Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Az igazság kalandjai a földön (Hamvas Béla: Karnevál)

2020. február 07. - Timár_Krisztina

karneval.jpg„Az igazság kalandjai a földön a nagy utakon, a nyilvánosházakban, a tolvajtanyákon, a kiskocsmákban, a piactereken, a börtönökben, a titkos kultuszok erotikus orgiáin stb. mennek végbe. Az eszme itt nem retten meg sem a nyomortanyáktól, sem az élet semmiféle mocskától. Az eszme embere – a bölcs megütközik a világban levő gonosz, a züllés, az alantasság és vulgaritás végletes kifejeződésével.”

Egyszer valahol azt olvastam, hogy Hamvas Béla Karneválját minden magyarnak életében többször is el kellene olvasnia. Én már akkor is mélységesen tiszteltem Hamvas életművét, de erre azért azt feleltem magamban: jó vicc, mikor három vastag kötet... Úgyhogy én lepődtem meg a legjobban, amikor a könyv utolsó harmadához érve már tökéletesen egyetértettem a tanácsadóval.
1. olvasás: az ember nagyjából felfogja, miről van szó.
2. olvasás: megérti és tanulni kezdi.
3. olvasás: elsajátítja.
4 + n. olvasás: beszélget és veszekszik a könyvvel (lehetőleg magában és elzárt helyen, nehogy bevigyék a bolondokházába). Igaz, hogy soha senki nem lehet olyan okos és ügyes, hogy érdemben vitatkozhasson vele, na de az kit érdekel, nagyanyám is összevitatkozott tízéves korában egy dogmatikai kérdésen a püspökkel. (Nagyanyám volt szigorúbb állásponton, nem a püspök.)

A Karnevál így is beenged. Az a fajta könyv, amelyikben minden benne van. Meg mindennek az ellentéte is. Akármit mond, a következő oldalon nevetve visszavonja. Ha komolyan veszed, komolytalan. Ha röhögni akarsz rajta, orrba vág. Magasztos szellemi utazás, beavatás/beavatódás és önmegismerés; a XX. század első felének magyar történelme és annak véresen komoly tanulságai egy család három nemzedékének életén keresztül; miközben percenként minden a feje tetejére áll, aztán visszafordul a talpára, aztán megint a fejére, aztán komédiába fullad, illetve dehogy fullad: hát pancsikázik benne! Vagy inkább a komédia pancsikázik a szellemi beavatódásban? Az értéket nyolcvanszoros próbára kell tenni, végighurcolni sárban, ürülékben, vérben, éhezésben – két világháborúban és három világrészen ahhoz, hogy valóban értéknek lehessen tekinteni. A szentség kutyagumit se ér, ha a gonosszal megütközve darabokra törik. De ha nem törik darabokra, akkor valóban fejet kell hajtani előtte. A Bormesterek az igazságot keresve végigélik az alantast, a nevetségest, az undorítót, a borzalmast – de attól az út jelentősége nem csökken, hogy hol vezet keresztül. A Karnevál a legintellektuálisabb, ugyanakkor legalantasabb fajta komédia. Rothadásban, mocsokban, trágárságtól se visszariadva idézi lépten-nyomon tiszteletre méltó klasszikusait, és láss csodát: a rothadás, a mocsok, a trágárság nemhogy nem bántja, még erősíti is a tiszteletre méltó klasszikusokat. Ki lehet gúnyolni a legszentebbet, attól az nem veszti érvényét.

Távolról sem állítom, hogy elsőre az egészet megértettem. Sőt. Elég gyakran átkapcsoltam közben Jókai-olvasásra. Gyerekkoromban tudniillik, amikor Jókai tájleírásait olvastam, akkor hihetetlenül nem érdekelt, hogy gőzöm sincs, mi az a fekete zászpa, és hogy néznek ki a nymphaea kalapnagyságú virágai: az élvezethez (!) bőven elég volt felfogni, hogy növény, vízben van és szép színes. A Karnevál részben azért nehéz olvasmány, mert dugig tele van irodalmi/filozófiai utalásokkal és elmélkedésekkel. Segédfogalmazók, antikváriusok, kertészek, hivatásos ingyenélők, klasszika-filológusok és házvezetőnők, kis- és nagystílű csalók és önjelölt bennszülött uralkodók Nietzschét reggeliznek, Swedenborgot ebédelnek, Lao-cét vacsoráznak, Platónt pedig labdának használják, és fociznak vele. A hivatkozott ijesztően nagy életműveknek jó részét csak hallomásból ismertem, és morzsányi töredék, amit olvastam is belőlük, de ez a legkevésbé se zavarta az olvasás örömét.* Ha pedig egyszer-egyszer mégis felismertem egy-egy utalást, az valami olyan boldogság-löketet adott, hogy át tudtam volna törni a falat. :D

Az első két részt még nyögve nyeltem le. Konkrétan kétszer futottam neki. Nyár közepén elölről kellett kezdeni, mert fogalmam se volt, ki kicsoda és mit akar. Utána se lett sokkal tisztább, de legalább tudtam, hogy én megtettem, ami tőlem tellett. Azért is haladtam vele lassan, mert éreztem, hogy ezt fáradtan nem lehet olvasni, és én többnyire fáradt voltam. Csak a humora tetszett, igaz, hogy az nagyon. (Ha kivesszük Hoppy Lőrincet, és nagyon messzire kilőjük az űrbe.) A harmadik részben már kezdtem kapiskálni, a negyediktől kezdve aztán, ha fáradt voltam, ha nem, ezt olvasni kellett szinte mindennap. Két hét alatt a végére is értem.

Ha nagy leszek, írni fogok erről a könyvről. Az értékelés tetején idézett – egyébként tényleg korszakalkotó - sorokkal fogom kezdeni. Mihail Bahtyin írta őket Lukianosz és Dosztojevszkij műveiről, alig néhány évtizeddel a Karnevál előtt, és nagy valószínűséggel úgy, hogy Hamvas soha nem olvashatta azokat. Se Bahtyin Hamvast, természetesen. Sem akkor, sem később. Nehezen hiszem el, pedig úgy kell lennie, mert Bahtyin művei csak a 70-es évektől váltak ismertté a Szovjetunió határain kívül, Hamvas életművének legnagyobb része pedig nagyjából ugyaneddig maradt kéziratban, a Karnevállal együtt. Mekkora kár, Úristen. Ez a két ember mélységesen megértette volna egymást.

Azt viszont nagyon, nagyon szeretném tudni, hogy mennyi Rejtőt olvasott Hamvas. Annyi más művet idéz, tűzijáték módjára sziporkázva, erről viszont nagyon mélyen hallgat, pedig ha valaki nem érezné Rejtő társaságát lealacsonyítónak, az ő. Nagyjából ötoldalanként ugrottak elő hamisítatlanul hamvasos mondatok, amelyeket némi átigazítással Rejtő is írhatott volna. A Néma Revolverek Városa megduplázódott főhőse, Az ellopott futár alvilágba leszálló bölcs jogásza vagy a Csontbrigád, amely a megfosztottságból kovácsol tulajdont magának, mert másból nem tud – egészen otthonosan mozognának ennek a regénynek a lapjain. A negyedik rész őrült világutazói kezet foghatnának akármelyik kikötői kocsmatöltelékkel a Piszkos Fred-tetralógiából. Egyik félnek se derogálna a kézfogás.

Ha nagy leszek, megírom.
Most nem, mert ezzel az értékeléssel is kb. másfél órája foglalkozom, pedig mennyi mindent nem írtam még le, ami kikívánkozik…

* De most, hogy befejeztem, én úgy, de úgy végigolvasom a Tristram Shandyt... meg a Tibeti halottaskönyvet... meg Platón összes műveit, majd valami öt év leforgása alatt, esténként, lefekvés előtt...

Pontszám: 10/10

Ezt 2014. október 3-án írtam. Azóta olvastam a Tristram Shandyt is, a Tibeti halottaskönyvet is, a Platón-összest még nem. Viszont a Hamvas által ajánlott „száz könyv"-et folyamatosan, csináltam is hozzájuk címkét itt a blogon.

Kiadási adatok: Medio, Bp., 2005. 1484 oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr3815463752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása