostontól, Maimonidésztől (szégyen, nem szégyen, róla sose hallottam) vagy egyéb egyházatyáktól. De ha kell, belevonja a válaszokba a kor természettudományos műveltségét is (amely szintén meglepően fejlett lehet annak, aki nem készült fel rá, hogy miket tudott a középkor a csillagászatról).
Igaza van az utószónak abban, hogy ugyanolyan összegzője a középkor műveltségének, mint Dante. Viszont pont ezért időnként nagyon durván elrugaszkodik a bizonyos szó szerinti értelemtől, és nem mindig akkor, amikor bevallottan kéne… na de pont olyankor a „legeckhartmesterebb”. Ezektől lett klasszikus, gondolom. De nem mindig figyelmeztet rá, hogy ez már az elvont-allegorikus értelem. A morális értelmezésre viszont mindig felhívja a figyelmet; azokat a részeket sokkal könnyebb is olvasni.

Nem szabad belőle egyszerre sokat olvasni, szépen beosztva jó sokáig elég. (Pedig milyen rövid! És abból a százharmincnégy oldalból is majdnem húsz jegyzet meg utószó! Plusz még illusztrált is!) Nem érdemes átfutni a bekezdéseket, viszont igenis érdemes többször, lassan elolvasni őket.
A cím egyébként erős túlzás: nem az egész Teremtés könyvét magyarázza a könyv; az első igeverseket szinte szavanként, aztán ahogy halad a vége felé, egyre jobban szelektál. Ez önmagában cseppet se baj (karácsonyig se értem volna a végére különben), de hogy pont azokat a verseket hagyta ki, amelyekre a leginkább kíváncsi voltam, attól kicsit morogtam magamban. Pl. a Ter 1.27-et, amely az ember teremtésének kevésbé ismert változatát tartalmazza (férfi és nő egyszerre teremtődik, mindketten Isten képére), azt amúgy elegánsan „elfelejti”.

Ha valaki oly elvetemült, hogy ezek után még szeretne hozzáfogni, annak van egy javaslatom. Tessék a legelején előszedni egy A/4-es papírt, és elkezdeni írni rá a szövegbeli ellentétpárokat. Ég – föld, szellem – anyag, értelem – érzelem stb. De ne így, vízszintesen, hanem függőlegesen: felül az ég, alul a föld, ahogy Eckhart mester tanítja, hogy mi számít felsőbbrendűnek, mi alsóbbrendűnek. Aztán mellé a következő ellentétpárt ugyanígy, és láncot csinálni belőlük, szép folyamatosan. Eszement dolgok fognak kiderülni belőle, ahogy a szöveg motívumai sorra beleilleszkednek a rendszerbe. Nemcsak arra jön rá így az ember, hogyan gondolkodott a késő középkor, és miért gondolkodott úgy – hanem arra is, hogy ez a gondolkodásmód bőven fellelhető a mi világunkban is, csak már a „miért”-jét felejtettük el. Egyszer kell megcsinálni (én egy Shelley-szöveggel csináltam meg évekkel ezelőtt), utána minden hasonló szövegnél egyaránt automatikusan és kitűnően fog működni.
Módszer haladóknak: Aztán tessék az ellentétpárrendszer egy-két tetszőleges láncszemét megforgatni, hogy ami eddig alsóbbrendű volt, most az legyen felül, és írni belőle egy új szöveget, aztán karba tett kézzel nézni a hatást. Csak saját felelősségre. 
Módszer még haladóbbaknak: Tessék egy-két tetszőleges láncszemet kiszedni a rendszerből, kijelenteni, hogy nem is illik bele, sőt nem is lehet őket alá-fölérendeltségi viszonyba helyezni, hanem legyenek inkább egymás kölcsönös kiegészítői. Némi forradalom előfordulhat mint következmény. De az is lehet, hogy megégetnek érte.
Ha valaki még nem tudta volna: a világ legveszélyesebb emberfajtája a bölcsész. 

Bocs, befogtam. Most nem bírtam megállni, de becsületszavamra, legközelebb valami sokkal egyszerűbbet olvasok. 

* Remélem, jól emlékszem…
** Az a fajta irodalomértelmezés, amit sokkal gyakrabban szeretnék látni: amikor nem arra koncentrál az olvasó, hogy „mit akart ezzel mondani a szerző, hogyan utal ez a szerző életére”, sem arra, hogy „hogyan tükrözi ez a korszakot, amelyben született”. Hanem építménynek tekinti a szöveget, amelyben ide-oda lehet mozogni, kapcsolatokat keresni, motívumrendszert felfedezni, megmagyarázni, hogy X azért mondta ezt, mert húsz oldallal korábban az történt, hogy… vagyis önmagában értelmezni a művet. Ritkán csinálok ilyet (én egy negyedik módszert szoktam követni), mert ezzel az összes könyvet szétspoilerezném; ez akkor jó, ha más is olvasta az adott könyvet, és szeretnéd vele megbeszélni.

Ezt 2015. augusztus 2-án írtam. 

Kiadási adatok: Helikon, Bp., 1992. 134 oldal, Nagy András illusztrációival

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr4015485528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása