Az alapgondolat rendkívül érdekes, akár meglepő is lehet. Abból indulnak ki a szerzők, hogy miközben a női személyiségmintákról és szerepekről örvendetesen sokat írnak és beszélnek az utóbbi évtizedekben, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan épül fel és érvényesül megfelelő módon egy egészséges férfi személyiség.

Amire rögtön felkaphatja a fejét a kicsit is tájékozott olvasó, hogy „nem fordítva?” Hát férfi személyiségekkel tele a kortárs és klasszikus irodalom/filmművészet. Ahá, mondaná erre Moore és Gillette, de hány olyat tudsz mondani azok közül a személyiségek közül, aki egészséges is? Na, ugye. Sőt, teszik hozzá rögtön, nagy részük nem is férfi, azaz nem felnőtt, hanem nagyra nőtt kisfiú, vagy maximum kamasz. Példának pedig rögtön fölsorolják Indiana Jonest, Darth Vadert és Patton tábornokot. Mármint az evidens példákon (diktátorokon) kívül, persze. 

Sokszor és sokan megfogalmazták már, sokféle szempontból, milyen hátrányokkal jár a nőkre nézve az, hogy a patriarkális társadalom a férfit és a férfiast tekinti elsődlegesnek és magától értetődő normának, a nőt és a nőiest pedig másodlagosnak és normától eltérőnek, és hogy ebből mennyi hátrány és igazságtalanság származik. Sokkal kevesebben emlegetik, hogy pont ugyanezektől a hátrányoktól és igazságtalanságoktól bizony a férfiak is szenvednek. A szerzőpáros (egy jungiánus pszichológus és egy mítoszkutató) pontosan ebből indul ki: hogy mivel a férfit és a férfiast normának tekinti a társadalom, amelyikkel foglalkozni se kell, hiszen „magától értetődik” – elképesztő mennyiségben termeli ki ugyanez a társadalom a zsarnokokat, szadistákat, manipulátorokat és szexfüggőket, no meg a nem kevésbé veszélyes passzív ellenpontjaikat.* Egészséges személyiségekről még történet is kevesebb van. (Ami bizonyos mértékig érthető is, végül is izgalmas cselekményhez elsősorban alapprobléma kell.) 

A szerzőpáros következtetése: semmi se értetődik magától. Lehet szidni az individualizmust, attól nem fog eltűnni, és azt se fogod megúszni, hogy dolgoznod kelljen a személyiségeden. Ha viszont megdolgoztál érte, ebben az individualista világban is értéket fogsz tudni képviselni. Ja, és el fogod szépen viselni azt is, ha rajtad kívül más (nemű) is értéket képvisel. A mű legradikálisabb állítása: a patriarkális társadalmi berendezkedés nem az érett férfiúság megnyilvánulása, hanem az éretlené, és legalább annyit árt a férfias értékek érvényesülésének, mint a nőies értékekének. Puff neki. 

Íróknak nagyon komolyan tudom ajánlani. Az én regényemről eddig Odaértett olvasó írta a legrészletesebb kritikát. A regényvilág egyik hibájaként azt említette, hogy míg a női szereplők mind sajátosan női szubjektumok, alaposan és változatosan kidolgozva, ugyanez az alaposság és változatosság a férfi szereplőkről viszont nem mondható el. Teljesen igaza van. Egyébként is sokat foglalkoztam a folytatás megírása közben azzal, hogyan érdemes új szereplőket behozni, és a régieket tovább alakítani, most tőle is kaptam ehhez egy löketet. Nagyon örülök, hogy ezzel egyidőben ezt a könyvet is ajánlották nekem, mert sokat segít, sokkal többet, mint a tavalyelőtt olvasott Campbell-könyv. Amelyikre egyébként a szerzőpáros hivatkozik is, de vitatkozik is vele, leginkább abban, hogy ők a Campbell által elemzett Hőst nem felnőtt, hanem kamaszkorban ragadt személyiségnek tekintik. Van igazuk.** 

Ezért tudom íróknak ajánlani. (Sajnos ennek magyar fordítása nincs, viszont az angol szöveg legalább könnyen hozzáférhető, online könyvtárban.) Rendes jungiánusokként ugyanis a szerzők archetípusokkal dolgoznak. Sok-sok szerepet és személyiséget négy kategóriába csoportosítanak: ők a címben szereplő Király, Harcos, Mágus és Szerető. Azaz: aki irányít és áldást hoz; aki küzd és védelmez; aki gondolkodik és közvetít; aki együttérez és alkot. Mindegyikhez hozzárendelik azokat a variációkat is, amelyeket ezeknek a személyiségjegyeknek a torzulása okozhat – és rámutatnak, hogy amit a társadalom példaértékűnek tart, bizony az is nagyon gyakran torzulás eredménye. Példának nemcsak történelmi alakokat vagy esettanulmányokat, hanem könyvek és filmek szereplőit is felhozzák. Persze részemről meg lennék lőve, ha így a kézirat utolsó harmadához érve kellene komplett személyiségeket megváltoztatnom, de hát én se ma kezdtem a szakmát. Ez a szöveg részint megerősít, részint a még időben végrehajtható változtatásokra figyelmeztet. 

Azért mielőtt valaki ebből akarja felépíteni akár a saját személyiségét, akár a szereplőiét, a kötet hibáit is jelzem. Van neki egy nagy meg három kisebb. 

Az egyik kisebb annak az eredménye, hogy senki se tudja átlépni a saját árnyékát: aki abból indul ki, hogy minden mindennel összefügg (ld. kollektív tudattalan), annak nagyon sok helyi eltérést kell véletlenül vagy szándékosan elfelejtenie. Ha pedig pechje van, akkor erre az olvasó is rájön eddigi rövid életében szerzett információi alapján. Pl. nagyon szép dolog dicsérni a természeti népek férfivá avatási rituáléit mint olyan egyetemes jelenséget, amely a patriarkális viszonyok előtt harmóniában létezett mindazzal, ami női és nőies – csak nem igaz. Biztos vannak olyan népek, amelyekben létezik/létezett ez a harmónia, másokban viszont nagyon nem. A másik kisebb hiba az, hogy automatikusnak tekinti, hogy az elmondottak nagy része a nőkre is változtatás nélkül érvényes. Persze nem az a könyv célja, hogy a női változatokat részletezze, nem is lehet rajta számon kérni, hogy miért nem teszi meg, de azért egy-két félmondat belefért volna arról, hogy amúgy a nő továbbra sem a férfi alfaja, rá simán vonatkozhatnak más megállapítások.*** A harmadik kisebb hiba: a szerzők mélyen hallgatnak a homoszexualitás vagy a transzneműség létezéséről. Szerintem nem mertek belemenni a kérdésbe. Aszexualitásról szólnak, csak nem nevezik nevén. Mondjuk, ez a kilencvenes évek elején jelent meg, akkor még szerintem el sem különítették. 

A nagy hiba, az egy csúnya önellentmondás. Ha a szerzőpáros az elején kijelenti, hogy a patriarchátus bántja a férfit éppen úgy, mint a nőt, és erre alapozza a mű háromnegyedét, akkor a fennmaradó negyedben talán ne idealizálják már a korai patriarkális viszonyokat, és ne abból hozzák a király mint archetípus legtöbb dicsérni való példáját. Értem én, hogy a gondolatmenet így illeszkedik a jungi koncepcióba, de hát mire való az a nagy tudomány, ha még a saját kritikáját sem bírja el?! 

Ezért kettő pontot könyörtelenül levonok. A könyvet kijegyzeteltem, a továbbiakban következetesen használni fogom, az ellentmondásos részeit meg kihajítom a francba. Ja, jelzem, négy darab folytatása is van neki, mind a négy archetípusról egy-egy önálló kötet. Szintén hozzáférhetők online könyvtárban. Köszönöm szépen. 

Utóirat: Kérdezték az angollal nehezebben boldoguló ismerőseim, hogy mennyire nehéz a szöveg. Én nem tartom annak. Tudományos szöveg, de a szerzők törekedtek a közérthetőségre, ezért a stílusuk inkább ismeretterjesztő jellegű, kevés a szakzsargon. Én a magabiztos angoltudásommal nagyon gyorsan haladtam vele. Aki kevésbé magabiztos, az lassabban fog, de nem elviselhetetlenül lassan. Szerintem. 

* Természetesen egészséges női személyiség sem csak úgy a semmiből lesz, ebből következően az ellentéte legalább olyan gyakori, mint a férfiak esetében, és igen, ezeknek a torzulásoknak is jó sok fajtájuk van. De ennek a könyvnek nem az a feladata, hogy ezzel foglalkozzon, a szerzők pedig teljes joggal hagyják női kollégáikra a kidolgozást.

** Ez természetesen egyáltalán nem azt jelenti, hogy éretlen szereplőkről szóló műveket mostantól ne olvassunk/nézzünk. Dehogyis, ilyet a szerzők sem állítanak, meg ha állítanának, se hallgatnék rájuk. :) Ez azt jelenti, hogy egy bizonyos koron túl már ne ezeket a szereplőket tekintsük életmintának. Meg azt, hogy a környezetünkben levő gyerekek/kamaszok elé se kizárólag őket állítsuk, hanem, mondjuk, Chris Adamst is A hét mesterlövészből, és beszéljük is meg velük, hogy melyik szereplő viselkedik felnőtt módjára és melyik nem. Nem mellesleg pedagógusoknak is ajánlom a könyvet.

*** Piszkosul érdekelne különben egy hasonló összefoglaló női személyiségekről, film- és könyvszereplőkkel, történelmi alakokkal stb. Meg lehetne csinálni, csak kicsit többet kellene keresgélni a hagyományban, de megérné. Kár, hogy nem vagyok jungiánus. 

Pontszám: 10/8