Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

A hit ellentéte nem az ateizmus, hanem a fanatizmus (Terry Pratchett: Small Gods)

2022. december 29. - Timár_Krisztina

pratchett_small.jpgA magyar fordítás címe: Kisistenek. 

Nem éppen karácsonyi olvasmánynak szánták, számomra mégis azzá vált, és nemcsak azért, mert ajándékba kaptam. 

Arról szól, hogy az istenségnek éppen úgy szüksége van a hívőre, mint fordítva. Mindezt Pratchett sajátos hibrid humorával, amely úgy tiszteletlenkedik, hogy közben komolyan vesz, és nem megsemmisít, hanem megújít. Szórakoztatás közben kilódítja a világot a helyéből (nemcsak a hívő, hanem az ateista világát is ám), és a kételyből értéket alkot. Nem nehéz neki, hiszen a kétely ellentéte a regényben a soha magában nem kételkedő, ezért pusztítóvá váló inkvizíció. Szóval posztmodern fantasy „at its best”.* Ráadásul sajátos élményt jelentett az is, hogy közben a Gandhi című 1982-es filmet is nézni kezdtem, és meglepő áthallásokat találtam a regény főszereplőjének viselkedése és Gandhi polgári engedetlensége között.** 

Na de térjek rá magára a szövegre. A Korongvilág-sorozat része ugyan, és nyomokban a sorozat visszatérő szereplőit is tartalmazza, mégis teljesen érthető magában is. Annak, aki sose olvasott Pratchettet, legfeljebb arról érdemes előre tájékozódnia, hogy mit is jelent pontosan a Korongvilág. A lapos föld, amelyet négy elefánt tart a hátán, azok pedig egy űrben úszó teknős hátán állnak, nem egyszerűen vidám (és egyébként távol-keleti klasszikusokra alapozó) kifordítása a mi világunknak. Az is elég lenne. Ez a regény azonban valami egészen furcsa dologra használja ezt a világképet: a vallási fanatizmust parodizálja általa. Mert a regény középpontjában álló egyház, az omniánusok közössége a Korongvilág létét tartja eretnekségnek, és makacsul ragaszkodik ahhoz a nézethez, hogy az emberiség a Nap körül keringő, gömb alakú bolygón lakik. Teljesen mindegy, mit tanult földrajzból az olvasó – az számít, hogy a regényvilágban melyik nézet hívei kínoznak vagy ölnek meg embereket, és melyik szereplő hogyan tud mégis kiállni azért, amiről tudja, hogy igaz. 

pratchett_small_2.jpg

Pratchettnél a nevetés nem máz a történeten: a komédia a gondolati alapvetésnél indul, amikor felcserélhetőnek mutatja a tévtant és a valóságot. Ettől nem lesz az olvasó világa lapos (különben is, mint tudjuk, a macskák már mindent lelökdöstek volna a széléről stb.), viszont kénytelen új nézőpontból figyelni mindazt, amit mindig is magától értetődőnek tartott. Ezáltal pedig saját magán is nevetni. Nem mondom, hogy hívő embernek könnyű olvasmány. Nekem római katolikusként egyáltalán nem volt piskóta, különösen az eleje, ahol oldalanként kétszer a lehető legparodisztikusabb körülmények között vonódik kétségbe a szent szövegek természetfölötti szerzősége. Nyilván így negyvenen túl nem életemben először gondoltam bele a lehetőségbe, de azért nem esett jól.

Szerencsére Pratchett célja nem az, hogy a magamfajtát elbizonytalanítsa, ellenkezőleg. Ezért írtam fentebb, hogy hibrid komédia ez, nem megsemmisít, hanem megújít. A maga módján hitet tesz a legcsúnyább konfliktusok megoldhatósága mellett. Plusz a humanista műveltség értéke mellett is, amelyet még akkor is hasznosnak mutat, ha csak öncélúan létezni hagyják, pláne akkor, ha kezdenek is vele valamit. Köszi.***  

pratchett_small_4.pngElőször is az istenséget végtelenül lekicsinyíti ugyan, és mind szenvedésében, mind ambíciójában nevetségessé teszi – de nem veszi el tőle isteni voltát. Sőt: meghagyja rokonszenvesnek, éppen azért, mert szenved, és ambíciói vannak. Közben könnyűszerrel eléri, hogy az olvasó mindvégig neki és egyetlen szilárd hívének drukkoljon, és a végkifejletben ráadásul éppen az isten kicsinységét és nevetségességét használja fel arra, hogy megoldja a helyzetet. Másodszor megteremti mellé a hasonlóképpen komikus hívőt, aki lassú, nehézkes gondolkodású, félénk, kövér, és még diszlexiás is, de ettől nemhogy nem válik gyengébbé akár a hite, akár ő maga, éppen ellenkezőleg: pontosan így lehet igazán erős.**** Még ha lassúsága és félénksége miatt időnként a gonosz eszközévé válik is, ez mindig csak átmeneti. (Az illusztráció készítője © Omar Rayyan, forrás a bejegyzés alján.)

Mellesleg belecsíp egyet az ateistákba is, de azt is szeretni való módon, úgy, hogy ne fájjon, viszont ők is tudjanak nevetni magukon. Mert ebben a regényben a hit ellentéte nem az ateizmus ám, hanem a fanatizmus. A fanatikusé minden hatalom, minden erőszak, éppen csak elköveti a hatalmasok és erőszakosok örök hibáját: hogy nem számol a kicsinyekkel és a véletlennel. Bár azért legalább nem hülye. Egy idő után rájön, hogy az erőszakmentesség nem egyenlő a gyengeséggel, sőt. Ezért jutott eszembe a főszereplő viselkedéséről Gandhi és az ő békés együtt nem működése. (A fotón természetesen nem ő látható, hanem az Oscar-díjas Ben Kingsley. De itt hagyom, mert úgyis nemsokára írok a blogra a filmről is. FRISSÍTÉS: írtam.)

pratchett_small_5.jpg

Csurig tele van ez a történet szeretettel; ez az oka annak, hogy a leggyilkosabb vicc is legfeljebb annyira fáj, mint amikor az embernek barackot nyomnak a fejére. Ettől nem kevésbé keserű, ellenkezőleg. Légvárakat sem épít – fantasy létére mindvégig realisztikus marad. Gondolom, ezért lehetséges, hogy minden komikussága ellenére nem tudtam rajta hangosan nevetni. Szeretettel mosolyogni viszont annál gyakrabban, szó szerint az első oldaltól az utolsóig. 

Köszönöm szépen az ajándékot. 

(Azért az tényleg vicces, hogy mégis mozog a teknős. :))

* Kár, hogy nem valamelyik eretnekség határát súroló (vagy már nem is súroló) misztikust olvastam közvetlenül előtte. Kellett nekem a Könyvfesztivál óta halogatni az Eckhart mester-kötetemet. Gyorsan elő is kotortam. Hiszen mint annyi minden, Isten és a hívő kapcsolatának ez a fajta megjelenítése sem új, annyira nem, hogy a kereszténység korai történetében is létezett. Nem mintha ettől veszítene a pratchetti hatásából. Eckhart mesternek egy másik művéről egyébként már írtam.

** A Gandhiról még nem írtam, de fogok. A polgári engedetlenségről már igen. 

*** Hermann Hesse likes this. Ephebe olvasása közben elég sűrűn asszociáltam Az Üveggyöngyjáték tudósközösségére. Na, nagyjából annyi szerepük van egyébként Kasztáliában is a nőknek, mint Pratchett jelen művében, azaz semmi – de Pratchettnek könnyű ezért megbocsátani, mert a kizárásukat is nevetségessé teszi. 

**** Megjegyzés: Protestánsoknak szerintem eggyel jobban fog tetszeni a regény, mint katolikusoknak. A főszereplő jól fejlett kategorikus imperatívuszát nem lehet eltéveszteni, és az az előbbi csoporthoz áll közelebb. Mivel ők találták ki. 

pratchett_small_7.jpg

A képek forrása: joblo.com, theguardian.com, sbs.com, quotefancy.com (bocs a giccsért)

Pontszám: 10/10

Kiadási adatok: Gollancz, London, 2014. 338 oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr1818012830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2022.12.29. 19:05:59

Amennyiben nem olvastam volna már több száz hasonló tartalmú könyvet érdekelne ... de így csak azon némileg másként összemixelt változata lenne. Az ateizmus egyébként csak egy tagadásvallás, tehát tényleg a vallásos világ része. - Miért? Mert egyáltalán nem logikus, főként nem a mono-ateista látens egyistenhitű tagadásuk. Már a poli-ateisták egy fokkal értelmesebbek. Persze a Tudományos Isten korszakába lépve ... elavult marhaság már csak az is.
süti beállítások módosítása