Újraolvasás vége. Azt hiszem, a harmadik lehet. Nem az utolsó.

Arról szól, hogy diktátor lehet a tehetséges ember néhány év tanulás után is, de az életképes demokráciához több idő, ismeret és tapasztalat kell. Meg arról, hogy az utóbbi államforma marha nehéz ugyan, és nem túl látványos vagy élvezetes, viszont lehetővé teszi, hogy nemcsak ma, hanem holnap is legyen hol lakni és mit enni. Meg arról is szól, hogy a gyerekek kénytelenek maguk intézni a felnőtté válást, mivel a felnőttek nem értenek hozzá.

Félreértés ne essék: ezt nem én mondom. Nekem fogalmam sincs, így van-e. Lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem igaz. Én azt mondom, hogy erről szól a könyv. És mindenkitől elnézést kérek, aki nem olvasta, de most kivételesen erre nem leszek tekintettel, és a következőkben irtó sokat fogok spoilerezni. Én szóltam előre. 

A magyar fordítás címe: Gyér világ.* Alcíme az lehetne, hogy „Mire gondolt a költő?”

Sokak iskolai éveinek utált kérdése ez. Az én tanulmányaim során ebben a durva formájában már nem jelentkezett, akkor már sokkal finomabb megfogalmazásban került bele a tananyagba: a költeményt az érzelem megéltsége teszi hitelessé. Na, engem itt veszítettek el. Nem az ilyen mondatokért lettem magyar szakos, hanem ezek ellenére. És megesküdtem, hogy tőlem aztán ilyeneket nem fognak hallani a diákjaim.

Nobel-díjas író évekig érlelt, éppen hogy befejezett, posztumusz megjelent műve. Régóta kerülgetem már. Még világolvasásom kezdetekor találtam rá a szerzőre, sikerült is gyorsan kifogni az ő méltán elismert monumentális történelmi regényét, új és díjnyertes fordításban. (Itt írtam róla.) Azt már akkor kiderítettem, hogy egyetlen olyan műve létezik, amelyet nem a háború előtt fordítottak magyarra, tehát normális, eredeti norvégból készült fordítása van, az pedig egy életrajz. Egy olyan nő életéről, akinek a jelleme, társadalmi szerepe, élete szintén nagyon érdekelt, amióta egy rövid esszét olvastam róla Undset egyik idősebb kortársának, Szikrának (gróf Teleki Sándorné Kende Júliának) a tollából. (Az általa szerkesztett kötetről pedig itt találtok információt.)

Fantasztikus nő volt. Misztikus és diplomata, közvetítő nemcsak evilág és túlvilág között, hanem földi politikai hatalmak között is. A tekintélyét az előbbiből nyerte, és hagyták kibontakozni az utóbbiban. Nemhogy hagyták: küldték. Szikra esszéje ezt emeli ki: ez a XIV. századi nő nem megszerezte a politikai befolyását. Adták neki a kor döntéshozói, mert őt tartották a feladatra legalkalmasabbnak, és meg is felelt az elvárásoknak. 

Kortársai nagyon nagy tehetségű novellaírónak tartották. Összesen tíz éve volt rá, hogy megírja az életművét, amelynek nagy részét ez a MEK-en ingyenesen olvasható kötet tartalmazza. Ugyanezek az írások még egyszer megjelentek – további hat elbeszéléssel együtt – a hatvanas években, aztán egyszer a publicisztikáit is kiadták velük együtt, aztán 2010-ig többet nem foglalkozott vele senki. Sem a festményeivel – festő is volt, annak indult –; néhány hónapja rendeztek belőlük kiállítást, egy darabig még megtekinthető, ha a járvány engedi, kár, hogy messze van.

Mivel Kaffka Margit követőjének tartották, Kaffka novellái pedig bejöttek nekem, én igenis akartam foglalkozni vele. Most pedig őszintén meg vagyok lepve, hogy én miért nem hallottam erről a nőről egyetemista koromban. Tényleg tud úgy, mint a Kaffka Margit. Meg még jobban is. 

Ecuador irodalma: megvan. 

A cím félrement. Aki menekül, az pánikban van, kiszolgáltatott, bármikor a teljes káoszba hullhat. Ez a falu pedig – ez bátor, erős, és képes önálló, emberséges törvényt alkotni. Ez nem menekül. Hanem, ahogy a spanyol cím mondja, biblikus szóhasználattal: „kivonul”, mint Mózes népe Egyiptomból. 

Tartottam tőle egy kicsit, mégiscsak '61-ben jelent meg, azt gondoltam, lesz egy kis propagandaíze. Nem lett. Azért elég világos, hogy milyen okkal és céllal fordították le annak idején: a falu sorsának rosszra fordulását, eredendő bűnét ugyanis a magántulajdon megjelenése jelzi. (Nem mintha addig tényleg minden közös és/vagy tökéletes lenne – de a föld és a munka az. Onnantól, hogy valaki a birtokot kisajátítja, teret nyer a kapzsiság, romlani kezd a helyzet.) A regény végkifejlete és a szereplőknek a hatalomhoz való viszonya azonban gyönyörűen helyreüti az egyensúlyt. Egyúttal pedig kritikáját is nyújtja annak a hatalomnak, amely lefordíttatta a könyvet magyarra. Erre a hatásra tuti nem számítottak.

A fülszövegíró elmegy a fenébe. Nem volt ez rossz egyáltalán, csak én nem ezt a lovat akartam. 

Ötszázhetven apró betűs oldal kétszáz évvel ezelőttről. Ma tagolatlan történetfolyam, akkoriban úgy jelent meg, ahogy készült, folytatásonként. Így nézett ki a kor szappanoperája. Ekkora helyen aztán ki lehetett bontakozni minden irányban. Jut tér mindennek, amit Balzacban szeretek: a humornak, az ironikusan távolságtartó társadalomleírásoknak, meg annak, ahogy (főleg mellék)szereplőket teremt. Ebből a regényből sem csak az derül ki, hogy milyen karriert futhat be egy fiatalember, ha gyönyörű, fantasztikusan tehetséges, és még fantasztikusabban hülye (pontosabban hiszékeny és befolyásolható). Hanem rengeteg minden a korabeli francia társadalomról, szokás szerint bárótól az ócskásig, és olyanokat odamondogat az újságírás és a könyvkiadás működéséről, hogy évtizedekre érvényben marad.* Hogy mit jelent bértollnoknak lenni, a megélhetés és a karrier kedvéért óránként véleményt váltani, a nyilvánosság erejével a mennybe emelni vagy a sárba rántani valakit (tekintet nélkül a valódi teljesítményére), és igény szerint elárulni azt, akinek tegnap még a nyakába kellett borulni... hú, ez nagyon ott van. És mindennek a közepébe odadobva egy szerencsétlen zseni, aki mindenhez is ért, de tényleg, csak arra nem jön rá nyolcvan pofon után se, hogy aki dicséri, az nem biztos, hogy jót akar neki.

Az első magyar roma klasszikus, 1975-ből. Irodalmi szociográfia, félig-meddig önéletrajzi regény, egyébként meg úgy van megírva, hogy majdnem fenn maradtam miatta a vonaton. Szerepel a „303 magyar regény, amelyet el kell olvasnod, mielőtt meghalsz” listán. Ottan is van a helye. 

Lakatos Menyhértnek csak a meséit olvastam eddig. Ez a műve már régen tervben van, az első kiadását vettem meg annak idején egy kiárusításon, olvasatlan példányban. Azóta készülök rá. Az általam ismert szociográfiák között nagyjából félúton található: nyomasztóbb, mint a Puszták népe, de annyira nem kilátástalan, mint a Nincstelenek (amelyről itt írtam). Csak majdnem.  

Behúztatok a csőbe, ezt a booktaget nem lehet kihagyni. :) Köszi, Vittorio Verossi. A kérdéssort Tóth Eszter író állította össze, az #olvassmagyart kampány jegyében.

1. Ki a kedvenc magyar íród és miért? 

Nem vagyok az a fajta, akinek ha egy stílus, műfaj, alkotói látásmód megtetszik, akkor rögtön az egész életművet akarja. Lennék, csak túl sok ilyen van, a nap meg huszonnégy órából áll. Olyan, akit szeretek, becsülök, akitől különösen szívesen olvasok, olyan se egy van. Hát akkor a legjobb, ha végignézem az olvasmánylistámat, és statisztikát csinálok: ki az, akitől a legtöbbet olvastam úgy, hogy nem volt muszáj? Jókai Mórt és Rejtő Jenőt látom fej fej mellett haladni. (Megj.: Én direkt hamarabb olvastam a Jókai-kötelezőket a muszájnál, pont azért, mert úgy gondoltam, hogy ha muszáj lesz, akkor nem fogom szeretni.) Két roppant életmű, amelyik túlélte a kamaszkoromat, mivel nemcsak nosztalgiából olvashatók, hanem mert ma már mást mondanak, mint huszonöt éve, és az a más is tud nagyon tetszeni. Jókainál kamaszként kb. mindent szerettem, cselekményfordulatokat, jellemeket, tudományos hátteret, leírásokat (!), humort. Rejtőnél – gondolom, egyértelmű, hogy mit. :) Felnőttként Jókaiban az tetszik, ami gyerekként másodlagosnak tűnt: a zsánerfigurák és a stílus dinamizmusa. Rejtőben meg a humorán kívül már a filozófiája is. Igen, tudom, fordítva vagyok bekötve.

2. Mi volt az első magyar szerző által írt olvasmányod? 

Pfff. Az első könyv, amelyet magyar szerző írt, és dokumentáltan volt a kezemben, az Móra Ferenctől a Sétálni megy Panka... című opus. De akkor még nem tudtam olvasni. Az első, amit el is tudtam olvasni, bármelyik leporelló, kifestő vagy egyéb hasonló kiadvány lehet. Legyen Marék Veronikától a Boribon és a hét lufi, arra emlékszem is. (Diafilmen itt megtekinthető.) Jut eszembe, kéne boribonos maszk, ha van olyan, menő volna...

3. Melyik magyar könyvet ajánlanád másoknak? 

Mi az, hogy „mások”? Ha magyar anyanyelvűekről van szó, akkor rákérdezek az illető ízlésére, és ahhoz képest ajánlok. Ha külföldiről, akkor mindig és mindenkoron Szabó Magda Az ajtó című regényét, mert az minden létező nyelvre le van fordítva, és piszok jó. Már adtam ajándékba francia ismerősnek (utóbb jelezte, hogy majdnem fenn maradt miatta a vonaton :)), török ismerősnek, és ajánlottam brazil könyvmolynak is, mind örült neki. A barátság, még az ilyen különös és konfliktusokkal tele barátság is, mint amiről ez a könyv szól, univerzális téma. 

4. Melyik magyar könyvet látnád viszont a filmvásznon? 

Benyák Zoltántól A nagy illúziót. (Itt írtam róla.) Biztos bemennék érte a moziba, akár többször is. Látványos is volna, elgondolkodtató is volna, nyomasztó-szürreális-felemelő, fantasztikus és naturalisztikus. 

5. Melyik magyar szerzővel innál meg egy csésze teát/kávét? 

Hát ilyen se csak egy van. :) Meg mivel kollégának számítok, elő is fordult már, sőt, palacsinta is szerepelt a programban. :) Úgyhogy nem választok, szeretek vendéget látni. 

6. Melyik magyar írótól szeretnél mindenképp olvasni, akitől eddig nem olvastál? 

Hát akkor mutatnám a legutóbbi blogbejegyzésemet, frissen vásárolt kortárs kötetekkel... :) Mondjuk, Nádasdy és L. Ritók kakukktojás, mert tőlük egy-két szöveget, verset, blogbejegyzést a netről már olvastam, de Moskát Anitától vagy Huszti Gergelytől tényleg semmit. Klasszikusok közül Kádár Erzsébet jut az eszembe, aki Illyés Gyula szerint korának legnagyobb novellistája volt, és én szeretek ilyen ismeretlen klasszikusokat fölfedezni, úgyhogy a télen sort fogok rá keríteni. Annyit tudok, hogy Kaffka Margit követője, és az ő novellái bejöttek nekem. 

7. Sok magyar szerző ír álnéven. Volt már, hogy olvastál egy könyvet, és csak utólag tudtad meg, hogy magyar a szerző? 

Volt, de azt direkt csináltam. Meghirdettek egyszer a Molyon egy kihívást, amelyhez kellett olvasni olyan könyvet is, amelyet csak a borítója alapján választottunk ki. Találtam a könyvtárban egy tetszetős kis könyvet, ízléses mozaikmintás borítóval, és szándékosan meg se néztem semmi mást. Mint kiderült, a külföldi nevet játéknak szánták, a szerző nem a származását akarta eltitkolni vele, annyira nem, hogy a hátsó fülön ő maga leplezte le saját magát. Szeretem az ilyen „talált kézirat”-játékokat, én is csináltam már. Nem is árulom el, melyik volt az, hadd játszhassa le más is. 

8. Mi volt a kedvenc magyar helyszíned, ahol egy könyv játszódott? 

Gyerekként egyáltalán nem tetszett A Pál utcai fiúk, nem is tudtam vele mit kezdeni, úgy éreztem, nem nekem szól. Felnőttként megállapítottam, hogy tényleg nem. Viszont igen jól elvoltam, amikor egyszer ősszel az egyik barátnőmmel végigjártuk a helyszíneket, a Pál utca és a Mária utca sarkától a Füvészkertig. (Fotó: Bodó Lívia, mert én otthon hagytam a gépemet.)

9. Ki volt a kedvenc magyar könyves karaktered? 

Berend Iván forevör. Mindent tud, mindent lát, mindent megold. Csak a saját magánéletében pancser. Van az úgy. (A francért nem találok róla normális képet a neten. Csak a filmadaptációt. Azt meg utálom. Bocs.)

10. Mi lesz a következő magyar könyv, amit olvasni fogsz? 

Huszti Gergely: Mesteralvók hajnala. Jelenleg az van a kupac tetején.

Nem szólítok fel senkit arra, hogy folytassa, engem se szólítottak fel, csak megtetszett. Aki szeretné, nyugodtan.

Amikor egy Zalka Csenge-mesekönyvet a kezembe veszek, már tudom, mit fogok találni. Rokonszenves szereplőket, akik a bátorságukkal, az eszükkel, a kitartásukkal, a türelmükkel vagy éppen a kedvességükkel aratnak győzelmet. Magától értetődően mindkét nemből valók lehetnek, akár bátrak, akár eszesek, akár gondoskodók. Magától értetődő az is, hogy nem kell fiatalnak sem lenniük – lesz közöttük olyan, akinek megőszült a haja, és attól ugyanúgy állja a sarat, mint a többiek. Fogok találni szerelmet, fogok barátságot is, utóbbit a megszokottnál gyakrabban, olykor egészen váratlan helyeken. Valamint fogok találni olyan családtagokat, akiknek a szélesebb körben ismert mintázat szerint versengeniük „kellene” egymással, sőt, adott esetben elárulni egymást – most viszont bebizonyítják, hogy együtt is tudnak működni. Mindenki jobban is jár úgy. 

Semmi sem bizonyítja ékesebben azt, hogy mennyire el vagyok havazva, mint az, hogy két nagyon fontos nyári olvasmányom értékelésével is tartozom még nektek. Ennek a novelláskötetnek az élménye sem friss már. Cserébe most kiderül, mennyire maradandó a nyom, amelyet hagy. 

Eléggé. 

A vaskos kötet, amely teljes egészében olvasható a Magyar Elektronikus Könyvtárban, Kaffka Margit összes novelláját tartalmazza. Harmincnyolc év alatt igen szép teljesítmény, főleg, ha vesszük, hogy közben összehozott még egy kötetnyi verset és legalább egy igazi nagy klasszikus regényt, a többiről nem is beszélve. Mikor volt ennek ideje két házasságot is végigcsinálni, rejtély.