Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Olvasás: kihívás (François Rabelais: Gargantua et Pantagruel)

2020. június 11. - Timár_Krisztina

la_vie_treshorrificque_du_grand_rabelais_fran_ois_bpt6k1040342n.JPEGAzon kívül, hogy részesedni akar az örökkévalóban, még miért foghat neki az ember a XXI. században egy több száz oldalas reneszánsz monstrumnak eredeti nyelven? Persze, hogy azért, hogy elmondhassa: ha én ennek egyszer a végére érek, akkor bármire képesnek fogom érezni magamat. Rabelais regényei ennek az elvárásnak maradéktalanul megfelelnek, még bőven túl is teljesítik. Már a franciatanárom is azzal ijesztgetett, hogy egy szót sem fogok érteni belőle. Hála Istennek ezt a problémámat megoldotta Marie-Madeleine Fragonard professzor, akit én ismeretlenül is hőn szeretek. 

Mivel kitalálta még valamikor a kilencvenes években, hogy ha ennyit változott ötszáz év alatt a francia nyelv, akkor az már gyakorlatilag idegen nyelvnek számít, vagyis akár fordítani is lehetne. Van ennek őnáluk egyébként hagyománya, meg az angoloknál is. De annyira mégsem tekinthette idegennek, hogy egészen megszabaduljon tőle – különben is vétek lenne megszabadulni Rabelais szósziporkáitól –, ezért megoldotta úgy, ahogyan a bilingvis kiadások szokták: egyik oldalon a reneszánsz szöveg, a másikon a mai.* Ehhez írt aztán terjedelmes előszót és még terjedelmesebb jegyzetanyagot ő és két szerkesztőtársa. Ezt a kiadást hozta el nekem Franciaországból egy kedves ismerős, aki szerint ilyeneket olvasni nagyon menő. E nélkül nekem esélyem nem lett volna ezzel a sorozattal öt hónap alatt (január elsejétől június harmadikáig, a születésnapomig), napi tízoldalas penzumokban végezni.

Néhány hét alatt átálltam arra, hogy az ötszáz éves szöveget olvassam előbb, és csak akkor a mait, ha az előbbit nem értem. Tehát cirka ötsoronként. Amikor valami tőlem nagyon távoli témájú rész következett, vagy pedig irtózatos körmondatokban írt szatirikus szónoklat, akkor fordítottam a sorrenden: előbb a mai, aztán a régi, hátha értek is belőle valamit. Olyan elég ritkán fordult elő (talán ötven oldalanként egyszer), hogy bele se fogtam a régibe, annyira eldurvult a helyzet nyelvileg. Ha nagyon nem bírtam, akkor az előszót olvastam ugyanígy apránként, aztán meg a jegyzet szócikkeit, amelyek igazából nem is szócikkek, hanem ismeretterjesztő kisesszék, mindenesetre legalább modern nyelven írták őket. Szótározni csak a mai nyelven írt részeket tudtam. A réginek a szavait sokszor egyáltalán nem is találtam meg sehol, csak vissza tudtam következtetni a jelentésükre. Mondjuk, az nem volt nehéz. De hát még így is beletelt minimum egy órába annak az öt dupla oldalnak a végigolvasása.

Azt nem mondom, hogy minden perce élvezet volt annak az egy órának. Főleg, hogy a legkeményebb munka idején szántam rá naponta azt az egy (ha fáradtabb voltam, másfél-két) órát. Hát elég sok mindenről le kellett mondanom érte. Legtöbbször az alvásról. De valahogy egyszer sem fordult meg a fejemben az, hogy félbehagyjam. Legfeljebb az, hogy mennyi modern francia szöveg nyitva fog állni előttem, ha én ezt tényleg végigszenvedem...

Na, de azért nem is volt ennek minden perce szenvedés, sőt. Még elementáris élmények is értek, például amikor az estront (mai szóval étronde chien kifejezés keresése közben egyszerűen összeomlott a WordReference nevű netes szótár. Mert a kultúra hat! Ötszáz év után egy kis kutyakakával még képes összeomlasztani egy egész programot! Valamikor ekkortájt kérdezték meg tőlem, hogy de Sade márkit miért nem eredetiben olvasom. Mondtam, szerinted mi lenne, ha a Justine-t kezdeném szótározni? Gyanútlanul beírok egy ismeretlen szót a Google-fordítóba, még a TEK is kijön. 

rabelais.jpg

Nyelvtanulóknak mégis nyomatékosan a következő tanácsot adom: Hiányos franciatudással NE! Ha nem vagy fanatikus, gyűlölni fogod! Én útközben tudtam meg, hogy Rabelais a legszélesebb szókinccsel dolgozó francia író. Úgy kb. Jókai tájékán. És folyik belőle a szó, mint másból a lágy széklet! A címlapkép semennyire nem túloz! Rettegj!

Azt a hibát nem követtem el, amelyet Ovidius esetében, vagyis hogy elfelejtettem volna szójegyzéket készíteni. Most nem felejtettem el. Megtanulni sem. Én nem vagyok normális! Hatvanasával, nyolcvanasával írtam ki a szavakat az elején! Az volt a boldogság, hogy az ötödik könyvből már csak hetvenet kellett, nem tízszer annyit! Nagyon sokat segítettek a Quizlet alkalmazás szótanuló játékai, nélkülük kipusztultam volna. Meg a latintudásom is. Előfordult, hogy a reneszánsz szót jobban értettem, mint a mait, mert a korábbi jobban hasonlított a latinra.

Viszont amikor tényleg, de tényleg tudtam a szavakat, és úgy olvastam újra a Gargantua első oldalait, és széles vigyorra húzódott a szám, mert már a poénokat is kapásból értettem... na, az... na, arra mondják, hogy flow-élmény

És most már bármire képes vagyok. 

* Kiadási adatok: François Rabelais: Les Cinq Livres des faits et dits de Gargantua et Pantagruel. Édition intégrale bilingue. Gallimard, 2017. 1664 oldal

Ez a bejegyzés egy hosszabb sorozat egyik darabja. A legelső rész itt található, a többinek a sorrendje szabadon variálható. 

Olvasás: világfelfordítás.

Olvasás: erőszakos látókör-tágítás

Olvasás: önmeghatározás.

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr6215804484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása