Gyerekként olvastam. Felét se értettem.
Most újra. Tavaly december óta, persze megszakításokkal. Általában napi egyet, az utóbbi héten négyet-ötöt is, mert nem akartam még két hónapig húzni. Állandó társnak (is) remek. Nagykorúaknak!

A kötet ugyanis olyan meséket is tartalmaz, amelyek nem feltétlenül valók arra, hogy egy gyerek önállóan olvassa őket. A fordítás az egyik legkorábbi német kiadáson alapul, amelyben a népmesék még csak az őket összegyűjtő Grimm testvérek átdolgozásán estek át.* És nem, ez a változat, ez nem gyerekbarát.

Ezekben a mesékben simán letépik akárkinek a fejét, kivájják a szemét, elevenen hajigálják bele a tűzbe… és ez még semmi, de némelyik mese olyan magatartásformákat tekint példaértékűnek, hogy a gyerekemet minimum húsz kilométerre menekíteném a közeléből, nemhogy a kezébe adjam. Esetleg úgy, ha én is ott vagyok, és megbeszélhetem vele.

Ezzel a gyűjtők és a fordítók is tisztában voltak. Ezért az a kötet címe, hogy „Gyermek- és családi mesék”. Van, amit a gyerek önállóan is olvashat belőle, van, amivel ne hagyjuk egyedül, és van, amit a szülő tartson meg magának.** De ismerni mindenképpen kell. Ezt a változatot is, nemcsak az utólag átdolgozottakat. Még a horrorisztikus elemek is szükségesek, kellenek a gyerekkori félelmek, szorongások feldolgozásához.

Felnőttként olvasva pedig mindenképpen csoda ez a kötet, és nagyon hálás vagyok érte, a gyűjtőknek is, a fordítóknak is. Valóban tiszta forrásból merít, igazuk volt a romantikusoknak. A királyfiak és királylányok és beszélő állatok és varázstárgyak között evilági lélektani típusok és nagyon is földközeli élethelyzetek köszönnek vissza. Sűrített kultúra, világmagyarázat és pszichoanalízis. Mindenkor szívesen látott vendég nálam a népmese.

* Jó volna, ha kiadnának egy ugyanilyen Grimm-összest a legeslegelső kiadások alapján is, amelyeket még Jakob és Wilhelm se cenzúráztak, fel is hördült az olvasóközönség… (Frissítés: 2016-ban megjelent egy kiegészítő kötet, itt írtam róla.)
** Nekem senki se mondta gyerekként, hogy ezt egyedül ne olvassam, de azért nem lettem tömeggyilkos. :) Nem emlékszem rá, hogy különösebben féltem volna tőle, egyetlen mesét kivéve (Az gyalog fenyűrűl). De én már akkor is igen tág tűrésű olvasó voltam ám, szóval nem engem kell példának tekinteni.

Pontszám: 10/10

Részletek és fénypontok: 

Mivel írói célzattal olvastam a meséket, részletes jegyzeteket is készítettem közben. Ezek közül a legérdekesebb, legfurcsább mesékről szólókat választottam ki. Előrebocsátom, hogy sehol nem rakom ki a spoilerjelzést, nem látom értelmét. Szóval aki nem szereti a spoilert, inkább ne olvasson tovább. 

(Kép innen.)

Az gyalog fenyűrűl

Márton László stílusa nélkül kipusztulna az utolsó példányom. 

Emlékszem erre a mesére, gyerekkoromban nem is értettem, féltem is tőle. Ez az egyetlen mese a kötetből – pedig akad benne bőven horror –, amelyiktől féltem. Neeem az emberevős résztől. Az lópikula. Hanem a ládástól. Az én ágyamnak kihúzható fiók volt az ágyneműtartója, de a húgomé felnyithatós, na, valahányszor neki segítettem meg- vagy beágyazni, mindig elképzeltem, mi lenne, ha az ágy teteje a nyakamra esne, és levágná a fejemet. Mondjuk, meg nem bénított a félelem, ettől még segítettem, de azért működött a fantáziám. Nem is emlékeztem a meséből másra, csak erre a félelemre, meg arra, hogy nem értettem, miért gyászolja meg magát előre az anya, honnan tudja, hogy bele fog halni a szülésbe.

Felnőtt fejjel olvasva nagyon érdekes mese, és ahhoz képest, hogy horror, meglepően szép. Olyan gondosan ki van dolgozva szerkezetileg és szereplőileg, mint egy ballada. Különösen az tetszik, ahogy a mesterek a nehéz munkával megalkotott értéküket is odaadják, csak hogy hallják a madarat énekelni. Hát igen, van, amiért érdemes áldozatot hozni. A családtagok jutalma/büntetése is balladai.

A kisfiú gyakorlatilag kétszer születik meg, és mindkétszer belehal az asszony. Először az édesanyja a szülésbe, aztán a mostohaanyja a feltámadásba. A mostohaanya nagyon furcsán viselkedik. Az megfelel az elvárásoknak, hogy gonoszul bánik a fiúval, de ahogy a lányából bűntársat csinál, az aztán tényleg undorító, mert egyértelműen gyávaság okozza. A saját gyerekét se szereti, hiszen képes rá, hogy amit ő felnőttként nem bír elviselni, azt a terhet a kicsi gyerek vállára is rárakja. Azt nem igazán értem, hogy az apa miért nem kap büntetést, bár persze tudtán kívül követ el bűnt, de az aztán halálos.

A testvér a „fejlődő” szereplő, aki kezdetben naiv kislány, aztán „bűnbe esik” (persze nem ő az igazi elkövető, de erről nem tudhat, szóval a bűntudata ugyanúgy megvan, sőt), aztán magától rájön, hogyan kell helyrehozni a bajt, és rögtön cselekszik is. A fa pedig ugyanúgy az édesanya halál utáni „folytatása”, mint a Hamupipőkében.

Megjegyzendő, hogy a nyilvánvalón kívül van a mesében egy másik mostohaanya-mostohagyerek viszony is. Ha a fa a halott anya, aki a halál után új életet él, akkor a kislány a mostohalánya. Márpedig ő az eleven anyától eltérően elfogadja és nem bántja a más asszony gyerekét, sőt együttműködik vele a kisfiú felélesztése érdekében.

Gereznabarka

A német mesecím (Allerleirauh) olyasmit jelent, hogy „minden állat bundája”, elég nehéz lehetett lefordítani. Alakoskodós mese, egy olyan királylányról, aki akkor a legboldogabb, amikor szerepeket játszhat. Semmi kifogása a cselédmunka ellen, amíg 1. éjjelenként bálkirálynő lehet, alternatív öltözékben, mert ő még a ruhájában is mer különbözni más mesehősnőktől, 2. nappal kiidegelheti a környezetét, beleértve a szerelmét is, azzal, hogy apró, szimbolikus aranytárgyakat hagyogat el szándékosan, aztán meg letagadja. Egy királylány, aki nem akarja, hogy leleplezzék, aki maszkot akar viselni. Átváltozni minden állattá.

(A kép egy Fullemis álnevű művész alkotása, innen van.)

Gyerekkoromból egyáltalán nem emlékeztem rá, viszont Zalka Csenge írt ugyanilyen típusba tartozó magyar népmesékről, úgyhogy féltem, hogy itten agresszivitás lesz, de nem. A lányt nem bántják benne. (Igaz, megemlíti, hogy ő csak arra jó, hogy csizmát vágjanak a fejéhez, de ez itt csak szólam, nem vágnak hozzá semmit.) Ellenben hiányzik az idősebb segítő is, de szerencsére a lánynak magától is van elég esze, hogy megszabaduljon erőszakos apjától.

Zalka Csenge társadalmi-lélektani elemzésével egyetértek, hozzátenni valóm csak egy van: Ebben a változatban a lány feltűnően nem akarja leleplezni magát a fiatal király előtt, sőt mindent megtesz, hogy megőrizze az álruháját! Annak ellenére, hogy pontosan tudja, hogy a lelepleződésből előnye származna, és annak ellenére, hogy azért a végén mégiscsak hozzámegy. 

De addig remekül elszórakozik azzal, hogy nappal szurtos szolgáló, éjjel bálkirálynő, továbbá halálra idegesíti a szakácsot is, a királyt is, azzal, hogy direkt elhagyogatja az aranyholmijait, aztán meg letagadja. Talán addig a legboldogabb, amíg játszhatja ezt a kettős szerepet, és ha rajta múlna, sokkal tovább is játszaná.

Elgondolkodtató, hogy amíg szurtos szolgáló, addig is igazán különleges személy, hiszen az öltözéke nem undorkeltő, mint a magyar népmesékben, hanem a világ minden állatának bundáját felhasználták hozzá. Ilyen ruhája másnak nincs. Nevetségesen fest benne, az biztos, hiszen össze nem illőek a darabok, ahogyan az ő szerepei is azok. De azért ő kiválóan elvan benne.

Ami pedig még feltűnőbb: „rossz” sorrendben veszi fel a ruháit. Minden „normális” bálozós elsőként a legkevésbé fényeset választaná, a csillagruhát, aztán az ezüstfényű holdruhát, végül a legragyogóbb napruhát. Ez azt sugallja, hogy a nap a legjobb, legtökéletesebb a három közül, és a mesékben rendszerint véglegessé is válik ezzel az uralma. Gereznabarkánál (milyen jó cím már!) megfordul a sorrend, rajta a csillagruha végleges.

Érdekes nőszemély. 

Apropó, tudjátok, milyen nehezen találtam olyan illusztrációt, amelyiken tényleg el van csúfítva a lány?! Ezt nagyon kevés illusztrátor meri megjátszani. A filmváltozatról nem is beszélve. Épp csak leheletnyit összemaszatolják a színésznő bájosan érzéki arcocskáját, pedig a mesében bizony komplett maszkot csinál magának koromból. Látjátok, gyerekek, ezért nem a filmfeldolgozással kell kezdeni!

Vidám Koma 

Az az igazi jó komikus mese, amin még a mai olvasó is tud mosolyogni, főleg, ha előre tudja a végét. Én nem emlékeztem a végére, úgyhogy inkább csak szurkoltam, hogy mosolyoghassak, de végül hál'Istennek sikerült.
Ezúttal nem Szent Péter a szegény gyarló kis közemberke, ezúttal ő a nagy és nemes és magasztos, szóval ami a népmesékben Krisztus szokott lenni. Teheti, mert ebben a mesében Krisztus nem szerepel. Szerepel viszont Vidám Koma, aki olyan, amilyen általában Szent Péter szokott lenni: szegény gyarló kis közemberke. Szóval elcsúsztak a szerepek.

Ez a Vidám Koma, ez annyira emberi. És általa igen-igen optimista kicsengést kap az „emberi” minőség. Mert ez az utolsó garasát is megosztja azzal, aki szegényebb nála – de ha magánál gazdagabbal akad össze, hirtelen kapzsi lesz, és nem is érti, miért kellene ingyen adnia a tudományát (mert bizony a gazdag is lehet kiszolgáltatott, nemcsak a szegény, mondjuk, a halállal szemben). Gondolkodás nélkül, ösztönösen cselekszi a jót, de a saját szellemi képességeinél magasabb rendű jóságot, azt meg se próbálja felfogni. Soha, semmiből nem tanul, és a végtelenségig próbára teszi Szent Péter türelmét. (Szerencsére Szent Péternek türelemből van a legtöbb.) Mindig arra számít, hogy majd megússza valahogy – és tényleg megússza, mindig mások kerülnek bajba helyette. Sehol nem talál otthont magának, nem is akar, vénségéig csavarog, így kiszolgáltatott a forgandó szerencsének, de azért szabad és vidám: eszik, iszik, mulat, dorbézol és adakozik, semmi vagyon meg nem melegszik nála. Puszta kíváncsiságból és kivagyiságból kiteszi magát az ördögök hatalmának, aztán persze a kis józan paraszti eszével úgy elintézi őkelmüket, hogy aki nem döglötten távozik, az legalábbis sántán. Így aztán a legbolondabb döntéséből se lesz baj. Ahogy pedig sikerül még a mennybe is bepofátlankodnia, hát az valami bűbájos. 

Szóval nemcsak emberi, hanem középkori is a figura, a legjobb értelemben véve. Villon a nyakába borulna, az biztos. 

(A kép egy 2015-ös gyerekdarabból való, de sajnos már nincs fenn a neten, nem találtam meg a forrást.)

A palackba zárt szellem

…avagy ne kezdj ki művelt emberrel.

Ennek a főszereplője is sokat köszönhet a véletlennek, de még kb. ötvenszer annyit a saját eszének, vagyis annak, hogy a véletlent fel tudja használni, de azt is tudja, hol kell megállni.

Nagyon tetszik nekem ez a mese, valaki engem is meghajíthatna egy ilyen palackkal. A főszereplő szegény ember fia, aki az apja keresetéből tanul tovább, méghozzá a lehető legjobb módon: 1. megbecsüli, amit az apja adott neki, és tényleg tanulásra költi, 2. nem magol, csakugyan okosabb lesz tőle, 3. amikor a pénz elfogy, nem restell hazamenni, és megint beállni az apja mellé favágónak. Azért nem csupa munka neki a világ, talál az erdőben szórakozást is. Meg palackot. Meg benne szellemet.

Innentől jó. Először is a diák a klasszikus módszerrel gyömöszöli vissza a rosszindulatú szellemet a palackba. (Mondom, hogy ne kezdj ki művelt emberrel, mert egy szál Ezeregyéjszakával kinyír.) Másodszor a szellemet Merkúriusnak hívják. Elalélok. Alkimista mese. Harmadszor a szellem nevének megfelelően ezüstté tudja változtatni a fémeket. Mondom, hogy alkimista mese! (A kép is az alkimisták Néma könyvéből való, itt találtam.)

És ami a legjobb: akkor hogy reagál ez a drága, okos gyerek, akinek nem hiába tömték a fejét tele a suliban? Nem ám, hogy követelni kezdené az ezüst helyett az aranyat, nem ám, hogy ezüstté változtatná és eladná az egész háztartást, nem: 1 db fejszéből ellátja az apját pár évre, magát meg tandíjjal, elvégzi az orvosit, és boldogan él. Na, így kell ezt csinálni. A pénz legyen értünk, ne mi a pénzért.

A hold

A hold egy lámpa, amelyet négy ember ellop, és amikor meghalnak, végrendeletileg melléjük temetnek a lámpából egy-egy negyedet, csakhogy ettől nem tudnak aludni a halottak, és előbb bulit, aztán verekedést rendeznek a föld alatt, mire nemcsak az élőknek, hanem Szent Péternek is elege lesz, és felakasztja a holdat az égre, hogy ne csináljon több bajt. Bűbájos vegyüléke a kereszténység előttinek és utáninak. 

Vén Ringyrongy

A király kiadja a feladatot, amit a lányáért el kell végezni, jön a vőlegényjelölt, aki a lánynak is tetszik, és az apa minden további nélkül belemegy, hogy a lány is segítsen a feladatot elvégezni. A lány bukik bele, elnyeli a föld, odalenn szolgálnia kell egy kincsőrző izét (ördög vagy törpe, nem derül ki, csak hogy gonosz), és szolgálja, míg meg nem öregszik. Akkor megmenti saját magát, kimászik, és a vőlegénye, aki szintén öreg, megvárta, és összeházasodnak. (Kép innen.)

Extraság, avagy Grimm-mesét fotóztam Szolnokon, 2017. október 22-én:

A képen nem más látható, mint egy… rapunzel. :) Aber wirklich. Die Rapunzel-Glockenblume (Campanula rapunculus).

A Moly.hu oldalon, Turms molytárs jóvoltából derült ki, hogy a virág, amelyet a Templom utcában fotóztam, és senki se tudta megmondani, milyen növény, „raponcharangvirág” névre hallgat, és erről nevezték el a bizonyos mese főszereplőjét. Rokonszenves kis növény, és a Wiki szerint tényleg ehető. Másik neve répagyökerű harangvirág, sokáig a gyökeréért termesztették is, de a levelét is meg lehet enni, ahogyan a mesében történik.

Sajna a magyar fordítások közül csak egy alkalmazza a virág magyar nevét, a Márton Lászlóé. (Tőle nem is vár kisebb tudást az ember.) A régebbi fordítás, amelyet én is ismerek gyerekkoromból, egy másik ehető növényről Galambbegynek nevezi a mesebeli lányt. De amennyire tudom, ma már a magyar fordítások is megmaradnak a Rapunzel mellett. Nem igazán értem, miért, hiszen más Grimm-mesék szereplői mind magyar névvel futnak, miért pont őt hagyják ki a szórásból? Vagy csak nekem volt olyan borzasztó fura, hogy a Shrekben Rapunzel maradt, és azóta másképp nem is hallani? – Frissítés: De lehet, esztiyay molytárs felvilágosított, hogy Aranyhajként is fordítják, hát… nem kevésbé fura. Aranyhaja bármelyik mesehősnek lehet. :/

Bocs a kép gyarló kivitelezéséért, építkezési, illetve inkább felújítási területen van a virág, berácsoztak mindent a környéken, úgyhogy elég messziről fotóztam, maximális ráközelítéssel, eléggé instabil rácsra támaszkodva. Ugyanezért nem tudtam a száraz faleveleket sem eltüntetni a közeléből.

Köszönet Olympia_Chavez, Bazil, NannyOgg, mokata, worsi, Aylah, Piintyő és chhaya molyok támogatásáért. 

Az értékelést és a hozzá tartozó megjegyzéseket 2016 decemberétől 2017 szeptemberéig írtam folyamatosan a Molyon.