Én azt nem tudom, hogy ez mi. Gótikus regény, korai horror, sci-fi, filozofikus regény? Csak azért kezdtem el olvasni, mert 1001-listás és rövid. A szerzőről semmit se tudok, az nem ad támpontot. Hasonlítani se tudom mihez, bár olvasás közben olykor felmerült a kortárs Lovecraft vagy a későbbi Lem neve.

Szerencsére ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül. A klasszikus „megtalált kézirat”-motívummal kezdődik a regény, azaz a kerettörténet két főszereplője maga is olvasó – és hozzám hasonlóan nem tudnak mit kezdeni a kézirattal. Talán ez a lehető legrosszabb állapot a számukra: nem tudni eldönteni, egy őrült művét olvassák, vagy valóban egy mélyebb igazsággal szembesülnek. De továbbmegyek: a kézirat szerzője és főszereplője sem tudja, min is megy keresztül tulajdonképpen.

Csak egyvalamit lehet biztosan tudni: a szerző magányos. Nagyon. Könyörtelenül. A történet során a magánya egyre csak növekszik, egyre ijesztőbbé és véglegesebbé válik, nemcsak földi értelemben. Annak az embernek a kozmikus magánya ez, aki nem tud, nem is akar emberi kapcsolatokat létesíteni, de még inkább azé, aki már földöntúli kapaszkodókat sem talál, mindenfajta hitet elveszített, semmit sem ért a külvilágból, semmi összefüggést nem talál benne, és folyamatosan az ismeretlennel szembesül.

Nem az én világom ez a regény. Mindenekelőtt azért nem, mert sose szerettem az olyan szövegeket, amelyekben az „idegen” és a „veszélyes, tisztátalan, rosszindulatú” közé automatikusan egyenlőségjel kerül; amelyekben abban a pillanatban, ahogy megjelenik valami emberitől különböző, azonnal lőni kell. Erről pedig ez a regény soha nem engedi az olvasót megfeledkezni – még akkor sem, amikor egyre egyértelműbbé válik, hogy az „idegen” nem is olyan idegen; hogy talán éppen azért olyan ijesztő, mert hasonlít arra, ami „saját”.

Mégsem akármilyen élmény végigolvasni ezt a történetet – mert olyan stílusa van, amely egy pillanatra sem engedi szabadon az ember figyelmét, mert szuggesztív, mert nyugtalanító és felkavaró – mert az utolsó oldalig nem lehet eldönteni, mi is akar ez lenni tulajdonképpen. 

Ezt 2017. március 19-én írtam. 

Pontszám: 10/9