Így kell olyan fantasyt írni, amely nem eltávolít a mindennapi életünktől, hanem – ha áttételesen, ha kiforgatva is – kifejezi azt. Az alternatív világ arra való, hogy látványosabban kiemelje a mi világunk önellentmondásait, konfliktusait, apróbb és nagyobb gonoszságait. 

Tér: valószínűleg a Skandináv-félsziget nyugati partvidéke. Idő: néhány hónapnyi szelete egy elképzelt jövőnek. Alapprobléma: aki el akar utazni arról a helyről, ahol született, belehal. Kivéve, ha teherben van. Ha nem tud teherbe esni az illető, például mert nincs méhe, akkor így járt. 

Adott tehát egy jókora csoport a társadalmon belül, amelynek 1 db biológiai adottsága lehetővé teszi, hogy néhány hónapig szabadon mozoghasson – és mivel senki nem emlékszik olyan időre, amikor ez a mozgási lehetőség ne létezett volna, öröktől fogva valónak és kiváltságnak tekintik. Hiába, hogy az egyén nem tett érte semmit, még sincs, ami hatékonyabban előmozdítaná a karrierjét. 

Az, hogy a lehetőség „van”, automatikusan összekapcsolódik azzal, hogy „szükségszerű”, és onnan már csak egy lépés az „érdem” meg az „érték”. Pusztán az, hogy milyennek született az ember, már elhelyezi egy hierarchiában. Az, hogy hogyan végzi a munkáját, mennyire képes másokkal normálisan együtt élni, vagy akár hogy mennyire alkalmas egy közösség vezetésére, nem számít. Értékes, ha megvan az adottsága, értéktelen, ha nem. Tetszik ismerni a mintázatot? No de haladjunk tovább. 

Az, hogy ez az adottság/kiváltság nem öröktől fogva való, a legtöbbekben föl nem merül. Kényelmes feltételezni, hogy mindig létezett, mindig létezni fog. Ha fölmerülne, hogy valamikor elkezdődött, annak is föl kellene merülnie, hogy megváltoztatható. Azt pedig még azok sem feltétlenül szeretnék, akik nem haszonélvezői. Minden további nélkül azonosulhatnak alávetett helyzetükkel, ráadásul félhetnek a változástól, amely esetleg még rosszabbat hoz a már ismert rossz helyett. Amire egyébként valóban mutatkozik esély – meg az ellenkezőjére is – meg valami egészen másra is. További ismerős mintázatok. 

Mivel feltételezik, hogy öröktől fogva való ez az állapot, még csak meg se kérdezi senki (kivéve a kiveendőket), hogy mióta létezik, hogy létezett/létezhet-e más – és ha elkezdődött, akkor mi okból és mi célból? Márpedig csak aki felteszi ezt a kérdést, az juthat el odáig, hogy rájöjjön arra is, mit akarnak és mit fizettetnek velük érte. De erről szót se többet, spoiler okán. A mintázatot azért tetszik látni így is, gondolom.*

A sok szülés természetesen lehetővé teszi, hogy a társadalom fennmaradjon. Ez nyilvánvalóan szükséges. Az, hogy nem mindenki mozdulhat el a helyéről, azt is jelenti, hogy van, aki otthon összetartsa a családot. (Jelen esetben a férfi.) De ebből még egyáltalán nem következik, hogy az a család normális család lesz, sőt. Egyfelől a borzasztó erős hierarchikusság és kirekesztés rányomja a bélyegét a szülő-gyerek viszonyra és a testvér-testvér viszonyra is, aztán létrejönnek a jól fejlett mérgező kapcsolatok. Másfelől mivel a túlnyomó többség érdekből és/vagy a társadalmi elvárásoknak megfelelve létesít párkapcsolatot és vállal gyereket, ez ugyancsak jól fejlett képmutatást, no meg családon belüli erőszakot és egyéb árulásokat eredményez. Valódi ragaszkodás vagy éppen szerelem elvétve tapasztalható. 

Azt már csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy akit folyamatosan alávetnek, és mindenütt lenézéssel meg erőszakkal találkozik, annak kivételes lelkierő kell, hogy ne tanulja el az alávetést, a lenézést meg az erőszakot, amelyet aztán, ha véletlenül megteheti, alkalmazni is fog. Mert a kivételes lelkierő attól kivételes, hogy a többségnek nem olyan van. 

Nagyon haragszotok, ha azt mondom, hogy én ezt a regényt Közép- és Kelet-Európa jelenével kapcsolatos kurzusokon tanítanám? Hol van már az angol, német, francia, norvég, lengyel, szerb meg mittudommilyen fordítása, tessék mondani? 

Ja, hogy ez fantasy. Arról is beszéljek már, ne csak arról a kupac keserűségről, amit fölkavart bennem. Ez a stílus pont meg is felel, mivel a regényben is elég sok kupac és fölkavarás történik, keserű és egyéb ízekről nem is beszélve. Kívülről nézem az ezotériát, de azért szeretek vele foglalkozni, meg főleg játszani, de azt most hagyjuk. Így aztán mindig örülök, ha olyan történeteket találok, amelyek szépen megfeleltethetők egy-egy elemnek: ez például a levegő és a tűz regénye, ez pedig a földé. Moskát Anita regénye föld-regény. Nemcsak azért, mert a szereplők egy része szó szerint röghöz van kötve. Azért is, mert a regénybeli mágia ugyancsak a földből származik, a földhöz köt, szó szerint abból táplálkozik, életében és halálában egyesíti az emberi testet a földdel. Ennek megjelenítése pedig annyira érzékletes, hogy az embernek szinte kedve támad beleenni. Nem. A stílus egyébként is gyakorlatilag hibátlan, én legalábbis nem találtam benne semmi mesterkéltséget – de ott, ahol a földről van szó, ott nagyon szép. Tényleg. Ráadásul a föld jelenlétének folyamatos hangsúlyozása illeszkedik a mítoszi logikához is, hiszen melyik elemhez is kötődhetne jobban egy regény, amelyiknek középpontjában a termékenység áll? Ha pedig már föld – és az ő asszociációs mezejébe tartozó melankolikus vérmérséklet –, akkor ha egy kicsit elvontabb síkra lépünk, nem kell csodálkozni azon sem, hogy a három főszereplő legfőbb elfoglaltsága a dolgok mélyére hatolni. Szó szerint is, átvitt értelemben is. Az alászállás és a jelentés keresése egyazon tevékenységhez tartozik. 

Visszatérve a kiindulóponthoz: a fantasztikum itt nemcsak a mágia bevezetését jelenti. Hanem ezzel összefüggésben azt is, hogy olyasmit mutat meg a világunkból, amit sokan olyannyira megszoktak, hogy észre se vesznek, magától értetődőnek tekintenek. Így, kifordítva sokkal látványosabb, kénytelen rajta elgondolkodni az ember. Hogy lássa: igazából senkinek se jó. Azoknak se, akik hatalmon vannak. Őket torzítja el leghamarabb a teher, amelyet viselnek. Az erőszak annak is árt, aki gyakorolja.

Nem mondom, hogy szerettem olvasni. Disztópiák nem arra valók, főleg, ha az ember jelenéről mondanak kellemetlen dolgokat. De azt igenis mondom, hogy a fenti tevékenységet éjjel fél háromig végeztem. 

Megjegyzés: A borító nemcsak szép és ízléses, hanem a regényvilágnak is pontosan megfelel. A könyvet tavaly a könyvhetet némiképp pótolva közvetlenül a kiadótól vásároltam, sok mással együtt. Erről itt meséltem.

* SPOILER Az indoklás logikus, a fizetség problémáját is felfogom, de azért itt volt egy cseppnyi hiányérzetem. A regény minden pontján együtt tud működni a mesei-mítoszi logika a cselekmény és a szereplőlélektan (van ilyen szó?) logikájával; vagyis ahogyan a konkrét események következnek egymásból, az megfelel az elvont gondolati váznak. Egyedül itt nem. Vagyis hogy az a bizonyos fizetség pontosan kinek hogyan árt. Értem, hogy melyik szereplő miért tartja rossznak – de én magam csak félig vagyok meggyőzve. 

Pontszám: 10/10