Nagyon jó kis ismeretterjesztő munka. 

Olyan embertől kaptam kölcsön, aki évtizedek óta tart állatokat, többek között (vagy harminc éve) szamarakat is. Többször is elolvasta a könyvet, ez segítette kezdetben a munkáját, most viszont már a saját tapasztalataival is ki tudja egészíteni. 

Nekem sajnos itt a második emeleten nincs sok esélyem arra, hogy kövessem a példáját. Egész másra kellett a könyv. De ettől függetlenül is sok okosságot meg lehet belőle tudni, szakavatott szerzőtől, élvezetes stílusban.

Eloszlatja a szamarakkal kapcsolatos tévhiteket, és nagyobb megbecsülést szerezz ezeknek a derék jószágoknak, sőt az érdeklődést is felkeltse irántuk. Mert a csacsik bizony sem nem buták, sem nem makacsak. Viszont kisigényűek, nagy munkabírásúak és eszméletlenül aranyosak. 

A szerző ismeretei valóban igen kiterjedtek, gyakorlatilag minden szükséges területet lefednek. A könyv első felében azt mondja el, „honnan jött” ez az állat (szó esik a törzsfejlődéséről éppen úgy, mint arról, melyik kultúrában mi volt a feladata), míg a második fele azt, „hol van” jelenleg (mire használják, hogyan tartják). Konkrét tanácsokat tartalmaz arra nézve, hol érdemes tartani, mit érdemes adni neki, sőt, hogy melyik viselkedési formáját hogyan kell értelmezni. 

Engem persze a kultúrtörténet érdekelt a legjobban. Nemcsak az, hogy melyik időben/területen miért tartották, hanem az is, mikor és hol hogyan gondolkodtak róla, melyik tulajdonságát tartották a legfontosabbnak. Fura, de az emberiséget ismerve nem meglepő, hogy ha a szamarat a gazdája bántja, az nem attól van, hogy a szamár buta és makacs (nem az), hanem arról, hogy szamár, és a gazda tudja, hogy a szamarat „mindig is” verték. Egyébként pedig óvatos, és ha nem tartja a terepet biztonságosnak, nem megy tovább – ezt is könnyű lustaságnak értelmezni.

A szidalmazott állat reakciója: ellenáll, és emiatt helytelenül makacsnak, lustának és butának tartják. Ezek a helytelen következtetések kényszerítő intézkedésekhez vezetnek.

Ördögi kör. De az én rokonszenvemet máris fölkelti. Emberben is ismerek ilyet. Egész közelről. 

Ezzel összefüggésben van a másik, ami nagyon tetszett: a viselkedésének leírása. Hogy mire hogyan reagál, és melyik reakciója mit jelent. Milyen körülmények között érzi jól magát, és mi az, amit sohasem cselekedne. (Pl. szüksége van társra, „aki” akár egy másik állatfajhoz is tartozhat, de „csordá”-ra nem. Száraz, köves terepen jól boldogul, a nyílt vizet nem szereti, de ha kell, jól úszik. Ha valakinek vagy valaminek nem rokonszenves a szaga, elutasítja, de ha megkedveli, ragaszkodik hozzá. Ja, egyébként tudtátok, hogy kiváló éjjeliőr, és meg is védi a rábízottakat? Vagy hogy tud sírni?)

Amiért a legjobban szeretem (az aranyos, figyelmes tekintetén meg a hosszú fülén kívül): 

A szamár veszély esetén (...) megáll és megvizsgálja a helyzetet.

És akkor hadd hívjam fel a figyelmet a kedvenc Goya-festményemre, A kolosszusra. (Itt tekinthető meg az egész.) Ezen a képen a háttérben feltűnik egy roppant fantom, amely egyaránt megijeszt embert és állatot. Még az sem biztos, hogy a fenyegető lény egyáltalán létezik (ha létezik, ugyan hol fér el a lába, amikor nyilvánvalóan nem hegytetőn helyezkednek el az emberek és az állatok?), mint ahogy az sem, hogy ha létezik, akkor bántani akar bárkit is (még csak nem is néz az emberekre). Akár így, akár úgy, a tömeg már a látványtól rettenetesen felbolydul, ennek következménye pedig az, hogy tagjai kárt tesznek saját magukban, és egymással szemben is agresszívvé válnak. Egyetlen kivétellel, ez pedig a kép előterében látható apró szamárfigura. Itt kinagyítva mutatom: 

Nem rohan sehova, nem töri össze magát, és végképp nem bánt senkit. Azt hiszem, okos, és a maga módján bátor is. Nem biztos, hogy ettől neki jobb lesz, de legalább nem is ugrik bele semmi rosszba. Ha okát látja, majd megindul. Addig figyel. Biztosan nem véletlenül kapta a tisztaság színét, hiszen egyébként nem gyakori szín a fehér a szamaraknál. Ezek miatt írtam bele a könyvembe. És ezek miatt érdekel annyira maga az állat, hogy ennyire utána akartam nézni. 

Vissza Flade könyvéhez: Egyetlen kifogásom van csak ellene, az, hogy a mitológiai-irodalmi utalásai nem elég alaposak. Minden egyébhez tagadhatatlanul nagyon ért, ehhez viszont csak felszínesen. Ami önmagában nem lenne baj, csak fura, humorosnak szánt szellemességeket enged meg magának, ami az aktuális mítosz vagy irodalmi mű ismerője számára elég kínosan veszi ki magát. 

De ez csak egy pont levonására elég. A többi rövidségében is tökéletes. Mezőgazdasági tanulmányokat folytatóknak és hozzám hasonló „mezei” érdeklődőknek egyaránt való, egy-, legfeljebb kétestés olvasmány. Köszönöm szépen a kölcsönzést. 

Utóirat: A kölcsönző kiegészítő információi szerint a szamár nyersen is megeszi a krumplit, nincs értelme megfőzni, és a hideg időtől sem irtózik kifejezetten, sőt, kirohan a hóba játszani. 

Pontszám: 10/9