Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Csakis Rejtő-fanatikusoknak (Ponson du Terrail: Rocambole I.)

2024. április 13. - Timár_Krisztina

terrail_herit.pngA sorozat első kötetének címe: L'Héritage mystérieux; a magyar fordításé: A rejtélyes örökség.

Furcsa kerülő úton tudtam meg, hogy Rejtő Jenő regényei mennyit köszönhetnek Pierre Alexis Ponson du Terrail Rocambole-sorozatának. Egy kortárs francia fantasy olvasása közben jöttem rá, amelynek írója szintén a klasszikus francia kalandregényeket tekintette mintának, és hamar feltűntek a cselekményfordulatok, jellemek, motívumok párhuzamai Rejtővel. 

Természetesen nem hagyhattam ki, már csak azért sem, mert úgyis gyakorolni akarom a francia nyelvet, és az első Rocambole-regény hozzáférhető hangoskönyvként is, az egész sorozat pedig legálisan és ingyen olvasható a neten (a szerző 1871-ben halt meg). Biztos, hogy fogok is még foglalkozni vele, már csak azért is, mert az olvasható verzió még tömegközlekedésre is vihető. A hangoskönyv is lehetne, csak abból most egy kicsit sok volt. Egyébként sem csinálták még meg az egész sorozatot. 

Tovább

Elfelejtve és újjászületve (Allen Raine: Queen of the Rushes)

raine_q.jpgAmilyen ismeretlen szöveg, olyan érdekes. Klasszikus romantikus bestseller, érzékenyen és ügyesen megrajzolt szereplőkkel és emberi viszonyokkal, emlékezetes háttérrel (ami a tájat és a történelmi helyzetet illeti), és meglehetősen kiszámíthatatlan cselekménnyel. Szakmai (fordítói) érdeklődésből olvastam, egy másik angol szakos ajánlására, hagyományos walesi beszédfordulatokra vadászva. De hamar érdekelni kezdett történetként is, jellemtanulmányként is, ráadásul abszolút tömegközlekedés-kompatibilisnek bizonyult. Egyetértek az ajánlóval abban, hogy a szerző nem érdemelte meg a feledést, azt ellenben nagyon is, hogy ismét beszéljenek róla.

Tovább

Hogy lássák egymást az emberek (L. Ritók Nóra: Kettészakadt világ)

ritok_kette.jpgNehéz a dolga a kritikusnak, ha ennyire egyedi hangról akar írni. A Kettészakadt világ többféle kulturális hagyományba is illeszkedik ugyan, mégsem kategorizálható. Nem is dolga, hogy az legyen. A róla való beszédet azonban megkönnyíti (illetve könnyítené) a háttér fölismerése, márpedig beszélni szükséges a műről. Szükséges azért, hogy minél jobban tehesse azt, ami a dolga. 

Magyarországon a XX. század első évtizedei óta hagyománya van a szociográfiának. Irodalmi válfaja is megőrizte aktualitását, ezt bizonyítja például Borbély Szilárd azóta számos kiadást megért Nincstelenekjének sikere a 2010-es évek elején. L. Ritók Nóra nem ebben az értelemben vett szociográfiát ír. Művei dokumentumértékűek, nem törekednek esztétikai hatásra – ettől függetlenül nagyon is hatnak esztétikai úton (is). 

Kritikám az Alföld online felületén jelent meg. A teljes szöveget jogi okból nem másolhatom ide, de a link odavezet. 

 

Nem roppan össze (Dűne 2)

villeneuve_2.jpgSúlyos terhet vállal magára, aki akkora kultuszregény megfilmesítésébe fog, mint a Dűne. Villeneuve feldolgozásán, különösen a második részen azonban még a vártnál is nagyobb teher nyugszik.

Nemcsak a történet bonyolultságáról van szó, vagy arról, hogy fontos szerep jut benne olyan hosszadalmas párbeszédeknek és belső monológoknak, amelyek már Herbert korában is nehezen érvényesültek volna filmvásznon. Az is problémát jelent, hogy az 1965-ös Dűne társadalmi-politikai vetülete nemhogy veszített volna az aktualitásából, hanem még nagyobb jelentőséget kapott, és ez különösen a regény második felében érvényesül. A hatalom, a felelősség, a fanatizmus, a különböző kultúrák közötti átjárhatóság megléte vagy hiánya csupa rendkívül érzékeny és megosztó téma. Ha pedig ez nem volna elég, közben a filmnek természetesen működnie kell kalandként és látványként is.

Kritikám a KULTeren jelent meg. A teljes szöveget jogi okból nem másolhatom ide, de a link odavezet.

Magyar steampunk Székelyföldről (Zalka Csenge Virág: Hétlábú paripák és jó boszorkányok)

zalka_hetlab.jpgZalka Csenge Virág számos meséskönyvet tudhat már maga mögött, és aktív mesemondóként még több történetet a repertoárjában. A Ribizli-sorozat darabjait egy-egy határozott koncepcióra fűzte fel annak idején, a Széltestvér és Napkelte vagy a Törpeszarvas és a déli álom című köteteket egy-egy motívum köré rendezte el, a Nagyvárosi népmeséket pedig interaktív játék részévé tette. Adott ki már mesekönyvet speciálisan kamaszok számára, és olyan szövegeket is publikált, amelyeket saját meséinek tekinthet.

Arra viszont magyar nyelven még nem láthatott példát az olvasóközönsége, hogy szigorúan egyetlen terület, sőt egyetlen település meséiből válogasson. Angol nyelvű kötetet már jelentetett meg korábban, egy kárpátaljai magyar mesemondó történeteiből készült válogatásból. A Hétlábú paripák és jó boszorkányok összeállításakor hasonló módszert követett. Bár most több mesélő nevét is megismerhetjük a jegyzetekből, akik ráadásul különböző korokban is éltek, a település mindvégig azonos marad: Csíkszentdomokos.

Kritikám az Alföld online felületén jelent meg. A teljes szöveget jogi okból nem másolhatom ide, de a link odavezet. 

A sárkányok, Milton Sátánja meg az amerikai álom (Rebecca Yarros: Fourth Wing)

yarros_fourth.jpgSzakmai érdeklődésből olvastam, (számomra) új műfajjal ismerkedni, no meg annak szókincsével. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kötött le. Bár nem feltétlenül ugyanazért, mint a célcsoportot, de hát ez normális, tekintve, hogy húsz évvel vagyok idősebb a célcsoportnál. Megértem azt is, hogy ekkora bestseller lett, és nagyjából 90%-ban még örülök is, hogy pont ezt olvassa az ifjúság. 

Ahhoz, hogy a cselekményével szórakoztasson, sajnos meglehetős kiszámítható: a harmadánál történt először olyan esemény, amire nem gondoltam volna – és nagyjából utoljára is. Felteszem egyébként, hogy ezzel a célcsoport is így van, hiszen tapasztalt olvasókról beszélünk, akik akkor szórakoznak jól, ha a már kialakult elvárásaikat beteljesíti egy regény. Ezzel nincs is semmi gond, a szöveg arról nem tehet, hogy én máshogy szoktam szórakozni. Szóval az, hogy a regény kiszámítható, nem von le az értékéből. (Mint ahogyan azt sem vonom kétségbe, hogy a műfaj más képviselői jóval kevésbé kiszámíthatók legyenek.)

Tovább

Ijesztő és kiszolgáltatott jelek (Veres Attila: Odakint sötétebb)

veres_oda.jpgAz mit mond el a világról, hogy szerintem ez a regény szép? Hogy különösen a végkifejletben, bármilyen szörnyűségek történnek, találtam valami felemelőt? 

Ügyesen illeszti össze a lovecrafti természetfölötti horrort a magyar kulturális hagyománnyal. Nekem különösen tetszett az az alternatív kép a nyolcvanas-kilencvenes-kétezres évek világáról, amelyet a regény első felének mottóitól megkapunk. Jó kis stílusgyakorlatok; mindenféle emberek bőrébe bele tud bújni a szerző, és a maguk humora is megvan. (Maximum nem mindig van kedve az embernek nevetni rajtuk, ha éppenséggel túl hitelesre sikerülnének.) Ráadásul, bár egyértelmű utalást nem találtam a szövegben (vagy csak én nem voltam elég ügyes?), a háttérvilág erősen Délkelet-Magyarországot asszociálta, amelyhez engem sok-sok szál köt. Ez volt 2023 második olvasmánya,* amelyikről ezt el lehetett mondani, holott nem gyakori téma. 

Tovább

Nemtelenül (Jeanette Winterson: Written on the Body)

winterson_writt.jpgSem a szerelemnek, sem az összetartozásnak, sem az árulásnak nincsen neme. 

Ez az a híres-nevezetes történet, amelyik úgy van megírva, hogy mindvégig ne lehessen kitalálni, milyen nemű a főszereplő-elbeszélő. Mindent megtudunk róla, csak azt nem, hogy hogy néz ki. Egy olyan regényben, amelynek a címe az, hogy „a testre írva”, esetleg „a testről írva”, nem lehet tudni, milyen a teste (vagy az arca) annak, akinek a szavait az írás közvetíti.

Tovább

Posztmodern, régimódi, kalandos és francia (Pierre Pevel: Les Enchantements d'Ambremer)

pevel_ench.jpgŐsszel jön magyarul, úgyhogy az is olvassa a bejegyzést, aki franciául nem tud. 

Aranyos, mókás fantasy, ügyesen összerakott háttérvilággal, nagyon kalandos és nagyon francia. Akinek bejönnek a klasszikus és/vagy régimódi kalandregények, mindenképp tegyen vele egy próbát, mert Pevel kb. úgy viszonyul a kulturális hagyományhoz, mint Dan Simmons. Csak egész mást hoz ki belőle.

Tovább

Egy tragikus ellentmondás megszelídítése (Chrétien de Troyes: Lancelot)

troyes_lancelot.jpegAzért az elég sokat elmond valakinek a kvalitásairól, hogy huszonnégy év után még tudom, miről beszélt nekem, és ma is értem, hogy mi volt a tétje annak az előadásnak. 

Chrétien de Troyes regényeiről Halász Katalintól hallottam először, aki mintegy véletlenül, egy másik tanszékről „beugróként” tanított nekünk világirodalmat – illetve mesélt órákon keresztül lebilincselően a középkori francia regényről –, amíg a tanszék „rendes” tanára külföldön járt. Jegyzetelni művészet volt, nem is mindenkinek sikerült, de hallgatni élmény.* Lám, mikre emlékszem még belőle. Kár, hogy neki már rég nem köszönhetem meg. 

Tovább
süti beállítások módosítása