Újraolvasás vége.

Pár hónapja láttam a neten egy idézetet. Kicsit pontatlan (de legalább jól hangzó) magyar fordításban így néz ki: „Ha tudod, hogy nem Frankenstein a szörnyeteg, az a tudás. Ha tudod, hogy de, az a bölcsesség.” Persze sarkít az idézet, ennél sokkal-sokkal összetettebb a kérdés – de hogy Victor Frankensteinnek se erkölcse, se bátorsága, se esze nincsen, az holtbiztos. Annyira hülye, hogy az már fáj. Minden egyéb tekintetben óriási élmény volt. Nem olyan hosszú ez a horrorklasszikus, hogy ne lehetne időről időre újra elővenni. Egy csomó mindent észrevettem most benne, ami fölött húszévesen elsiklottam. És már az akkori élményemre is kilenc pontot tudtam adni.

Coming out: én sose láttam egyik filmet se. Tudom, most sokan a szívükhöz kapnak. Abból a rendkívül ritka emberfajtából való vagyok, aki ezt a könyvet előbb olvasta, mint ahogy bármiféle feldolgozáshoz köze lett volna. Így aztán nekem evidens, amin mindenki meglepődik: egyrészt, hogy a szörnyetegnek nincs neve, másrészt, hogy ennek a könyvnek nagyon nagy része őróla szól, sőt az ő nézőpontjából, mert nemcsak hogy tud beszélni, de valóságos mestere a dumának. Matrjoska-regény a Frankenstein: egy sarkkutató meséli, amit a tudóstól hall, ő pedig azt, amit a teremtményétől. Ami szerkezetileg azt jelenti, hogy három koncentrikus körre hasonlít a regény. És mi van a három kör középpontjában? Tényleg, de tényleg az a jelenet, amelyikről tanultam, hogy pontosan középen van (persze ha leszámítom az előszót, amelyet nem a szerző, hanem a férje írt): a tükörbe nézés, az a pillanat, amikor a teremtmény először meglátja önmagát a vízben. Ilyen ügyesen van megszerkesztve ez a történet.

Jó, igen, tudom, más tekintetben elég sok itt az ügyetlenség és, NannyOgg molytárs szavaival élve, ennyi plot hole egyetlen más regényben sincs. Minden csodálatom Mary Shelley-é, de azért a szarvashibákon még én is fennakadtam. Spoiler nélkül nem árulhatom el, mik ezek; aki nem fél a spoilertől, tekintse meg a lábjegyzetet.* Itt csak annyi, hogy ezeknek nagy részét könnyűszerrel ki lehetett volna küszöbölni. Még nagyobb része azonban abszolút indokolt, és engem nem zavartak, legfeljebb irigykedtem, hogy kétszáz éve még megengedhette magának az író, hogy ilyeneket benne hagyjon a regényében.** 

A helyszínek nagyon komoly szerepet játszanak a könyvben. Valahányszor Frankenstein hübriszt készül elkövetni, vagy a szörnyeteggel fog találkozni, a háttér mindig fenséges, mindig ijesztő, fenyegető, pusztító erejű. Valami olyan hatalmat képvisel, amely az ember fölött áll, és az ember szenvedéseit még csak tudomásul se veszi; roppant nagy és közömbös. Emberléptékűvé nagyon ritkán válik, akkor, amikor az előtte zajló emberi tevékenység is szelíd, építő munka. Nem pedig Istent játszás.

Mert azt csinálja Frankenstein, abból lesz a baj. Teremteni akar, embert a világra hozni, a „hagyományos módszert” megkerülve, mert a nőktől, ha nem is vallja be, nyilvánvalóan tartja a két lépés távolságot. Persze nem(csak) ez a távolságtartás motiválja, hanem az élet és a halál közötti választóvonal titkának kilesése is. Mindig arra törekszik, amit embernek nem szabad. Amivel átlépi az ember számára kijelölt határokat. Egymaga válik a teremtménye apjává és anyjává. Az alkotás hosszú hónapokon át tart, akár a gyerek kihordása.*** Talán azért is képtelen megmaradni a teremtménye közelében, mert túl sok van benne önmagából, de túl sok az idegenből is. Sajátjának kell tekintenie, de mégsem a saját létezése folytatásának, mégis magától különbözőnek. Nagyon képlékeny ez a határvonal „én” és „másik” között, a lény pedig éppen ezen a határon helyezkedik el, se nem közel, se nem távol, ahogy már az undorító dolgok szokták.****

Illetve nemcsak az undorító dolgok, hanem az ember gyerekei is. Ebből okosodjunk ki valahogy. A gyereknek a szülő ad életet, gondoskodást, neveltetést, de aztán önálló lénnyé válik, önálló akarattal és döntésekkel. Erre a szülő büszke is lehet, de meg is ijesztheti, fel is háboríthatja.***** Frankenstein marad a rémületnél. Nem gondoskodik a gyerekéről, sőt meg sem fordul a fejében, hogy ez lenne a dolga, és kizárólag delíriumban ismeri el a felelősségét. Amikor viszont magánál van, akkor van pofája makulátlanul ártatlannak vallani magát, és hagyni, hogy mások viseljék a következményeket, majd rettenetesen (véleményem szerint undorítóan) sajnálni magát, amiért végig kell néznie, hogy a bizonyos mások számára mivel jár a következmények viselése.

A szörnyeteg történetének a legelejét szeretem a legjobban. Azt a folyamatot, ahogyan öntudatra ébred. Felnőtt (de még milyen nagyra nőtt), fizikailag roppant erős testben, egy kisbaba rácsodálkozásával. Aki ránéz, annak hányingere van, és kizárólag a legundokabb bűnöket tudja társítani a látvánnyal – miközben ő rousseau-i természeti állapotban téblábol fák és házak között, vegetáriánus koszton él, és azt is képtelen bántani, aki neki árt.****** Az is szép, ahogy megtanul beszélni, olvasni, írni. Ha csak a nyelven múlna, minden szereplő rajongana érte, mert ahogy magáról beszél, attól meg kell a szívnek hasadni. Csakhogy nem hasad, legfeljebb az olvasóé, mert a szereplők túlnyomó többsége látja… mit? Szerintem azt, hogy ez a lény nem tartozik sehova. Hogy az emberi és a nem-emberi határvonalán billeg. Esélyt sem adnak neki arra, hogy bizonyítsa az ellenkezőjét. Magától értetődőnek, vele születettnek tekintik a gonoszságot, hiszen a származása bűnös. Az egy dolog, hogy a bűnt nem ő követte el. Aki elkövette, nem hajlandó elismerni.

Szóval szól ez a regény a teremtés vágyáról, az Isten elleni lázadásról (hol a teremtmény, hol Frankenstein azonosítja magát Milton Sátánjával), a kijelölt határok átlépéséről (és az egész történetet az Északi-sark keresése közben mesélik el, egy hajón, egy olyan kapitánynak, aki maga is az ember számára ismert világ határain akar átkelni), a magányról, a szülő és a gyerek viszonyáról, a kommunikáció ellentmondásairól… annyi mindenről, hogy felsorolni is sok.

Én pedig záros határidőn belül Rousseau-t fogok olvasni. (Frissítés: meg is tettem.) És ha megint adják a londoni színházi közvetítést az Urániában, akkor én is látni akarom. (Frissítés: Láttam is. Össze is kapcsoltam egy másik hübriszhez vezető teremtéstörténettel.)

A lábjegyzetek SPOILERESEK!

* SPOILER Frankenstein arra érkezik egy minden más lakott helytől távol eső faluba, hogy a szörnyeteg az egész télire való tartalékukat elrabolta, majd húsz sorral lentebb, de lehet, hogy annyival se, ugyanabban a faluban ugyanazon a napon több hónapra elegendő élelmet vásárol magának. Vagy meg tudja mondani valaki, mi lesz Ernesttel? Én a születéséről is lemaradtam, a halálát, esetleg az életben maradását meg meg se említi senki. 

** SPOILER Nem azért kell több hullából összerakni a teremtményt, mert egyetlen holttestből nem lehetne, hanem hogy annál nyomatékosabb legyen a sehová nem tartozása. Nem egyetlen ember támad föl – egy hibrid lény nyer olyan életet, amilyen korábban nem létezett. Frankenstein a semmiből akar valamit teremteni. Az más kérdés, hogy így sem a semmiből teremt, sőt. Vagy: egy puszta szigeten nem lehet annyi friss holttestet találni, hogy összeállhasson belőlük egy emberi test – viszont éppen ezen a helyen felel meg a cselekménynek legtökéletesebben a díszlet: a háborgó, szürke tenger és a kopár, sötét sziklák. Nem embernek való környék. Tehát alkalmas az Isten ellen való lázadásra.

*** SPOILER A második teremtmény idő előtti brutális elpusztítása pedig olyan hatással van rá, mint egy abortusz. 

**** SPOILER És szerintem pont ezért nem tud térben sem egészen eltávolodni a teremtőjétől. Ezért találja meg azokat, akik kedvesek Frankenstein számára, és ezért tudja megölni őket. Ez a hülye állat meg, bocs a kifejezésért, három-négy hulla és százötven oldal után jön rá, hogy a gyilkosságok mindig az ő közelében történnek, azért, mert a teremtménye is mindig az ő közelében van. Ez tényleg ennyire sötét. Minek az ilyennek egyetem. 

***** SPOILER Akár fiúról, akár lányról van szó. Fiút sokkal könnyebb teremtenie Frankensteinnek, mint lányt, és nemcsak azért, mert az előbbi esetben még hajtja a kíváncsiság, a másodikban meg már tudja, milyen veszélyekbe megy bele. Hanem azért is, mert már belegondol abba, hogy a második teremtmény nem tárgy lesz, hanem önálló ember, és esetleg nem fogja ugyanazt akarni, amit a „megrendelője”. NB: Ez az egyetlen olyan pillanat, amikor drága Frankensteinünk érdemben gondolkodik. Meg köll becsülni.

****** SPOILER Az első gyilkossága voltaképpen baleset: a haragja jogos, a keze önmaga számára is meglepően erős, az ellenfél pedig szokatlanul gyenge.

Ezt 2019. február 2-án írtam. 

Pontszám: 10/10