Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Szamarat Cselezüstnek, avagy a szerző anyaggyűjtés közben

2021. augusztus 19. - Timár_Krisztina

img_20210812_180029.jpgTudtátok, hogy a szamár csak akkor makacs, ha bántják? Hogy árad belőle a nyugalom, hogy megérti és szereti az embert? Hogy úgy veszi el a kézből az almát, hogy a kézhez hozzá se ér, és úgy hízeleg, mint a macska? 

Nagyon sok mindennek utánanéztem már, amire A látszat mestereinek második részéhez szükségem van. Annak nagy részét már bele is dolgoztam szépen az elkészült fejezetekbe. Kerestem és találtam hadtörténeti, régészeti, néprajzi, mitológiai anyagokat, ami mind segítségemre volt így vagy úgy. Itt mesélek például arról, hogyan jutottam túl egy szereplőalkotási válságon, itt meg arról, mi mindenre jó egy barokk allegória. 

Most pedig egy egészen különleges forrásról fogok mesélni. Arról, hogyan tudtam meg, milyen szerepeket szánhatok a továbbiakban annak a fehér csacsinak, aki A látszat mestereiben éppen csak egy pillanatra bukkan fel, de a második részben igen fontos lesz az egyik főszereplő, Cselezüst számára. 

A nyári nagy melegek idején képtelen vagyok máshogyan alkotni – vagy akár létezni –, mint a nagyszüleim vert falú házában (természetes légkondi). Ők már sajnos nem élnek, de a házukat megtartotta a család, és amikor csak van egy kis időm, elvonulok oda. Azt tudtam, hogy ugyanabban a faluban lakik egy ember, aki szamarakat tart, és időnként hosszan hallatszik két utcányi messzeségből is a panaszos „iá”. Meglehetősen introvertált létemre azonban elég hosszú időt vett igénybe, amíg rábeszéltem magam, hogy beszámoljak a tulajdonosnak a művemről, és kérjem meg szépen, hogy meséljen nekem, hogyan is viselkednek ezek a kedves jószágok.* 

dalma.jpgNagyszerű beszélgetés kerekedett a dologból. Nemcsak Laci bácsival és Magdi nénivel ismerkedtem meg – akik magukban is nagyon kedvesek –, és nemcsak a szamarakkal. A szamarakon kívül még felbukkant több kutya, köztük Buksi és Dalma, továbbá macskák, akik szíves fogadtatásban részesítik a közeli határból belátogató egereket. Említésre méltó a Guszti nevű házőrző és békefenntartó liba, aki minden rendkívüli eseményt azonnal jelez, a verekedő kakasokat pedig szétválasztja. Nem elfelejtendő számos baromfi és malac, valamint a kíváncsi és türelmetlen kecskék. 

(Az oldalsó képen Dalma kutya igényli, hogy őtisőtisőtis simogassák, ám sajnos még csak rövid időre engedhető össze a többi állattal, mivel ifjú és bohó. Bár az egyik kismacska – ötödakkora sincs, mint Dalma – mintha már megkezdte volna a nevelését. Alább egy kecske várja nagyon az abrakot.) 

img_20210816_183143.jpg

De vissza a szamarakhoz. Akik közül különösen a Samu nevű csődörről mondható el, hogy érti az ember minden szavát, de a többiek is nagyon ragaszkodnak a gazdájukhoz, akarnak és tudnak együtt dolgozni vele. 

20210816_184649.jpgMert miféle állat is a szamár? Óvatos, mindent apróra megvizsgál, de ha biztonságosnak látja az utat, pillanatok alatt sebes vágtába csaphat, és ugrani is nagyon magasra tud. Mindent megeszik, még a kukoricaszárat is, és egyébként is állandóan rágnia kell valamit, úgyhogy díszbokrok közelébe nem érdemes engedni. A patája vékony és üreges; ha sokat kell mennie köves talajon – ami a természetes közege –, akkor kopik, de ha nem, akkor időnként vágni kell a megfelelő eszközzel. Sírni tud, mint az ember; jön a szeme sarkából a könny. Ha rokonszenves neki valaki, odajön, és igényli, hogy simogassák. Menne az egész nap...

(A képen a szerző látható anyaggyűjtés közben. Az alany láthatóan szívesen veszi, hogy anyagot gyűjtenek tőle.) 

Törleszkedik, bújik az ember oldalához a két-három mázsájával. Kissé elvesztettem néha az egyensúlyomat, de azért egyszer sem veszélyesen. Kiváló a szaglása: ha átnyújtunk neki valamilyen ételt, előbb megszagolja, az ember kezével együtt, és csak akkor veszi el, ha jónak ítéli. Az alma tetszett neki, három nap múlva a főtt krumpli nem. (Vagy a szappan nem, amelyikkel kezet mostam korábban. Mindenesetre más baja nem lehetett a kezemmel, amint a mellékelt ábra mutatja.)

20210816_183955.jpgSok-sok olyan dolgot megtudtam a szamarakról, amelyek nemcsak a jellemzésben, hanem a cselekményalakításban is segítenek nekem. Hogy igazi egyéniség ez az állat, és egyéni módon is cselekszik – hogy megérzi a veszélyt, és bosszút áll, ha bántják – hogy (néhány kivétellel) fölismeri a mérgező növényt, és a felszín alatt megérzi a vizet – hogy okos, kíváncsi, vigyázat nélkül mindenhova bemegy, ahova nem szabadna, de aki kedves hozzá, annak hallgat a szavára. 

Laci bácsi ezeket nemcsak tapasztalatból tudja, hanem szakkönyvet is használt/használ hozzá. Gyorsan kölcsön is adta, hétvégén el is olvastam, ki is jegyzeteltem, vissza is vittem. (Itt írtam róla.) Akkor már vendéget is vittem, akit ugyanolyan szívesen láttak, mint engem. Egy-két dologra rákérdeztem még, azokat Laci bácsi kiegészítette, kiigazította. 

Igen, közben kiderült az is, hogy a kéziratban bizonyos korábbi részeket át kell majd írnom, mert szamár úgy nem viselkedik. Igen, ez kicsit megnehezíti a dolgomat, még akkor is, ha pár dolognak korábban is utána tudtam nézni már, kevésbé hiteles forrásból. De a haszna összehasonlíthatatlanul nagyobb. Már régen éreztem, hogy az általam megalkotott állatban nincs elég élet. Hát most lesz. Minden mondattal jobb. 

Igen, ezért tart ilyen sokáig az írás. Időnként megakadok, és látván látom, hogy képtelenség továbbmenni a megfelelő háttér nélkül. Amit elég nehéz megtalálni, ha nem kap az ember iránymutatást. Mostanra viszont már hála Istennek a probléma nagyrészt megszűnt; amire szükségem volt, megvan. Talán ezért is tudtam viszonylag gyorsan haladni nyár eleje óta. Nem ígérem, hogy hamar kész leszek, de azért most már kezdek eléggé optimista lenni. Mert most már azon a ponton vagyok, ahol szó szerint minden segít, egy random olvasmány éppúgy, mint az ablak előtt fütyülő sárgarigó. Hát még egy ilyen látogatás.

img_20210812_174128.jpgTehát köszönök szépen mindent, amit ettől az udvartól kaptam. Köszönöm Laci bácsinak a magyarázatot és a kölcsönkönyvet. Engedelmével megörökítettem őt is. Ez a kép különösen tetszik: annyi szeretet van abban, ahogy a Buksi fejére teszi a kezét. Látszik az is, hogy a kutya mennyire megbízik benne. Szereti az állatokat, az állatok meg őt. 

Azt mondta, mindenképp be fogja szerezni a könyvet, ha megjelenik. Remélem, neki is tetszeni fog.  

* A szükséges protokollról nem is beszélve. Abban a faluban, amelyiknek a temetőjében már az ükszüleim sírját is meg lehet találni, nagyon szeretnek ugyan vendéget látni, de nem megy csak úgy vaktában szomszédolni az ember. Előbb megtudakolja, ki kinek kicsodája, és neki személy szerint melyik nagyapja-nagyanyja nevét kell mondania, hogy fölismerjék. 

A bejegyzésben szereplő fényképeket Bodó Lívia és Timár Krisztina készítette. 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr6416665296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása