Hát én azt gondoltam idáig, hogy csak a lett írók tájleírásai tudnak hóttbiztosra könnyet csalni a szemembe, de az van, hogy az észtek is kezdenek előretörni…

Igen jó kis válogatás ez. Északi mesélőkedvvel, súlyos szomorúsággal, játékos örömmel, lelki és fizikai bántalmazással, életismerettel, szorongással, szabadságvággyal, természetszeretettel tele. Pont úgy megszerkesztve, hogy az ember mindegyikből elegendőt kapjon, de azért ne akarjon feltétlenül megfulladni a keserűségtől. Még a mágikus realizmus is belefér, sajnos csak egyetlen novella erejéig. Sőt a tudatáram-technika is. Azt hittem, ma már azt nem használja senki, erre tessék, az első novella (vagyis inkább elbeszélés) nyomokban tartalmazza, és nem áll neki rosszul.*

Hat novella hat különböző embert állít a középpontba, nagyon különböző sorsokkal. Négy felnőtt nő, egy felnövő kamaszlány, egy kislány. Hat alaposan kidolgozott személyiség, akik vagy máris tudják, mennyit érnek (talán a kislány a legjobban), vagy a történet során tudják meg, az önismeret mélységéhez szabott áron. Van, aki szörnyű emlékektől akar szabadulni, van, akinek számára a szörnyűség jelenlevő, a szabadulás lehetetlen. Van, akinek a legdrágább kincséről kell lemondania, és van, aki számára a lemondás vezet el a kincshez. Van, aki magányos, és olyan is, aki csak egyedül van, az egyedüllét pedig nem bántja őt.

Röviden az egyes történetekről:

Kis éles kés: Spoiler nélkül nehéz beszélni róla. Számomra egyaránt volt szorongató és jóleső érzés olvasni. A címből és a főszereplő gondolataiból kiindulva nagyon számítottam egy bizonyos végkifejletre, aztán mégis meglepett, ami történt.

Minél magasabbra érnek, annál zöldebbé válik a világ. Kicsi, takarosan rendbe hozott falvak hömpölyögnek a hegyek oldalában, mint a köveket benövő zuzmó. Kiszáradt folyómedrek, virágzó leander – rózsaszín, piros, fehér. Minden újabb kanyar mögül más kép bukkan elő, egyszerre mintha egy toszkán tájat ábrázoló festményen át haladnának halk zúgás kíséretében, burjánzó, buja növényzet, szőlőhegyek, ciprusok, platánfák, szilva, meggy, körte, sárgabarack, és minden felett és körül és mindenen túl harsány kabócaciripelés.

Gyereknap: Ezzel tudtam a legkevesebbet kezdeni, szaggatott, drámai, sok elhallgatással. Az nagyjából tiszta, hogy mi történik a főszereplővel, de sok minden homályban marad.

Először hozzám jött a gyerek. Makacs volt és merész, egy kicsit olyan, mint Pöttöm a Múmin-völgyből. Olyan aprócska és fürge, nagy, éles fogakkal. (…) Néztem a csöppnyi, alvás közben valamelyest kisimult ráncos arcocskáját, megcirógattam ökölbe szorított kezének apró ujjacskáit, és rájöttem, hogy nem más ő, mint a nagyapa acélos, fürge észjárását megöröklő, az esztelenségig csökönyös Kirké.

Ailill: Jaj, de szép. A kötet különféle kulturális utalásai között számomra a Tove Jansson-áthallások működtek a legjobban, de persze lehet, hogy csak azért, mert az ő életműve jelent nekem a legtöbbet. És ebben a mágikus realista novellában volt legegyértelműbb ugyanaz a fura meseiség, amely Janssonra emlékeztet, pedig éppen ebben nem is utalnak rá.** Ennek a végéért izgultam a legjobban, szinte összeragadt a torkom, jajmilesz…

Anna úgy hallotta, hogy az ősz hajszálak valójában tele vannak légbuborékokkal, és tetszett neki a gondolat. Olyan érzése volt, mintha ő is széltében-hosszában tele lenne buborékokkal, mintha a legutolsó sejtje is tele lenne levegővel és örömmel, és ez a gondolat még jobban tetszett neki.

Az új kor gyermeke: Sírni tudnék rajta. Ez a főszereplő még magányosabb, mint a többiek, és erről egyértelműen nem ő tehet. Okos kislány, aki egyszerre tud érett felnőtt módjára gondolkodni, és gyerek módjára játszani. Aki nem fél olyan helyzetekben se, amilyenben bárki más összeomlana idegileg, de akinek minden cselekedetén látszik, hogy azért boldogul ilyen jól egyedül, mert egész életében mindenki magától értetődőnek tartotta, hogy őneki egyedül kell boldogulnia. Felnőtt segítség, minek az. Az emberi világba ő legfeljebb munkaerőnek kell, nem is csoda, hogy csak kétszer ijed meg, és mindkétszer emberi környezetben. Az erdő jelképes jelentésén még gondolkodnom kell. Ebbe is belefért volna egy kis mágikus realizmus – lehet, hogy van is benne? (A realizmusát volt alkalmam ellenőrizni, még főztem is belőle.)

Katariina tudta, hogy anya nagyon fog örülni, ha hoz gombát, és a kicsiknek gombás krumplit készít. Akkor anyának nem kell foglalkoznia az ebéddel. Hiszen nagypapa épp most hozott krumplit, főzni pedig már Katariina is mindenfélét tud. Még gombás krumplit is.
A Tölgyeshez vezető úton nem volt sok szép levél, és csak az iszonyú buta, nagy emberek nem tudják, hogy a tölgy levelei hullanak le utoljára, és azok is hajtanak ki legkésőbb. A tölgylevelek amúgy is barnák, olyat meg ki akar. Katariina ehelyett inkább makkor és kis kalapokat gyűjtött marokszám a zsebeibe. Azokból lehet a kicsiknek állatokat készíteni. (…) Katariina talált néhány pirosassárga juharlevelet is. Ezeket szépen az olvasókönyv lapjai közé rakta száradni.

Húsz évvel később: Szép, dupla fejlődéstörténet, jól megírva, de valahogy nem jött közel.

A nekibátorodott fiúk meg is mernek szólalni. Az egyik, olyan magas, mint a lány, megtántorodva és/vagy meghajolva a lány markába igazítja a kezét.
– Franz Kafka.
Automatikusan pörögnek át a lány agyán a szóba jöhető változatok, végül a legvalószínűtlenebbet választja:
– Marie Heiberg.
Ha már, akkor. Igen, már. Akkor. A mindenség legvalószínűtlenebb pontján, Istenhátamögött megye Istenhátamögött falujának diszkómalma előtt kibontakozik a kór- és az irodalomtörténet. Másnap ott áll a lány ajtajában a fiú, sarkában a kutya, kezében útszélen szedett virág.

Cölibátus: Nagyon „mai” történet arról, hogyan lehet nehéz helyzetekből egyenes gerinccel kijönni. Nem igazán jött közel ez se, de nagyon örülök, hogy megíródott, szerintem sokaknak adhat erőt az a tudat, hogy mire van (és mire nincs) szükség ahhoz, hogy az ember önmaga legyen.

A kötet végén levő interjú pedig igazán rokonszenves egyéniséget mutat be, olyat, akit közel érezhetek magamhoz. Ezennel Kaldmaat is ünnepélyesen besorolom a nagy északi mesemondó nénik (Selma Lagerlöf, Sigrid Undset, Anna Brigadere, Tove Jansson, Sylvi Kekkonen, Regīna Ezera) közé. Örülni fogok, ha más műveit is olvashatom majd magyarul.

Egy világjobbító él bennem, aki feláll az íróasztaltól és azt mondja: „Nincs mese, Kätlin. Odakint írók élete forog kockán.” Számomra a szabadság a legfontosabb. Megteszem, ami tőlem telik.

Annyit tudok észtül, hogy „üks, kaks, kolm, neli, viis, kuus”, „saagem tuttavaks”, „joonista koerad” és „joonista kassid”, valamint büszke vagyok rá, hogy ki tudom ejteni az õ betűnek megfelelő hangot, úgyhogy a fordításról kevéssé merek nyilatkozni. De a magyar szöveg szép, gördülékeny, könnyen olvasható (leszámítva azokat a részeket, ahol sok az elhallgatás, de ott az eredetiben is biztosan az van). Főleg a Húsz évvel később c. novellán látszik a gondos háttérmunka. A hangulat átadása pedig tökéletesen sikerült, én legalábbis még mindig a hatása alatt vagyok. 

A kiadványról: Puha lapú, jó illatú, zsebben elférő kicsi könyv. Elég nehéz nyitva tartani, és nem vagyok biztos benne, hogy egy idő után nem fog szétesni, de kézbe fogni jó. Olvasás közben a borítóhoz érni jó. Ez fontos. 

Köszönöm szépen az Észak folyóirat szerkesztőségének!

U.i.: Kedves fordítók és szerkesztőségek! Szeretnék egy egész kötetnyi válogatást Marie Under költészetéből! Tudom, nem volna túl nagy piaca. De azért szólok, hogy legalább engem tessék regisztrálni. 

* Bár talán éppen ezért nem volt túl jó ötlet éppen ezt tenni a kötet legelejére, hiszen rögtön azzal indítunk, hogy szokatlan, sokak számára idegen stílust kell leküzdeni. Nekem nem volt probléma, de én sok klasszikust olvastam, hamar rájöttem, miről van szó.
** SPOILER Ebben a novellában öröm van és tisztaság, de sajnos fájdalom is. A legfájdalmasabb nem is az, hogy mindenki magától értetődőnek tartja az öröm és tisztaság forrásának megsemmisítését, hanem az, hogy az egyetlen ember, akinek éppen ellenkező a meggyőződése, képtelen megvédeni a legértékesebbet, mert gyenge, és mert nincs szövetségese. Szerintem pedig többek között azért nincs, mert nem kommunikál még a férjével sem. 

Ezt 2019. január 19-én írtam. 

Pontszám: 10/10