Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Ismeretlen ismerősök felé vezető híd (Zalka Csenge Virág: A Varjúherceg)

2021. szeptember 12. - Timár_Krisztina

varju_herceg.pngA Piros Ribizli és a Kék Ribizli után most a Bajszos Ribizli is megérkezett! :)

Most látszik igazán a koncepció, amely a három népmese-gyűjteményt egyetlen egységbe rendezi. Lehet mondani, hogy voltaképp egyetlen mesekönyvet kaptunk három részben.

Az első könyv saját népmesekincsünk ismeretlen vagy alig ismert darabjait szedi sorra, a nyelvterület minden részéről. A második a világ sok-sok más népének meséi közül válogat. A harmadik pedig – hidat ver a kettő közé. Bemutatja azokat a szövegeket, amelyekben megtalálható egy-egy gyerekkorunk óta jól ismert mintázat; új szereplőkkel, újfajta varázstárgyakkal, megváltozott viszonyokkal, ebből következően meglepő cselekményfordulatokkal.

Mi történik, ha Hamupipőke kameruni és fiú? (Egyébként magyar kollégája is van, Benedek Elek gyűjtésében is szerepel.) Vagy ha dél-afrikai lány, akinek életben van az anyja? Hogyan menekül meg a francia Piroska és nagymama vadász nélkül? Hogy fest a Puerto Ricó-i Holle anyó boszorkányként, akit fiúk szolgálnak? Mit csinál Rózsa és Ibolya Amerikában? Milyen gyümölcsből (ezúttal nem nádszálból) bújik elő a három karibi királyfi? Ki bántja a skót Hófehérkét, ha nincs a környéken gonosz mostoha? Milyen állat a finn Macskacicó? 

Mottóul az utószónak ezt a mondatát választom: 

Akinek nem tetszik a klasszikus Csipkerózsika, válasszon másikat!

Különös tekintettel arra, hogy Zalka Csenge maga is képzett és gyakorló mesemondó, aki minden szöveget számos közönséggel kipróbált már, és pontosan tudja, melyiknek milyen hatása lehet. 

Emlegetem időnként (így mondják szépen azt, hogy állandóan nyavalygok), hogy jobb szeretem a szerzőnek azokat a műveit, amelyek nemcsak meséket, hanem ismeretterjesztő szövegeket is tartalmaznak, akár a mesék összeállításáról, akár a mesemondás módszertanáról. Például ezt. Sajnos az utóbbi időben nem jelent meg ilyen jellegű műve (azért nem kell engem annyira sajnálni, tudom, mire jó az újraolvasás), A Varjúherceg azonban olyan közel áll ehhez a műfajhoz, amilyen közel csak mesegyűjtemény állhat. Szokatlan formáját választotta az ismeretterjesztésnek: tulajdonképpen magukon a meséken mint élő példákon keresztül mutatja be, mire kell figyelnie annak, aki népmesét keres és használ. Hogy mit jelent az, hogy minden népmese számtalan variációban létezik, és egyiknek sincs „eredeti” vagy „igazi” változata. 

Az, amit sok ember „klasszikus” népmesekánonnak gondol, a modern könyvkiadás eredménye, amely hajlamos újra és újra a legismertebb népmeséket összeválogatni, leginkább a Grimm-gyűjteményre és a 18. századi francia tündérmesékre támaszkodva (...).

Nem állítom, hogy a Grimm-mesék rosszak, sőt. Csupán melléjük szerettem volna tenni a választási lehetőséget, és szélesebb ablakot nyitni a mesevilágra.

Persze minden mese után elolvashatjuk a szükséges háttérinformációkat is: a mesét megalkotó közösség sajátosságainak ismertetését és magyarázatát. Némelyik igen meglepő lehet, például azok, amelyekből kiderül, hogy a mese „alternatív” változatát jóval régebben jegyezték le, mint a közismertet. Anekdotákat, műhelytitkokat is megtudhatunk arról, milyen kalandos utakat jár be némelyik szöveg, míg végre megérkezhet a magyar mesemondóhoz. A kötet végén pedig szokás szerint ott a forráslista, mutatva, melyik mesét honnan vette Zalka Csenge, aki gyakran három-négyféle forrást dolgozott egybe, a mesemondás nemzetközi szabályai szerint.

Ez a kötet sem jöhetett volna létre a világ körüli meseolvasás roppant munkája nélkül (az erről szóló blogbejegyzések sorozata itt). Ami nem jelenti azt, hogy ne kerülhetett volna be a többi közé egy kevéssé ismert – elsőként német nyelven publikált! – magyar népmese is. Ráadásul nemcsak a sorozat korábbi darabjait folytatja A Varjúherceg, hanem láthatóan a „közbülső” mesekönyv koncepcióját sem felejtette el. Vagyis aki kinyitja, nemcsak arra számíthat, hogy a főszereplők között pontosan ugyanannyi lányt fog látni, mint fiút, hanem arra is, hogy időnként a megszokottól ugyan eltérő, de ettől még a megszokotthoz hasonlóan hagyományos családmodelleket talál majd. 

Természetesen nem hagyhatom szó nélkül Herbszt László már jól megszokott illusztrációit sem. Színeik harmonikusak, jólesnek a szemnek. Az ismétlődő motívumok (körvonal, nap, félhold, pontozással jelzett ívek stb.) az egymástól távoli mesék között is kapcsolatot teremtenek. A figurák pedig nemcsak a mesealakok jellemét ragadják meg, hanem egyúttal felhasználják azoknak a területeknek a művészi stílusát is, ahonnan az illető mesét gyűjtötték. 

Így A Varjúhercegből is, ahogyan az azt megelőző mesekönyvekből, egész „alternatív hagyomány” rajzolódhat ki. Ismét bebizonyosodhat, hogy a múltból való szövegek egyáltalán nem valamiféle öröktől fogva való és soha meg nem változtatható tömböt alkotnak – inkább (a fenti idézet metaforáját továbbgondolva) sokszobás, sokablakos palotát, amely időnként váratlanul új kamrákat és tornyokat növeszt, és mindig nyitva áll. 

Köszönet a szerzőnek és a kiadónak, hogy olvashattam. 

Pontszám: 10/10

Kiadási adatok: Móra, Bp., 2021. 208 oldal, Herbszt László illusztrációival

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr8616686332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása