Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

A hívő ember magányossága (The VVitch, 2015)

2022. április 23. - Timár_Krisztina

eggers_plakat.pngAzt se gondoltam volna, hogy én olyan horrorfilmet lássak, amelyikről az első, ami eszembe jut, az, hogy SZÉP. 

Mondjuk, nem túl régen még az se fordult volna meg a fejemben, hogy egyáltalán létezik nekem való horrorműfaj. Aztán felfedeztem a folk horrort. A műfaj három nagy brit klasszikusát már láttam, az azokról írandó bejegyzést még forgatom magamban, nehéz lesz megfogalmazni, mit gondolok róluk. (Túl azon, hogy nagyon érdemes volt megnézni őket.) Most viszont, hogy egy kortárs amerikai alkotást is láthattam ebből a kategóriából, olyannyira magamon kívül kerültem a lelkesedéstől, hogy muszáj írnom. Előrebocsátom, hogy a filmről szerzett információim túlnyomó része a TBA legutóbbi podcastjából való (itt találjátok), amelynek készítői rengeteg mindenről beszélgetnek a film megalkotásától kezdve az egyes jelenetek lehetséges értelmezéseiig. 

The VVitch című filmről a szépségén kívül (amit az operatőri munkának legalább annyira köszönhet, mint a kellékesnek, a díszletesnek, nem utolsósorban a színészeknek) elsőként azt kell kiemelnem, hogy mennyire törekszik a hitelességre. A XVII. század első felében játszódik, abban a korban, amikor a puritánok éppen csak elkezdtek áttelepülni Amerikába – és a film (majdnem) az utolsó szögig reprodukálja azt a kort.* Még arra is figyeltek az alkotók, hogy a szereplők a korabeli angol szókincset és nyelvtant használják.** Ebbe a közegbe aztán tökéletesen bele is illik a puritán gondolkodásmód, amely a szereplők viszonyát és a cselekmény fordulatait is meghatározza. Ennek „köszönhető”, hogy a középpontban álló család teljesen elszigetelődik, majd szétesik; ez hozza el közéjük a halált.

eggers_vad.jpg

Mégsem lehet azt mondani, hogy a film elítélné a vallást, vagy konkrétan a puritanizmust. A családtagok megítélése sem egyértelmű. Annyira emberiek mindannyian, annyira szeretnének tökéletessé válni (legalábbis tízéves kortól felfelé), és annyira szomorú, ahogy a gyarlóságaik megakadályozzák őket ebben. Különösen az a szomorú, hogy mennyire szeretik egymást, mennyire igyekeznek közösségként működni (tízéves kortól felfelé), és milyen rövid idő alatt milyen durván egymás ellen fordulnak. Mivel a szeretetük ezzel nem csökken, saját maguknak is fájdalmat okoznak. Ha valami hiányzik a számomra a fent linkelt podcastból, az a hívő ember nézőpontja; függetlenül attól, hogy a készítők hívők-e vagy sem. Rengeteg érdekes dologról beszélnek, de erről a nézőpontról valamiért nem vagy alig. Ezért írom ezt a bejegyzést, egyfajta kiegészítésként. 

Az első angol telepesek, akik kolóniákat alapítottak az amerikai kontinensen, a puritanizmus hívei voltak. Ahogy a podcastban is mondják, ez kálvinista alapokra építkező irányzat volt: a filmbeli dialógusokból is látszik, hogy a szereplők úgy hiszik, Isten eleve eldönti minden emberről már születése előtt, hogy üdvösségre vagy kárhozatra szánja (predestináció), de az, hogy ki kerül a mennybe, ki a pokolba (tisztítótűz nincs), csak a halál után derül ki. Addig maximum találgatni lehet. Képtelen gondolatnak tűnhet, hogy az ember sorsa cselekedeteitől független legyen, valójában azonban ez az irányzat (is) racionális alapokon áll: abból az alapfeltevésből kiindulva, hogy Istennek a világ fölött abszolút hatalma van, tényleg logikus és védhető következtetés, hogy az ember akármilyen jó cselekedetével se tudja befolyásolni Isten döntéseit. (Megj.: én nem így hiszem, de az most nem tartozik ide.) Mivel a szabad akaratot a puritanizmus sem veti el egészen, azt kijelenti, hogy a kegyelmet elveszíteni viszont lehet, egyfelől akkor, ha az embernek nincs hite, vagyis nem fogadja el a kereszténységet, másfelől ha bűnt követ el, és azt halála előtt nem vallja/bánja meg. Erre épül egyébként A skarlát betű Chillingworthjének terve: nem egyszerűen azt akarja, hogy a felesége csábítója meghaljon, hanem azt, hogy nyilvános bűnvallás nélkül, némán haljon meg, mert akkor száz százalék, hogy pokolra jut. Bár azért nincs az ember egészen támpont nélkül a földi életben sem. Ha például valakinek a becsületes vállalkozásait siker koronázza, és kemény munkája megtérül, az jó eséllyel Isten kegyelmének a jele. (Lehet találgatni, honnan való az ún. amerikai álom mítosza.)

eggers_farm.jpg

Visszatérve a The VVitch című filmhez: innen nézve a filmbeli család tagjai nagyon rossz esélyekkel vágyakoznak a mennyre, hiszen dolgozhatnak látástól vakulásig, kicsi farmjuk annyi termést se hoz, amennyivel a telet kihúzhatják, nemhogy hasznuk lenne rajta. Ez lehet az egyik oka annak, hogy annyit foglalkoztatja őket a pokolra kerülés gondolata és az, hogy akár magukban, akár mások füle hallatára vallják meg saját valós vagy képzelt bűneiket. Az anya azt tekinti legsúlyosabb vétségének, hogy elvesztette a hitét; az apa csupa szeretetből arra akarja kényszeríteni a lányát, hogy vallomást tegyen az ördöggel kötött alkujáról (ami mellesleg nem igaz). Paradox módon közben nem vagy csak túl későn ismerik fel, milyen bűnöket követnek el valójában: az anya tevékenyen részt vesz a család szétesésében azzal, hogy kicsi kortól fogva egymás ellen fordítja a gyerekeit (következetesen az elsőszülött kamaszlányt teszi felelőssé azért, amit az ikrek csinálnak, akkor is, ha nyilvánvaló a kicsik rosszindulata; eltűri, hogy a két idősebb gyereke végezzen minden munkát, míg a kicsik szó szerint semmit), az apa gőgös, képmutató, és hagyja, hogy a fia az ő mulasztása miatt bűnt kövessen el (hazudjon). A földi munkák irányítójának és lelki vezetőnek kellene lennie – egyik elvárásnak sem tud megfelelni. Nagyon igyekszik, és nagyon szereti a családját, de nem tud.

Mire jó mindez a puritánoknak, kérdezhetné bárki. Hogy lehet közösséget alapozni arra a gondolatra, hogy az isteni parancstól való legkisebb eltérésnek kárhozat a jutalma? Mit kap ezért az ember? Például közvetlen kapcsolatot Istennel. A puritanizmus a misztikus gondolkodás egyik protestáns változata volt: annak útja, hogy az ember közvetlen egységre lépjen az emberfelettivel. Azért volt fontos, hogy minden protestáns (legalábbis minden protestáns férfi) tudjon írni-olvasni, hogy mind olvashassák és saját maguk számára értelmezhessék a Bibliát, és így közvetítő nélkül kommunikálhassanak azzal, akitől az Ige származik. Pontosan ezt igénylik a filmbeli családtagok (bármilyen neműek) minden alkalommal, amikor imádkoznak vagy imádkozni próbálnak. Nem egyszerűen a bűntudatukat növelik: Isten közelségét keresik. Épp az a szörnyű, hogy nem találják. Az anyának már misztikus élménye is volt kamaszkorában; emlékszik arra, hogy közvetlenül részesülhetett a krisztusi szeretetben. Az apát éppen azért nem viselték el a kolóniában, mert számonkérte az elöljárókon az evangélium szellemét, és halálosan komolyan gondolja, hogy kizárólag annak megfelelve élhetnek valóban tiszta életet. Most jó puritánként el kellene fogadniuk minden csapást, amely éri őket, de erre képtelenek. 

eggers_prayer.jpg

Ennek a vallási élménynek része az az eksztázis is, amelybe az egyik családtag esik közvetlenül a halála előtt. Az, hogy a puritanizmus hogy viszonyul az elragadtatáshoz, összetett kérdés. A filmben szerintem egyértelműen az üdvözülés jele, hiszen az illető (igyekszem nem sokat spoilerezni) egészen az elragadtatásig a bűneiről tesz vallomást, közvetlenül utána, elragadtatásában viszont azt a zsoltárt kezdi mondani, amit a családtagjai idéznek, majd pedig az Énekek énekét. A podcastban szó van arról, hogy a színész alakítása (amely előtt mindenki nagyon mélyen megemeli a kalapját, én is) ebben a jelenetben hamisnak tűnik, abban az értelemben, hogy mintha a szereplő sem volna őszinte, csak megjátszaná az elragadtatást. Erről az jut eszembe, hogy tulajdonképpen az eksztázis testi jellegzetességei is egy kód részei, ugyanúgy, ahogy a nyelvi formában megjelenő zsoltár. Lehet, hogy az illető úgy kerül elragadtatásba, hogy belelovalja magát, mert gyakran látott már hasonlót. A filmben ugyan nincs nyoma, de a történelemben tudtommal elég gyakori velejárója volt pont az amerikai gyarmatokon a puritán vallásosságnak az akár tömeges vallási eksztázis (fa tetejére mászás, égre üvöltés stb.). Szóval ha megjátssza, az nem bizonyítja feltétlenül, hogy nem éli is meg egyúttal, ugyanúgy, ahogyan az általa felmondott bibliai szöveg is jelentheti egyszerűen azt, hogy saját szavai nincsenek arra, amit átél. Az, hogy közben szexuális aktust is idéz a mozgása, szintén nagyon-nagyon régóta a misztikus gondolkodás része, persze szigorúan allegorikus értelemben: nagyon gyakran próbálták a szerelem nyelvén kifejezni a nyelven túlit és kifejezhetetlent. 

Létezett olyan prédikátor (George Whitefieldnek hívták, és egyébként jó száz évvel a történet ideje után élt), aki szerint az elragadtatás is a földi gyönyörök egyik fajtája, szóval miközben elvileg Istenhez visz közelebb, gyakorlatilag eltávolít tőle – ha viszont az ember menekül az Istennel való kapcsolat elől, akkor teljesen magányos marad földi kivetettségében. Szóval mindenhogy rossz neki.*** De azt ő is megerősíti, hogy ha az ember halálában megbékél, akkor az az üdvözülés jele. Azt, hogy a filmben a családtagok ennek az illetőnek a halála után is a gonosz jelenlétét vizionálják, szerintem már csak a saját teljes szétesettségük és kétségbeesésük magyarázhatja. (Ami egyébként érthető; az vesse rájuk az első követ, akinek nem bicsaklana ki az agya, ha több közvetlen hozzátartozójától is váratlanul és erőszakos módon megfosztanák.) Ekkor már rettentően magányosak, nem kell külső behatás, hogy poklot csináljanak maguk köré. Külön megrázó élményt nyújt az, hogy éppen akiknek a legártatlanabbaknak kellene lenni, azok tesznek a legtöbbet a földi pokolért. Nyilvánvaló, hogy külső mintát követnek (jó eséllyel a fél éve elhagyott faluban látták a jelenséget), és az is világos, hogy számukra az egész nem egyéb (nagyon gonosz) játéknál, de ezt sajnos csak az veszi észre idejében, akinek a többiek nem hisznek. Jó kérdés, hogy eleve gonoszak, vagy a családon belüli bánásmód teszi őket azzá, mindenesetre lélektanilag tökéletesen el vannak találva. 

Nagyon egyetértek viszont a podcastban megszólalókkal abban, hogy nem biztos, hogy az a bizonyos erdei boszorkány létezik, még ha éppen elégszer látjuk is a nyomát vagy őt magát. Végig ott billeg a film a podcastban említett unheimlich/uncanny határán, amire nincs jó magyar szó, egyszerre jelent 'kísérteties'-t és 'hátborzongató'-t, azaz olyasmit, ami ismerős is, nem is, ott is van, nincs is ott. Lehet, hogy van boszorkány, lehet, hogy a családtagok babonái, hiedelmei és főképp frusztrációi generálják, hiszen mindenáron felelőst/bűnbakot akarnak találni, azon az áron is, hogy saját maguk közül taszítsanak ki valakit. A film alcíme az, hogy „New England-i népmese”,**** és csakugyan tele van az amerikai népi hagyomány sok-sok elemével, amelyek egy részét Európából örökölték, aztán alakították át saját használatra, más részét eleve ők maguk tették hozzá. Az erdő például szerintem nem egyszerűen ellenséges terület (amennyiben a racionalitás ellenében a káoszt és a kiszámíthatatlant képviseli), hanem konkrétan börtön. Rendszeresen olyanok a fák, mint a rácsok. 

eggers_fak.jpg

A podcast végén összevetik a filmet Lovecraft novelláival is. (Azokról itt írtam.) Azzal értek egyet, aki a „Szín az űrből” cíművel veti össze, de nemcsak azért, amit ő említ, hanem mert abban a történetben ugyanígy egy nagyon vallásos amerikai család az áldozat, amely (ezúttal egyértelműen külső hatásnak köszönhetően) szétesik és elpusztul. A családfő legnagyobb fájdalma pedig – bár természetesen a családja elvesztése is fáj neki – az, hogy az űrből jött átok a hitét veszi el. Egészen addig volt oka bízni a Gondviselésben, most pedig hirtelen kiderül, hogy az emberin kívüli világ jobb esetben közönyös a sorsuk iránt, rosszabb esetben ok nélkül rosszindulatú irántuk. Nemcsak a testük pusztul, hanem a lelküket is elveszítik. 

Ezzel ellentétben (ahogy a podcastban is elhangzik) a The VVitch nemcsak nyomasztó, hanem a maga módján nagyon felemelő film is. Számomra sem egyértelmű, hogyan kell értelmezni a zárást, szerintem az is legalább olyan ambivalens, mint a film egyéb nagyjelenetei, de megvan a maga szépsége éppen úgy, mint a groteszksége. Jelenthet a kötöttségektől és szakadatlan bűntudattól, önkínzástól való megszabadulást, de jelenthet végleges kiközösíttetést és áldozattá válást is. Ezt a filmet tényleg csak ma, csak a mi korunkban lehetett így leforgatni, amikor már elterjedtté vált az a mondás, hogy évszázadokig a boszorkányoktól féltünk, pedig azoktól kellett volna, akik megégették őket. Ugyanakkor ma sem kevésbé aktuális az a korszak sem, amelyben a film játszódik. Ahogy a podcastban is elhangzik, ennek a történetnek ott és akkor kell lezajlania, pontosan annak a kornak a körülményei indokolhatják, hogy a szemünk előtt folyó események megtörténjenek. 

Ami pedig a legjobban tetszik a podcastban, az az, ahogyan folk horrorként elemzik a filmet. Ahogyan arról beszélnek, hogy bár nem minden elemében felel meg pontosan annak, amit a műfaj alapfilmjei képviselnek, de pont elég folkhorror-elem van a helyén ahhoz, hogy mégis annak tekinthessék, csak éppen a műfaj mai változatának. Eggers fogta a folk horror receptjét, és a hozzávalókat megtartva valami egészen újat készített belőle. Nekem is pontosan erre van igényem: tetszett a három alapfilm, tetszettek a műfaj előfutárait jelentő novellák, úgy általában nekem való a folk horror, de igénylem azt is, hogy egy alkotó (jelen esetben stáb) merjen variálni a követelményeken, tudjon avatott kézzel játszani velük. 

eggers_temetes.jpgAhogyan más kulturális elemekkel is játszik. Nemcsak ahhoz ért a rendező és az operatőr, hogy fenséges-nyomasztó tájakat találjanak, hanem ahhoz is, hogy miközben azokat filmezik, felidézzék a képzőművészet történetét óceánon innen és túl. Tessék csak megnézni ezt a temetési jelenetet itt... (a filmben azzal hangsúlyozzák, hogy pár másodpercre mozdulatlanná merevedik a pár)

eggers_wood.jpg...aztán Grant Wood amerikai festő American Gothic című festményét... 

...és végül Jean-François Millet Angelusát (lentebb), amelyet Salvador Dalí óta gyermektemetésként is értelmeznek, és elképzelhető, hogy eredetileg koporsó volt a kosár helyén. Mennyi minden van egyetlen jelenetben. Ezek miatt is mondom azt, hogy mennyire szép ez a horrorfilm. 

Tulajdonképpen alig szóltam közben a színészi játékról, a rendezésről, éppen csak érintettem azt, hogy milyen ügyes volt az operatőr meg a vágó. Ezt megtették helyettem a podcastban beszélgetők, sokkal ügyesebben, mint én tudnám, nem veszem el a kenyerüket, hallgassátok meg őket. Nem mondom, hogy mindent ugyanígy csináltam volna a filmesek helyében (a kisbabás jelenetek például időnként kivágták a biztosítékot), sem azt, hogy tökéletes, de azt igen, hogy számomra csodálatos élmény volt, többször nézős, kreativitásra sarkalló film. Nem biztos, hogy mindenkinek ajánlanám; olyanoknak semmiképp, akik kevésbé biztosak a hitükben (vagy hitetlenségükben) nálam. De aki már biztosan áll a lábán, tudja, mit akar az élettől, és hogy azt hogyan éri el, az nézze meg – mert vannak dolgok, amikre nem árt időnként újra meg újra rákérdezni, újra meg újra elbizonytalanítani és átgondolni, mert a túlzott magabiztosság gyakran éppen olyan gőghöz vezet, amilyet a filmben látunk. 

A film linkje a YouTube-on itt található. Legális, egy mozijegy áráért megtekinthető. Google Playen is árulják, ugyanannyiért.

A podcast linkjét is megadom még egyszer. 

egges_millet.jpg

* Apró hibák azért becsúsztak, pl. a viaszgyertya csakugyan ilyen fényt ad, de egy ennyire szegény család nem engedhette volna meg magának, főleg nem ilyen mennyiségben; a faggyúgyertya viszont, amit a film elején valószínűleg készítenek, sokkal jobban füstöl. És szintén nem volt olcsó, még házilag előállítva sem. 

** Az külön gyönyörű, ahogyan beszélnek, álló nap elhallgatnám. Úgy tudom, a forgatókönyvhöz rengeteg korabeli forrást felhasználtak, amelyekből szó szerinti idézetek is szerepelnek a filmben. A cím furcsa helyesírása is valamelyik több száz éves amerikai iratból való, a hangulata miatt tartotta meg a rendező. (Hasznos dolog egyébként a néző számára, mert így nagyságrendekkel könnyebb rákeresni a filmre a Google-ben.) Érdekes figyelni olyan, a mai angolban már reprodukálhatatlan jelenségeket is, hogy ki magáz és ki tegez kit. A férj pl. mindig tegezi a feleségét, a feleség néha tegezi, néha magázza a férjét. Ez része a köztük levő hatalmi viszonynak is. 

*** Nem lettem volna a hívei helyében, pedig akadtak azért bőséggel. De bármilyen fura, valami egészen nagyszerűt és klasszikusat is köszönhetünk neki: az Üvöltő szeleket. Nem mintha azt állítanám, hogy ő írta, hanem azt állítom (szakirodalom nyomán), hogy Emily Brontë ismerte az ő nézeteit. Mondjuk, nem örült volna Whitefield, ha látja, hogyan alakul át Josephfé, ezzé a fura, groteszk, rosszindulatú, de tartós ártalomhoz voltaképp gyenge figurává. (Itt írtam a regényről; konkrétan Josephről, mondjuk, nem.) Arról nem beszélve, hogy Emily Brontë versei sem jöttek volna létre e nélkül a közelítés-távolítás játék nélkül evilág és túlvilág között. 

**** New England (Új-Anglia) azt a hat államot jelenti, amelyeket elsőként telepítettek be európaiak (Maine, Vermont, New Hampshire, Massachusetts, Connecticut, Rhode Island.), és a függetlenség kivívása után is külön kulturális egységként működtek együtt tovább. Nagyjából a mai napig.

eggers_csalad.jpg

A képek forrása: IMDB, Pinterest, Scythiafilms, Wikipédia először, másodszor. 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr6417814361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása