Vilnius három idegennyelvű könyvesboltját kutattam végig ezért a vékonyka könyvért. Csak annyit tudott mondani az egyikben az eladó, hogy ezen az egyen kívül 1, azaz egy darab angol nyelvű néprajzi kiadványuk létezik, abból is kizárólag antikvár példányok, és roppant ritkán.* Szomorú. A litvánok néphagyományai megérdemelnék a zajosabb hírnevet. 

A fülszövegnek sem örültem kifejezetten, mert az a XIX-XX. században írt műmesékre utal. Szerencsére vagy nem olvasta a fülszövegíró a kötetet, vagy lejegyzés volt az a megírás igazából. Ezek határozottan népmesék (sehol nincs feltüntetve konkrét szerző), annyira, hogy némelyik kulturális háttér nélkül alig érthető. Ha feldolgozások vagy egyszerzős történetek volnának, nem maradtak volna bennük hézagok. A fülszövegíró abban is alaposan tévedett, hogy mindegyik mese jól végződne. Különösen a megszemélyesített hideggel találkozó öregasszony meséjének vége elég fájdalmas (bár a maga idejében valószínűleg komikusnak számított – ami szintén elég fájdalmas). De akad itt éppen elég ijesztő elem, amit nem adnék gyerek kezébe, például az egyik mesében három lányt elrabolnak, és nemhogy a kutya nem keresi őket, hanem még a vőlegényük is felcserélhetőnek tekinti egyiket a másikkal, a főhős pedig, aki elrabolja őket, a végén tulajdonaként szétosztja mind a hármat a családtagjai között. Hát a valamilyen nemű szülőjének a valamijét. 

Felnőttként olvasva nagyon érdekes gyűjtemény ez. A legtöbb mesét be tudtam sorolni én is ismert népmesetípusokba: a bátyjait kereső leány éppen úgy megtalálható itt, mint a fiú-Hamupipőke, az ördögnek eladott gyermek éppen úgy, mint az Argonautákból ismerős szuperhőscsapat. Ugyanakkor eddig számomra ismeretlen meséket is találtam, például azt, amelyikben az úton levő lány úgy menekül meg a kilencfejű sárkánytól, hogy zsömlétől kocsikerékig mindenfélét ad neki enni, és a fát, amelyikre felmászik, varázsénekkel meggyógyítja. Különösen az ilyen szokatlan mesemotívumoknak örültem nagyon – mint például a varázsénekkel gyógyított fa, vagy egy másik mesében a verebek által húzott mosóteknő mint közlekedési eszköz –, hiszen részben ezekért is vettem meg a kötetet. 

Különösen érdekes, hogy az elsőként említett mesének (a bátyjait kereső leánynak) korábban egy kivétellel csak olyan változatait ismertem, amelyikben madárrá változnak a leány bátyjai. Az az egy kivétel Lakatos Menyhért zseniális mesefeldolgozása volt, amelyikben farkasemberek jelennek meg. Valószínűleg ő sem tudta, hogy a litván verzióban is farkasok szerepelnek. Igaz, annak itt nincs szerepe, hogy nagyon ijesztő, „földhözragadt” életet élő lényekről van szó; és szokatlan módon a vége sem boldog házasság. A királynak eszében sincs feleségül venni a lányt, és azért akarja máglyán megégettetni, mert az nem hajlandó megszólalni. Fain. Egyébként nem tengenek túl benne a szándékoltan horrorisztikus elemek – annál több olyan van, amit nem szántak annak, csak én nem szeretnék a kitalálójával egy asztalhoz leülni. 

Mint kiderült, azért is kiváló választás volt ez a kötet, mert a szerkesztője, Bronislava Kerbelytė nagyon ért ahhoz, amit csinál. Megnéztem: tudományos néprajzi munkái is vannak. Kérjük tisztelettel azokat is angol (vagy német vagy francia) nyelven. Irena Žviliuvienė illusztrációi valami nagyon sajátos mágikus-álomszerű-rémálomszerű-nyomasztó hangulatot adnak hozzá a mesékhez, kivétel nélkül gyönyörűek, és szintén érdemes népi motívumokért végigvadászni őket. Nem maradhat ki Albina Strunga neve sem, aki az angol fordítást készítette. Nagyon gondosan elkészített kiadvány ez, megérte azt a tíz eurót. (Jelzem, ugyanebben a könyvesboltban a puhatáblás, illusztrációk nélküli, ám angol nyelvű litván történelmi fikciót három euróért árulták.) 

Összességében: hol a többi? Mármint litván népmese, néphagyomány, hiedelem stb. Mert ez gyalázatosan kevés.

* Németül és franciául se volt semmi, kivéve ennek a könyvnek a német nyelvű fordítását. Magyar nyelvű kiadvány sem létezik, sem a könyvtárakban, sem a könyvpiacon, amit teljes egészében a litván népmeséknek szenteltek volna.

Pontszám: 10/8