A pontozás a szokásos átlagolásom eredménye: a megírás minősége tíz pont, az élmény maximum hat.

Két okból fogtam bele.
Gimnazista-egyetemista koromban nemcsak tetszett, hanem nagyon komoly hatással is volt rám az angol romantika irodalma. Nem túlzás azt állítani, hogy a személyiségem, az életem másképpen nézne ki nélküle. Byron volt az egyedüli, akinek az életművével egyszerűen nem tudtam mit kezdeni. Kifordult a kezemből a Byron-összes. Tiszteltem mint kezdeményezőt, aki nélkül a következő korszakok nagy alkotásainak legalább a fele talán nem is létezne,* és ennyi. Ezen szerettem volna most túltenni magam, hátha megértem rá. Hát sajnos ugyanúgy unom, mint tizenöt-húsz éve. 
Másrészt szerettem volna tudni, mi a bánatot evett ezen a Childe Haroldon egy egész korszak. Vagy inkább kettő. Mitől számított annyira vonzó irodalmi hősnek, hogy nemzedékek voltak belé szerelmesek. Sajnos ezt se sikerült kideríteni. Az egy dolog, hogy ő az elátkozottan bolyongó, gazdagságtól és szerelemtől megcsömörlött, ellenben távoli ideáljába reménytelenül szerelmes, szépséges ifjú. Ebbe bele lehet szeretni (annak, akinek ilyen ízlése van). De hát ebben a műben pont róla esik a legkevesebb szó. Ebben több a lírai kitérő, mint az Anyeginben, pedig már Puskin is túlzásba viszi. A mű második felében konkrétan éppen csak megemlíti az elbeszélő, hogy amúgy neki központi hőse is volna, egyébként meg mindent megtudunk arról, mi az elbeszélő véleménye az olasz városokról meg Görögország helyzetéről. Ezzel az erővel egy háromsoros mellékszereplőbe is bele lehetne szeretni.

Egyébként nagyon szép szöveg. Az összes kitérővel, elmélkedéssel, visszaemlékezéssel, távolba vágyakozással, és mindenekelőtt a melankólia mindent átitató hangulatával együtt. Ilyen stílusban ritkán tudnak csúfot űzni az olvasói elvárásokból. Értem, hogy mitől klasszikus. Csak nekem nincs meg hozzá a megfelelő antennám. És azt nem sikerült ennyi idő alatt se megértenem, mit ettek rajta sok-sok évtizedig.

Na, mindegy, azért a Don Juannal meg a Manfreddal még teszek egy-egy próbát majd.

* Aki nélkül nincs Üvöltő szelek, Jane Eyre, Wildfell asszonya, Egy magyar nábob, Anyegin, és akkor csak felszínes válogatást nyújtottam. Elizaveta Bagrjanáról például egy szót se szóltam.

Ezt 2019. december 21-én írtam. 

Pontszám: 10/8