2015. január 2. 

Harmadik újraolvasás vége.
Ez a szöveg minden olvasással jobb lesz. Hogy a bánatba' csinálja? 
Még emlékszem az első olvasásra, voltam vagy tizenhat éves, és nem értettem, mi a baj a Vauquer-házzal, nekem annyira hangulatos… hát, azt hiszem, felnőttem, mert most már értem. Sőt, azt a keserű-sötét humorát is értem. Aki a regény elejét olvassa, erre figyeljen oda: mi a kapcsolat emberek és tárgyak között, miben hasonlítanak és hogyan hatnak egymásra? Ha erre rááll, akkor biza fejbe fogja vágni az első harminc oldal, utána pedig belefeledkezik a regénybe.

Már gond nélkül értem a kiáltó ellentéteket is pazarlás és nyomor között, értem a kedélyes és szellemeskedő beszélgetéseket a nagy semmiről, a szereplők közötti bonyolult érzelmi viszonyokat, és azt a mérhetetlen önzést, amelybe gyakorlatilag mindenki belegabalyodik így vagy úgy. Hogy Goriot apó az utolsó csepp vérét odaadja a lányaiért, de magasról tesz arra, hogy a másik apa fiát meggyilkolják. Hogy az orvostanhallgató napokon át el nem mozdul a betegágy mellől, jó darab ideig gyakorlatilag egyedül ápolja, de azért közben tanulmányozza is rajta a rendkívül érdekes betegséget. Hogy nemhogy a házasságot, még a házasságtörő szerelmeket is a pénz és a rang utáni vágy motiválja, még akkor is, ha akár a férfi, akár a nő szabad akaratából választ.
Ja, és most már, hogy a sorok között is tudok olvasni, 100%-ig biztos vagyok benne, hogy – nem lövök le poént, nem mondok nevet – az egyik legéletrevalóbb szereplő, aki hosszú ideig képes igazi szeretettel fordulni a másik felé, meleg. Semmi tettlegesség nem történik, sőt, még a mondott szereplő akarja a leginkább megházasítani az illetőt. De látszik, hogy szereti, ezt az én koromban már nem lehet félreérteni. Még egy alig bújtatott vallomás is elhangzik, persze akkor, amikor már mindenhez késő. (Megj.: Azóta ellenőriztem a szakirodalomban. Feltaláltam a spanyolviaszt, azaz mindenki tudta, csak én nem.) 

Kitűnő ötlet volt ezt a történetet kalandregényként megírni. Mert az. Rastignac útja Párizs nyomornegyede és legelőkelőbb palotái között a kalandregény sablonjait követi, szinte minden szereplőért lehet és van is ok izgulni, fordulat akad bőven. Ami nagyon durva: Párizs legmagasabb rangú asszonya és a szökött fegyenc ugyanolyan erkölcsiségre tanítják Rastignacot.

Azt, hogy ez a Lear király története a XIX. századi Párizsba átültetve, már biztosan rengetegen elmondták előttem. A mese, amelyet a Lear király feldolgoz, persze jóval régebbi, és abban a két idősebb, gonosz lány mellett ott van a harmadik, a legkisebb, aki igazán szereti az apját. A Lear királyban a harmadik kudarcot vall… a Goriot apóban meg már nincs is.

Abban viszont, amit a könyv sejtet, hogy léteznek MÉG (és tessék különös hangsúlyt helyezni erre a MÉG-re és a benne rejlő időbeliségre, vagy inkább szorongásra) tökéletes, magányos és hibátlan tiszta lelkek, a gyermekkor ártatlanságában és/vagy vidéki visszavonultságban, na, abban nem hiszek. Tipikus nagyvárosi gondolkodás, mondhatnám. 

10/9

– —- –

2020. január 12. 

Újraolvasás. Mióta ezt megírtam, már a második, mert 2018-ban is tanítottam.

És most fölment tíz pontra ez a galád. Úristen, de jó vót.

Megint észrevettem egy csomó mindent, amit korábban nem, és tisztára megrendített. Nem a Goriot apó sorsa. Mellékszereplőkre gondolok. Pluszban: ti tudtátok, hogy ennek az embernek nemhogy van humora, hanem még nem is kizárólag keserű és sötét? Én most jöttem rá.

És most nagyon sürgősen szeretnék egy másik Balzac-regényt, mert amúgy én ettől az embertől még elképesztően keveset olvastam. Csak hát az van, ami szokott lenni, hogy megint öt könyv érdekel egyszerre, az időnyerőmet meg még mindig nem küldték a Mágiaügyi Minisztériumból, írok már nekik valami reklamációt, ezt így nem lehet.

Azok után, hogy már száz oldalt elolvastam a Gargantuából, és az ismeretlen szavakat ki is írtam, tanultam is, határozottan érzem a késztetést, hogy Balzacot is franciául folytassam. Rabelais-nál nem lehet nehezebb.

Utóirat: Balzacban amúgy az a jó, hogy ha az embert történetesen nagyságrendekkel jobban érdekli a mellékszereplők sorsa, egész biztos talál olyan szöveget, amelyikben ők válnak főszereplővé.

10/10

FRISSÍTÉS: Azóta elolvastam több folytatást is, itt írtam az egyikről, itt a másikról. Itt pedig Rabelais könyvéről írtam.