Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok


Empátia a legyőzötteknek (Aiszkhülosz: Perzsák)

2022. november 30. - Timár_Krisztina

Újraolvasás vége.  Régen olvastam utoljára Aiszkhüloszt, el is felejtettem, hogy milyen furcsa. Ez a konkrét darab attól különleges, hogy egy olyan csatáról szól, amelyet a görögök nyertek meg, viszont az ellenség nézőpontjából íródott. Nem a diadal áll a középpontban tehát, hanem a veszteség…

Tovább

A fogalmat büntetik, az ember szenvedi (Kosztolányi Dezső: Aranysárkány)

Újraolvasás vége.  Sok minden kavargott a fejemben olvasás közben: a pedagógusok mindenkori megítélése, a humanizmus és annak kudarca, szellem és anyag szembenállása – mindenekelőtt pedig az, hogy milyen pontosan ábrázolta Kosztolányi az erőszak megítélését egy zárt közösségben. Mellékhatásként…

Tovább

Mi az a polgári engedetlenség? (Henry David Thoreau: On the Duty of Civil Disobedience)

Egy százhetven éves fogalom, amellyel nemcsak koránál, hanem eredeténél és kiterjedt hatásánál fogva is számolni kell. Hamvas Bélától Martin Luther Kingen keresztül Mahátma Gandhiig elég sokan beszéltek és tettek azért, hogy komolyan vegyék. Angol szakos egyetemista koromban vizsgáztam a…

Tovább

Példázat a mindenkit összeroppantó hatalomról (Székely János: Caligula helytartója)

Újraolvasás vége. De jó lenne egyszer színpadon látni. Levegőt alig kapnék.  Adj az átlagos, illetve az átlagosnál tisztességesebb és szelídebb ember kezébe hatalmat, aztán nézd végig, ahogy cselekedeteiben pontosan azzá a zsarnokká válik, akit a legmélyebben megvet. Pech, hogy közben megmarad a…

Tovább

Kiközösítettek, gyanúsak, rémálmodók (Egyem a szíved)

Hiánypótló kiadvány került a magyar könyvpiacra. Az Egyem a szíved a XX. század első harmadának gótikus német irodalmából válogat meghatározó novellákat, amelyek nem jelentek meg korábban magyar nyelven. Az antológiába került szerzők nagy része ismeretlen lehet a szélesebb magyar olvasóközönség…

Tovább

Az eszményi vezető életre kel (William Shakespeare: Henry V)

Nincs Agincourt Shakespeare nélkül. Amikor Keegan könyvében láthattam, hogyan nézett ki a közkatonák számára egy késő középkori csata, már tudtam, hogy ezt a drámát nem úszom meg. Nem mondom, hogy folttalan élvezet, de nagyon érdekes figyelni, hogy hogyan oldották meg egy csupasz színpadon, függöny,…

Tovább

Magyar néphagyományból abszurd dráma (A legényanya, 1989)

Frenetikus szatíra, csak sajnos az a baja, hogy pont a legkomikusabb részein inkább sírni lett volna kedvem. De ez csak baj, nem hiba. Vagy ha az, hát nem a film hibája.  Sose fogok belefáradni abba, hogy mondogassam: a nevetés nyelvén is lehet igazságokat kimondani, a komoly ellentéte pedig nem a…

Tovább

Lassú utazás befelé (Jacob Böhme: Christosophia)

Boldogult úrfikorom egyik komoly frusztrációja vált véglegesen múlttá, amikor úgy csukhattam be ennek a jámbor barokk vargának a könyvét, hogy még ha nem is értek mindent kristálytisztán, azért legalább azt értem, hogy mit nem értek.  Böhmét olvasni rendkívül nehéz. Ha költészetnek tekinti az ember…

Tovább

Amikor az ürességnek súlya van (Molnár Ferenc: Egy, kettő, három – az Átriumban)

Sokan, túl sokan megírták már előttem, miért érdemes megnézni ezt az előadást; ilyenkor már nyomasztóan nehéz megpróbálni hozzátenni valamit az ajánlókhoz. Úgyhogy szubjektív benyomások következnek, némi apró spoilerektől sem mentesen. Mentségem, hogy ennek a darabnak az eseményeit tényleg össze…

Tovább

Apokalipszis és más államformák (Platón: Az államférfi)

Mi másért vettem meg tavaly ezt a könyvet, mint az első harmadában elmesélt apokalipszis-mítoszért. A többi része is érdekes, de mítoszmesélésben még mindig Platón a legmenőbb.* Még akkor is jól csinálja, ha rosszul csinálja.  Tavaly szeptemberben ugyanis apokalipszistörténetekről hallgattam…

Tovább
süti beállítások módosítása