A Várfok Galéria új kiállításának különlegessége, hogy olyan életművet állít a közönség elé, amelyet magyar alkotó hozott ugyan létre, mégsem vált hazájában közismertté évtizedekig. Pető István ugyanis – ahogy saját magát jellemzi: „kortárs festő és rézkarcoló” – a nyolcvanas évek óta Franciaországban él, alkot és tanít. A műveiből készült kiállításról Kovács Krisztina, a Várfok Galéria művészeti vezetője tartott tárlatvezetést 2023. november 25-én.

A kiállított képek elrendezése egyfelől időbeli, azaz megmutatja az életműben lezajló folyamatokat, a testek ábrázolásától a nonfigurativitásig, az expresszív lobbanékonyságtól a meditatívvá válásig. A leggyakrabban használt színek is kijelölik a korszakhatárokat: a korábbi képeken elsősorban alapszínek, a későbbieken komplementer színek jelennek meg, és a vonalrajzok is átalakulnak. Másfelől ritmust ad a kiállításnak az is, hogy különböző hatásokat mutató, illetve különböző technikákkal készült művek kerülnek egymás mellé.

Pető olyan alkotó, aki a festékeit is saját maga állítja elő, az üresen hagyott vászonfelületet is a kép részévé teszi, és kalligrafikus aláírásából is esztétikai elemet csinál. Ahogyan a tárlatvezető fogalmazott, a galéria falain a személyiség kiáradása látható, amely az ürességtől egészen a gazdag színfoltokig jut. Egyik képnek sincs kerete, ez tudatos elem: nincs, ami éles választóvonalat képezzen alkotás és külvilág között. Általában címük sincs a képeknek, hogy még ennyi se kösse meg a befogadói asszociációkat.

A nyolcvanas években keletkezett festményeken még láthatunk figurális ábrázolást, de a testek már itt is torzóvá válnak, a kilencvenes évek művein pedig a testek minden megmaradt eleméből jel lesz. A 2000 után keletkezett műveknek jut a kiállításon a legnagyobb tér. Ezeknek nincs fókuszpontja, a részletek számítanak, amelyekben el lehet merülni, így a nézőpont folyamatosan elmozdul, az alkotás bejárható tájjá, a meditáció útjává válhat. Némelyiken egy-egy papírlap is megjelenik, rajta kisebb képpel: táj a tájban. Az is számít, hogy melyik mű melyik mellé kerül, mert a diptichonként egymás mellé helyezett festmények vagy rézkarcok rezonálnak is egymással.

A tárlatvezetés szemléletességét az időnként körbeadott reprodukciók is segítették, amelyek a Petőre hatással levő művészek munkáját mutatták be. Felbukkant az előadásban Kondor Béla és Vajda Lajos neve éppen úgy, mint Rothko, Monet vagy a távol-keleti festészet. Az utóbbiakkal kapcsolatban hangzott el az, hogy Pető számára az alkotás „kertgondozás”, a vonalak pedig, mint az elültetett növények. Amikor írást használ a képein, az pszeudoírás: formájával tesz hozzá a mű hatásához, nem azzal, ha nyelvként próbáljuk értelmezni.

Általában is megengedik ezek az alkotások, hogy a néző egyáltalán ne keressen jelentéseket, csak hagyja, hogy hasson rá, amit lát. Mivel azonban az ember úgy van megalkotva, hogy mindent meg akarjon érteni, elég nehéz megállni, hogy ne értelmezzen. Különösen, ha ennyire alapos és inspiráló tárlatvezetést hallgat, mint amiben november 25-én lehetett részünk.

A kiállítás november 15-én nyílt, és december 22-éig látogatható a Várfok Galériában.