Nagyot ment az ősszel az internet népének körében a hír, hogy fekete színésznőre osztották a kis hableány szerepét a májusban érkező élőszereplős mesefilmben. Akadtak szívemnek kedves kommentek az intelligens és a... öö... kevésbé intelligens szekcióban is. Az előbbiek közül való például az, amelyik szerint sokkal jobban segítené az elfogadást, ha olyan mesét filmesítettek volna meg, amelyikben eleve fekete sellő szerepel. Ilyen meséből is számtalan létezik ugyanis. Az utóbbi kategóriát lábjegyzetbe száműzöm, nem szeretném egy bekezdésben említeni az előbbivel.* Majd meglátjuk, mekkorát szól a film májusban – saját jogán is érdemes lesz-e a megnézésre, vagy tucatdarabnak bizonyul.
Részemről mindenesetre körülnéztem a klasszikusok között, ugyan létezik-e egyáltalán hű adaptációja a mesének. „Hű” alatt értve azt, hogy megtartja-e az adaptáció pl. a főszereplő névtelenségét, átváltozása fájdalmasságát, szerelmének tragikus hiábavalóságát, no meg a vallásos-moralizáló mellékszálat. Miután kiszúrtam két szovjet filmváltozatot a hatvanas-hetvenes évekből, arra tippeltem, hogy ezekben a búskomor végkifejlet megmarad (érdekes, hogy a szovjet-orosz közönség valahogy mindig vevő volt a szomorú mesefilmekre, jó lenne erről valami elemzést olvasni, hogy miért), a vallásos szálat meg úgy elejtik, mintha soha nem is létezett volna. Kaptam is két tündéri-bájos, egyúttal végtelenül keserű feldolgozást.