Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Ki mondta, hogy a címszereplőről kell szólnia? (Arany János: Bolond Istók)

2020. március 11. - Timár_Krisztina

istok.jpgÚjraolvasás vége.

El nem mondhatom, mennyire büszke vagyok magamra, hogy az én öt csillagomtól mászott fel a Molyon 74%-ról 75%-ra ez a kicsi csoda.

Megértek mindenkit, aki lecsillagozza/lepontozza: ehhez nem elég a türelem. Ehhez vadonatúj olvasási stratégiát kell kidolgozni.

Mindenekelőtt tessék tudomásul venni, hogy a Bolond Istók című mű, az nem Bolond Istókról szól. Pont. Mihelyt ebbe sikerült belenyugodni – és miért ne sikerülne, végül is mennyivel erősebb szál köti az olvasót az életében nem látott címszereplőhöz, mint bármely más tárgyhoz, amelyről a mű szólhat, és amelyet az olvasó szintén nem látott életében, és különben is, tán szerződést írtunk alá a költővel, hogy annak kutya kötelessége arról írni két éneket, aki a címben szerepel??? –, szóval ha ebbe sikerült, hát akkor mindjárt eggyel közelebb került a befogadó a műhöz. 

Hogy akkor miről szól? Na, EZ a jó kérdés.

Mit tudom én. Ez meg a jó válasz. Mér, mondta valaki, hogy én értem, amit olvastam?

Szerepel benne Istók – úgy is, mint Katalin –, és még csak azt se lehet mondani, hogy mire megszületik, oly hosszú idő telne el, mint a Tristram Shandyben. Nem, annyi idő azért nem. Mondjuk, ha azt vesszük, amennyi idő eltelik addig, míg kiderül, hogy megmarad-e, meg amíg a keresztelőre is eljutnak… hát akkor közelítjük a nagy angol elődöt. Addigra már színre léptek a következők: item: egy hajnali ég, item: egy dagasztóteknő (tésztával), item: egy leányanya, item: egy szívinfarktus, item: egy kancsó pálinka (ez rövidebb idő alatt ivódik meg, mint amennyi a keresztelőig eltelik). Kitérőből, abból sok van. Random mód elszórt, öntükröző effektusokkal megbolondított költői képekből és intertextuális utalásokból még több. Keserű, mégis szeretetteljes humorból, abból a legtöbb.

Nem spoilerezek többet, a történet úgyis elég soványka. Kárpótol érte a fent említett humor (aki szereti ezt a fajtát), no meg azt a pár versszakot szétfeszítő elképesztő nyelvi zsenialitás. Franc se tudja, mi ez. Elbeszélő költemény, hosszúra sikerült lírai indarengeteg, versbe szedett felfordult filozófia? Hogy mestermunka, az tuti, tessék megnézni csak a versformáját: hibátlan oktávák, tudta a bácsi, hogy mi a jó. Tanulmányt is írt róla. Ezt meg elkezdte magyarra fordítani.

Azért egy pontot majdnem levontam a második énekért, amelybe az elsőhöz képest jóval kevesebb szorult a mondottakból. Sajnálatból, elérzékenyülésből viszont több, és szerintem nem áll jól neki.* De nem vontam, mert a rövidlátás megéneklésétől még én is meghatódtam, két évvel ezelőttig érintett lévén.

De jó bolondunk (ebben is bolond)
Mélyen tudott érezni s melegen,
Szeretni embert – és szeretni hont.
Melyből pedig, az éltető egen
Kivűl, sajátjának semmit se' mond,
Legtöbbször azt is nézi üvegen:
Mert őfelőle már az volt megirva,
Hogy, míg csak él, bámuljon a papirra.

Meg azért se vontam, mert így is sokkal mélyebben áll, mint ahogy megérdemelné. Pedig nem is kötelező olvasmány.

* SPOILER Klárcsika elítélését nehezen viseltem – neki bezzeg nem jut szeretetteljes humor, pedig de megérdemelné –, és abban se vagyok biztos, hogy Istók ars poeticája a mesterhez méltóra sikerült. Bár persze nem tudhatom, hogyan folytatta volna a mester, lehet, iróniát kéne látnom abban az ars poeticában is. 

Ezt 2018. október 6-án írtam. 

Pontszám: 10/10

Kiadási adatok: Madách / Szépirodalmi, Budapest / Pozsony, 1979. 108 oldal 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr8115515606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása