Misztériumdráma.
Roppant rejtélyeket sugall a hangzása akkor is, ha nem a magyar változatot használjuk, Határ Győző szóleleményét, a titokjátékot. A jobb emlékezetűek tudják, hogy középkori drámai műfaj volt, a még jobb emlékezetűek azt is, hogy bibliai jelenetek dramatizálását jelenti.
No de mi van akkor, ha azt mondom, hogy a műfaj nem állt meg a középkor határán, hogy mindenki látott már ilyet, sőt könnyen előfordulhat, hogy szerepelt is benne?
Bármilyen fura, nekem se esett le, hogy a mai betlehemesek is a misztériumdrámák örökösei. Természetesen a húsvéti passiójátékok is, ahol még szokásban vannak. Már nem sok helyen látni, mivel az elsősorban a felnőttek játéka lenne, őket meg sajna sokszor nehéz az ilyesmire rávenni – kivéve persze azokat a helyeket, ahol nagyon ragaszkodnak ehhez a hagyományhoz, és ahová rendszeresen el is látogatnak a zarándokok. Mert a misztériumokat sohasem hivatásos színészek adták elő, hanem egyszerű városi polgárok, egyházi ünnepekkor, eleinte a templomban, később a szabad ég alatt, az utcán.
De a betlehemes, mivel gyerekek játékává vált, és tőlük egyáltalán nem áll távol a játék, köszöni, jól van. Él és virul a mai napig zarándokok nélkül is mindenütt.
Persze a középkorban nemcsak ezt a két jelenetet szerették dramatizálni. Ha megnézitek például Határ Győző Görgőszínpad című összeállítását (itt írtam róla, egyébként online olvasható), látni fogjátok, hogy gyakorlatilag a teljes Bibliát átfogták ezek az előadások, amelyek nemhogy órákig, de napokig tartottak, és kötötték le az egész város népét. Képtelenség lett volna persze, hogy mindezt egyetlen társulat végezze el, ezért felosztották a történetet, minden jelenetet egy-egy céh vállalt el, ők készítették a színpadot, a díszleteket, a kellékeket, ők írták és adták elő a szöveget is. Volt rá egy évük.
Még így sem fért bele minden egyes bibliai jelenet, főleg, hogy a Bibliát a többség nem is olvashatta egyáltalán. Azt tudták, amit elmeséltek belőle nekik, és kreatívan álltak hozzá, ahogyan a népmesékhez is. Működött rendesen a népi képzelet, látszik ez a betlehemeseken is. De az nem ártott a történetnek semmit, az élménynek meg még annyit se. Így ír róla Határ Győző:
Vagyis a téren, az útkeresztezésen, ahol a közönség megállapodott, szekér szekér után következett a játszókkal s ilymódon a néző színről-színre nyomon követhette a középkor kegyes-jámbor Egyetemes Tudását a világról, megteremtésétől megítéltetéséig. S hogy volt-e vetélkedés az egyes céhek közt, nemes verseny hogy volt-e? De még mennyire! Iparkodtak túltenni egymáson a díszletek látványosságában, a káprázatos és ijedelmes színpadi fortélyokban. Volt napfogyatkozás, földrengés, özönvíz, sziklából forrásfakasztás; kötélen ereszkedő istenangyala, tűzözönbe boruló világ. Volt roppant cethal, benne Jónással, volt sárkányszájat formázó pokoltorok, melyből iszonytató lángnyelvek lövelltek elő. A „sokfejű” ördögök hasuk, szemérmük táján és combjaikon emberi ábrázatokat viseltek; az ördögkapitányok hosszú kutyanyelveken a legnépszerűtlenebb „elkárhozottak” nevét lobogtatva járkáltak és a nézősereg az odamutatott Gonoszt illendőképp hurrogta-szidalmazta: a „közönségrészvétel” oly intenzív volt, amilyet ma már csak gyermekszínházban tapasztalni.
(16. oldal)
Érdemes őket olvasni ma is. A jelenetek még mindig működnek, a fordítás pedig gyönyörűséges.
A fenti kép Metz városát ábrázolja a Szent Kelemen-játékok idején, a középkorban. (Kép innen.) Akkor még a Német-római Birodalom része volt, ma Északkelet-Franciaországhoz tartozik. Alább az angliai Chesterről írtakat idézem Határ Győző könyvéből és a megadott forrásból.
CHESTER. Ha lehet, még inkább meseváros; valamivel nagyobb, mint York, bár katedrálisa kisebb. Mintha az odalátogatót az időgépen elragadnák és valahol a 14. század környékén letennék – olyan. Úgy is mondhatnám, „operadíszlet” – azzal a különbséggel, hogy itt minden igazi, minden történelem és vér. Mesebeli: az elsőemeleti erkélyes sétálóutcák az üzletsorral; a mintázatos tudor kémények között és azok magasságába felhelyezett macskahágó „utcák” és a különféle utcaszintek közé beiktatott romantikus lépcsők; a fedett „piazzák”, kutak, bástyatornyocskák; a favázas tudor épületek dületeg tükröződése a Dee folyó habjaiban, no meg a tömérdek latin epigráfium, a sok-sok híven megőrzött római emlék. Itt van Anglia legnagyobb amfiteátruma; hiszen a várost, 79-ben, a 20. Légió alapította (innen a neve, Castra, annyi mint megerősített tábor); az érintetlen középkori városfalat, a régi kapunyílásokon, át-átszeli a közlekedés. A katedrálist a 10. században kezdték és összeépítették az apátsággal; a benedekrendi kolostort 1540-ben feloszlatták – kerengője még ma is áll. A székesegyház főhajójának kleresztóriumában mindmáig mutogatják a „Chesteri Koboldot”: azt a remekbefaragott, csúfondáros ördögfiókát, amelynek valaha az volt a dolga, hogy a „gonosz szellemjárást” a szentelt falakon kívültartsa. Yorkkal ellentétben, itt amatőrök játsszák a város ciklusát, szöveghűen és a pageant eredeti szelleméhez ragaszkodva. Mesterkéletlenségük megejtő. Ott adják elő, az apátság előtti tereken és a környező utcákon – úgy, amint Rogers David, a város 17. századi krónikása leírja.
(28-29. oldal)
…és tényleg!
http://chestermysteryplays.com/
Nem azt vontam kétségbe, hogy Határ Győző igazat ír, hanem hogy amit 1988-ban leírt, az ma is úgy van-e még. Jelentem: úgy van! Nem bolondok ezek a chesteriek, hogy megszüntessenek egy évszázados hagyományt és turistacsalogatót. (Kép innen.)
A mai napig, ha nem is minden évben, de ötévente előadják a középkori eredetű chesteri misztériumjátékokat (azaz a bibliai történetek dramatizált, népi változatait), csak már nem görgőszínpadon (angol neve pageant wagon vagy waggon), amilyet a lentebbi képen lehet látni, hanem egy helyben maradva. Igazán nem nagy különbség: annyi, hogy nem ők mennek helybe a közönségnek, hanem a közönség nekik. De azt a szöveget adják elő, és úgy: amatőr színészek, mai ruhákban, jelzésszerű díszletekkel. Itt láthatóak például bibliai jelenetek dramatizált változatai.
Máskor a díszletelemek maiak, a jelmezekben viszont törekednek a korhűségre, mint ebben a passiójátékban.
Ez a görgőszínpad egyébként Brüsszelben készült, a képet itt találtam.
Ezt 2017. július 9-én és 11-én írtam, 2021. június 22-én egészítettem ki.
