Színvonalas, tartalmas szórakozás. Lydia Kwa úgy ír kalandregényt, ahogyan én szeretem. 

Ami a szingapúri szerzőket illeti, nincsenek elkényeztetve a világolvasók. Ő is csak félig az, mármint hogy ott született, ott nőtt fel (bár ma már Kanadában él), és nyilvánvalóan távol-keleti felmenői vannak – de ennyi éppen elég volt nekem. Még akkor is, ha sajnos pont Szingapúrról semmi nem derül ki a regényből. (Legfeljebb átvitt értelemben, a jelenségről, amelyet képvisel.*) Cserébe bővelkedik kínai mítoszokban, művészetben, filozófiában és mágiában, háttérben a kora középkorral, a regény végén csinos forráslistával.

Bár az utószó kijelenti, hogy inkább fikció ez, mint történelmi regény, én hajlamos vagyok hitelesnek tekinteni a hátteret. Lehet, hogy az adott történelmi alak nem pont olyan jellemvonásokkal bírt, és jó eséllyel nem mágikus segítséggel tört egyeduralomra, de létezett, akkor létezett, azoknak a személyeknek a társaságában létezett, továbbá ugyanabban az időben úgy nézett ki Csangan (Chang'an),** ott volt a piac, és olyan foglalkozású emberek jártak oda. Sőt, ami a mágiát (és mitológiát) illeti, éppenséggel olyan lényekben hittek a kora középkori Kínában. Az alapötletet szolgáltató klasszikus novellát én is ismerem, ebből a kötetből való. 

Úgyhogy Kwa megkapta a sorstól (meg a forrásaitól) minden fantasyíró álmát: fantasybe illő világhátteret, történelmileg teljesen kidolgozva. Nagyon tetszik, ahogy az élet minden területéről megkapunk sok-sok érdekes, apró információt, az időméréstől kezdve a gyógynövény-használaton át a harcművészetekig. A fantasztikus események (démon és rókaszellem csatája, jóslás teknőchéjból, Illúziók Erdeje stb.) szintén mind helybeli hiedelmeken alapulnak, és akkor már létezhettek. (Az Illúziók Erdeje a legjobb; hosszan tudnám sorolni, mely ismerőseimet küldeném be oda üdülni.) Ugyanúgy, ahogy a szereplők által idézett filozófiák és irodalmi alkotások. 

A cselekmény több szálon fut, amelyek időről időre érintkeznek egymással, de nem kuszálódnak össze, könnyen követhetők. Egy fiatal lány elveszíti szüleit, és felnőtté válik; egy középkorú apáca meg akarja menteni az apját, aki eladta a lelkét; az apát fogva tartó démon látszólag a hatalomvágyó császárnét segíti, voltaképpen szörnyű hátsó szándékai vannak; a császárné szabadulni igyekszik a társadalom által rárótt szerepektől, annak az apának a nevelését felhasználva, aki egyébként soha nem vette őt komolyan; egy orvos megtalálja élete szerelmét; egy szerzetes minden erejét megfeszíti, hogy befejezhesse szent feladatát: Buddha minden tanításának lefordítását kínai nyelvre. Bizony: az egyik cselekményszálon az általam oly igen kedvelt klasszikus kínai fantasy, a Nyugati utazás főszereplője is felbukkan (egyébként ő is történelmi személy volt). Itt jóval idősebb és bölcsebb kiadásban mutatkozik meg – sajnos alakváltó majom-trickster nélkül. A tricksterek úgy általában hiányoznak a regényből; még a rókaszellemből is sikerült halálkomoly világmegmentőt csinálni. Azért nem áll neki rosszul. Nem vagyok biztos benne, hogy mindenkinek a motivációit sikerült meggyőzően ábrázolni – egynémely váltások elég hirtelen jönnek, még ha meg is van a maguk logikája –, ezért vontam le egy pontot a tízből, de az összkép tetszik nekem. Különösen, hogy nem egyoldalú. Elég egyértelmű ugyan, hogy melyik szereplőt kell rokonszenvesnek, melyiket ellenszenvesnek tartani, de azért mindegyiküknek megvannak a maguk dilemmái, döntéshelyzetei, amelyekben az olvasó sem biztos, hogy mindenkor a helyes utat tudná választani. 

Az tuti, hogy a legnagyobb értéket ebben a világban az képviseli, ha az ember a saját életét élheti, önazonosan, és a saját halálát halhatja. Ehhez pedig hozzátartozik az is, hogy az anyagi javaktól egyre inkább eltávolodva a szellemi létezés felé haladjon. Kaphat így is hatalmat (figyelem: kapja, nem pedig megszerzi!), de nem ez lesz az élete értelme – és pont ezért lesz alkalmas arra, hogy megfelelően irányítson. Ahogyan mesélnek az annak idején erőszakos, diktatórikus eszközökkel hatalomra törő Csin Si Huang-ti (Qin Shi Huangdi) császárról, és ahogyan elítélik a cselekedeteit, az pedig sejtésem szerint a mai Kína kritikája is. Egy ugyancsak korabeli, ugyancsak kínai eredetű (bár más tartományban létrejött), jóval békésebb gondolkodásmód nevében. 

A regénybeli szerelmi kapcsolatokat is a fenti eszmény hatja át. Úgy gondolom, felnőtt irodalomként kell ezt számon tartani, mert (bár időnként az ifjúsági regényekből ismert fogásokat használja) a szexjelenetek a pornográfiáig elmennek, és az erőszak sem hiányzik belőle (konkrétan mindjárt az első oldalakon megjelenik). Hogy ezeknek a nagyon anyagi-testi részleteknek is megvan a maguk helye a koncepcióban, azt viszont világosan mutatja az, hogy kizárólag ellenszenves és nem önazonos életet élő szereplőkhöz kapcsolódnak. A „jók” vonzalma sem zárja ki ugyan a testi vágyat, de jóval fontosabb számukra a lelki-szellemi vonzalom, amit a megjelenítés szintjén az is jelez, hogy az elbeszélő még a csókjuktól is szemérmesen elfordul. Az, hogy az illető a másik nemhez vonzódik vagy a sajátjához, ebben a világban tökéletesen mindegy – az számít, hogy a testtől a szellem felé vezető út melyik állomásánál tart éppen. Ha adott esetben lemond a szerelemről, azt nem azért kell megtennie, mert tiltják, hanem mert ő maga akar eltávolodni az érzékiségtől, a saját belső útja érdekében. 

Amit viszont nagyon komolyan kifogásolok: hogy így a XXI. század harmadik évtizedében mi a fészkes fenéért nem bírják felfogni az e-könyvek gyártói, hogy mire ad lehetőséget ez a forma. Mondjuk, arra, hogy a regény elejére illesztett várostérkép vagy az időnként felbukkanó kínai írásjegyek nagyíthatók legyenek. Mármint úgy gondolnám ezt, tetszik tudni, hogy nagyítás közben nem mosódnának el a körvonalak. Komolyan olyan nagy vaszizdasz lenne így megcsinálni egy e-könyvet, amikor egy házilag készült fotót is meg tudok nézni tízszer akkorában?! A térkép feliratait meg nem?! 

Na de Lydia Kwa erről nem tehet. Ő megtesz mindent: fordulatos cselekményt ír, kidolgozott háttérvilággal, lelki fejlődésekkel, rokonszenves filozófiákkal, van benne történelem, család, szerelem, barátság, még klasszikus hiedelmek is. Ha nem volna ilyen rövid a regény, igazi „epic fantasy” lehetne. Igaz, van neki folytatása is, amelyet egészen biztosan be fogok szerezni. De abban is biztos vagyok, hogy látunk még ettől a szerzőtől ennél sokkal nagyobb lélegzetű műveket is. 

* Például érzékelhető, hogy a regény nem(csak) távol-keleti közönségnek szól. Hiszen Lydia Kwa évtizedek óta Kanadában él (és Szingapúron is rajta hagyta a nyomát az évszázados brit uralom). Angol nyelven ír, nyugati olvasókra is számít. Mintha hidat építene a két világ közé. Nagyon ügyesen. Továbbá megenged magának olyan kritikus megjegyzéseket is, amelyeket egy Kínában élő történelmiregény-író nem engedhetne meg. Vagy – ezzel szintén többször találkoztam már emigráns írók műveiben – fontos szerepet szán a külső szemlélőnek, a kívülről jött szereplőnek, a többnemzetiségű közegnek. Csanganban török kocsma is van ám, ahol a környék (és távolabbi tájak) sok különféle nyelvét hallani lehet, akárcsak Szingapúrban. 

** A regény természetesen az angolos átírást használja, én viszont magyarul írok, úgyhogy az angolt zárójelbe teszem.

Ez a bejegyzés egy sorozat része, amelynek minden darabja a világolvasási kihíváshoz kötődik. A teljes listát itt találjátok.

Pontszám: 10/9