Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Világ-átváltozások a mitikus folyón (Dan Simmons: Endymion)

2023. augusztus 13. - Timár_Krisztina

simmons_endy.jpgA világ legunalmasabb jó kalandregénye. 

A Hyperion (itt írtam róla) úgy volt tökéletes, ahogy volt, igazából kár az ilyen műnek folytatásokat írni, függetlenül attól, hogy nyilván én is mindet el akarom olvasni. A második rész után újabb dilógiába kezdeni, lazán hozzákapcsolva az előzőhöz – szintén nem biztos, hogy okos dolog volt Simmonstól. Attól még persze nekem kellett. Aztán olvastam több mint egy évig. Azoknak, akik ezután kezdenek bele, három dolgot tudok mondani az olvasási élményről: 1. amíg olvasod, érdekes, 2. ahogy leteszed, nem lesz ingered felvenni, 3. amikor esetleg nehéz élethelyzetbe kerülsz, amihez jól jön kikapcsolódásnak egy szép és kalandos történet, amelyiktől nem erőlteted túl az agyadat, viszont még értelme is van, akkor a fenti kombináció pont jól fog jönni. Csak olyan rétestészta ne lenne. 

Keats életműve még mindig ott rejtőzik a háttérben, de ezt a történetet egyáltalán nem kötötte hozzá olyan ügyesen Simmons, mint a Hyperiont (még egy pont a korábbi regénynek). Olvastam az elvileg alapjául szolgáló elbeszélő költeményt: misztikus szöveg, amelynek egyik központi kérdése, hogy az álomkép illúzió-e vagy egy magasabb rendű igazság lenyomata a földi világban. A másik, ezzel kapcsolatos kérdés, hogy ha az ember (a főszereplő Endymion) egy álomképbe szerelmes, akkor nem önmagába szerelmes-e voltaképp; illetve akár igen, akár nem, közelebb viheti-e őt ez az érzés az istenséghez (vagy bármiféle természetfölötti középponthoz).

Izgalmas kérdések, de a jelen regényhez nem sok közük van. Még akkor sem, ha amúgy szerepel benne például android, ha már illúziókról beszélünk. Sőt, a legfontosabb mellékszereplők közé tartozik. De nem szerelmes bele senki. Szerelemről a másik két szereplő esetében csak úgy esik szó, mint ami a jövőben el fog jönni, egyelőre azonban még ígéretnek is halovány. (Még szép. Egyikük ugyanis történetesen még gyerek.) Az igaz, hogy a mesterséges intelligenciának komoly szerepe van a történetben, és annak a kérdésnek is, hogy beszélhetünk-e igazságról ott, ahol a jelenség felbukkan – vagy annak, hogy mennyiben nevezhető embernek egy kibrid lánya. Érdekes témák, csak nem kell hozzájuk a Keats-vers. Még esetleg az alvilági folyó képe lehet ismerős a Keats-műből, hiszen az egész regény azon a Tethys folyón játszódik, amely hajdan összekötötte az univerzum egyes pontjait egymással. 

Ami leginkább indokolja, hogy a főszereplőt éppen Endymionnak hívják, és nem egy másik Keats-műből kapta a nevét, az a regény gerincét alkotó utazás. Nemcsak arról van szó, hogy a Tethys emlékeztet Keats versére, hanem arról, hogy félig létezik, félig nem létezik. A világ pedig, amelyet egybefog, abszolút bizonytalan körvonalú, szó szerint folyamatosan átváltozó világ. Ahogyan Keats Endymionja is olyan világban jár, amelyet a Hold ural, és mindent mintha víz alatt látnánk. Hogy a Holdistennőnek mi köze a Simmons-regény tizenkét éves Aeneájához, az... esetleg a következő regényből fog kiderülni, itt egy szó sem esik róla. Az viszont szerintem abszolút illik nemcsak Keatshez, hanem az általa feldolgozott ókori mítoszhoz is, ahogyan a történet a regény szerint íródik. Az elbeszélő ugyanis félig halott, félig élő, és egy teljesen elszigetelt kapszulában lebeg a puszta űrben, miközben megpróbálja az írás segítségével életre kelteni, közel hozni magához elvesztett szerelmét. Ez telitalálat, ezt így kellett megoldani. 

Maga az utazás a maga módján izgalmas. Én mindig is a világleírást szerettem jobban a cselekményfordulatoknál, és ettől a regénytől bőven megkaptam az előbbit is. A Tethys folyó által összekötött különböző világok, sajátos éghajlatukkal, flórájukkal-faunájukkal, sajátos életmódot folytató, ebből következően más-más gondolkodásmódú lakóikkal bármikor le tudták kötni a figyelmemet. Különösen érdekesre sikerült a Sol Draconi Septem rettentő hidegéhez alkalmazkodó társadalma, amelyhez az inuitok szolgáltatták a mintát. Az tetszik benne, hogy egyáltalán nem primitíveknek ábrázolja őket Simmons, hanem nagyon is okosaknak és életrevalóknak, akik precízen kidolgozzák a számukra szükséges összes technikát. Ebből a szempontból szerintem csak az a problémája a könyvnek, hogy túl van írva, és a technikai részletekkel hamar le is zsibbasztja az ember agyát. (Igaz, az elalvás előtt pont jól jön.) Ezért mondtam az elején, hogy jó is ez, kalandos is, de unalmas is. 

Ha a hősök utaznak, akkor nyilvánvalóan kell nekik üldöző is. Méltó ellenfél, kellően gonosz háttérrel. A kalapomat leveszem Simmons előtt, mert de Soya atyát is remekül eltalálta. Ő maga nem gonosz, hanem parancsot teljesítő katona, aki mindig végrehajtja a kapott utasítást, adott esetben roppant kreatívan (közben mellesleg a bűnt is leleplezi mint pap), ugyanakkor csak addig hajlandó az egyház szolgálatában elmenni, ameddig a belső meggyőződése is azt diktálja, hogy az egyház tanításához méltó döntéseket hoz. Azaz elég sokáig, teilhardiánus kollégái számára túl sokáig is. Viszont nemcsak akkor bátor, ha maga mögött tudja a pápától kapott hatalmat, hanem akkor is, ha bíróság előtt áll, vagy éppen a saját berkein belül fedezi fel a romlás jeleit.

Kiválóan kitalálta Simmons az űrutazáshoz szükséges egyházi módszert: kellően nyomasztó, a horrorisztikusságig rettentő, ellenben tagadhatatlanul hatékony, és a kereszténységtől el nem választható. Ugyanúgy a köztes létbe visz, ahogyan Endymionék utazása. Egyébként pedig ugyanolyan joggal lehetne istenkáromlónak bélyegezni, mint ahogyan a regénybeli egyház bélyegzi Aenea puszta létét. Ennek oka van, ami a regényben világos magyarázatot is kap. Ritkán lehet olyan művet olvasni, amely ennyire kemény kritikát mond az egyházról úgy, hogy közben mély vallásos hitről tesz tanúságot – egy ateista főszereplő meg az ő jezsuita ellenfele által. Igazán „gonosz” szereplő a fontosabbak között a regény utolsó tizedéig nincs is. Itt mindenki rokonszenves a maga módján (kivéve a hátterüket, mert az borzasztó). Azt pedig, hogy a női messiásnak női démon-ellenfél dukál, különösen értékelem. 

Ami viszont magát az üldözést illeti, arról elég sokat elmond, hogy bárhol le lehet tenni. Mivel visszafelé mesélődik el a történet, nagyjából mindig meg lehet saccolni, melyik szereplő mit fog túlélni. A megmentések változatosan kreatív leírása mindig élvezetes, de sose baj, ha valamelyik holnapra marad. 

A háttérben továbbra is ott vannak a nagy gondolati kérdések: mi voltaképpen az istenség, mit jelent embernek lenni, mit jelent az embertől különbözőnek lenni, ki felelős a rendszer hibáiért és bűneiért, és ki erősebb – a roppant hatalom vagy a hibákat kihasználó ügyes kicsinyek? Ugyanakkor a Hyperion csodálatos gondolati gazdagságát (ebben sem) éri utol ez a regény. Igaz, ahhoz bőven elég ez is, hogy kibillentse a túl magabiztos olvasót a kis komfortzónájából. 

Egy mellékes megjegyzés: Az Endymion nem érthető a korábbi dilógia nélkül, de nem mondhatni, hogy azt a(z egyébként szépen lezárt) történetet folytatná. Sok szállal kapcsolódik hozzá, még idézik is a szereplők a korábbi történetet, de évszázadokkal később játszódik. Viszont ügyesen megmagyaráz nem egy anomáliát, amit korábban következetlenségnek lehetett tartani. 

Eredetileg tízből nyolc pontot akartam adni a regénynek, de az utóbbi két hét nyomasztóan nehéz helyzetét oly módon könnyítette meg – és valóban annyira szép történet –, hogy egye fene, kapjon még egyet. Az más kérdés, hogy akarom-e tovább olvasni, a tetralógiát befejezni. A végkifejletet nagyon ügyesen sikerült összerakni, méltó zárása a regénynek, ugyanakkor fel is kelti az érdeklődést a következő rész iránt. Mégsem érzem úgy, hogy akár most, akár a közeljövőben folytatni akarnám. Szép volt, jó volt, elég volt. Nagyon sok időmnek kell lenni ahhoz, hogy ebből többet akarjak. 

Pontszám: 10/9

Kiadási adatok: Bantam, New York, 2011. 576 oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr2718192581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása