Újraolvasás vége.
Rojtos Gallai ugyan nem pont ugyanazt a módszert alkalmazza meditációra, mint Forrest, és valamivel okosabb is nála; arról nem beszélve, hogy a tízes évek Vajdasága megközelítőleg sem azonos a XX. század második felének USA-jával. Amiről mégis azonnal az amerikai klasszikus jutott eszembe, az az, ahogyan kívülálló marad még akkor is, amikor mélyen benne jár a világ sűrűjében – a mindvégig, még a világháborúban is megőrzött jóság és ártatlan rácsodálkozás – a pofátlan szerencse – no meg az a csöndes szomorúság, hogy azoknak viszont nem tud juttatni ebből a szerencséből, akiknek a legjobban szeretne.