A magyar változat címe: Carnacki, a szellemvadász.

Klasszikus kísértethistóriák – vagy mégsem. Carnacki ugyanis, bár szerintem több diplomája is van ördögűzésből, azért elsősorban nyomozó. Az első kérdése mindig az, hogy nem természetes-e az ok; és csak ha Sherlock Holmes módjára kizárt minden más eshetőséget, akkor áll neki a kísértetek eltávolításának. A végén pedig összegyűjti a barátait, és előadja nekik a megoldást. Kreatív módszer: őket szórakoztatja, saját magának pedig megkönnyíti a traumafeldolgozást. 

Mert trauma, az minden esetben jut neki. Nyilván az adrenalin kedvéért is csinálja, nemcsak azért, mert ebből a művészetből konkurencia nélkül meg tud élni. De azért úgy a harmadik-negyedik novella tájékán már elég hajmeresztő belegondolni, hogy ez az ember szándékosan megy oda, ahonnan mindenki más menekül – és ahol amúgy ő is rettentően fél. A veszély emberfölötti, de ő maga nem az: teljesen normális veszélyérzete van, ami párszor az életét is megmenti. Jóval többször nevezi magát hülyének, mint bátornak. De azért legközelebb is odamegy. 

A hat novella között nincs két egyforma, még alapötletre nézve sem. Akad itt ellenfele babonásságával visszaélő ravasz hús-vér személy éppen úgy, mint valódi természetfölötti lény*, akad a kettő kombinációja, sőt olyan eleven is, aki nem ravaszságból, hanem akaratán kívül árt másoknak. A kedvencem az a történet, amelyikben a kísértetek mozgása és a földi ember machinációi egymástól teljesen függetlenek, a holtak nem akarnak az élőktől semmit, és a történet végén kiderül, hogy kiválóan együtt lehet velük létezni. Nem is rendes angol úri ház az, amiben nem lakik egy-két szellem, na. Ugyanebben a történetben található a kötet legszürreálisabb ötlete. Legalább egy ponttal felviszi az egész gyűjtemény értékét. 

Egyébként éppen csak egy kicsit porosak ezek a novellák. Jó bő lére vannak eresztve, de az engem nem zavar, azt ellenben értékelem, hogy a lehető legválasztékosabban elemez mindenféle félelmet. Az olvasók ingerküszöbe persze jóval alacsonyabban volt, mint ma, ugyanakkor ha ugyanaz a mai olvasóval hasonló történet esne meg, bizony rögtön kiderülne, hogy ez az ingerküszöb ma sem sokkal magasabb a száz évvel ezelőttinél. Esetleg a misztikus vonulattal nem tudna mit kezdeni: azon nagyon látszik a századfordulós ezotéria hatása. Érdekes módon énhozzám ez hozta közel ezeket a novellákat; sokkal közelebb, mint Hodgson regényét.

Aki Halloweenre klasszikust keres, és szereti a krimiket is, az megtalálta a tutit. A Gutenbergről ingyen letölthető. 

* Szerintem Stephen King Tóparti kísértetek című regényének alapötlete itt keresendő. Más kérdés, hogy ez semmilyen értelemben nem tekinthető plágiumnak, mert King regénye megadja a kísértetnek azt a tiszteletet, amit Carnackinak eszébe se jut. Elsősorban megsemmisíteni való veszélyforrásnak tekinti, és bár a történetét szomorúnak tartja, nem azonosul vele, nem próbálja megérteni. Ugyanakkor ez a novella az, amelyik a leginkább őrzi a horror komikus gyökereit. 

Pontszám: 10/8