Lukianoszt olvasok. 

Három egymást követő szöveget a gyűjteményes kiadásban: „Párbeszéd Kronosszal”, „Kronoszolón” és „Levelezés Kronosszal”. 

Ki ez a Kronosz, hogy ennyit kell foglalkozni vele? Hát ki lenne más, mint az idő. Mármint annak az istene a görög mitológiában. Valaha az egész világ ura volt, Lukianosz jelenében már csak hét napig uralkodhat, de azt a hét napot minden évben megkapja. Mindig akkor, amikor a legnagyobb változás történik, életre kel, ami elmúlt. Ez az ünnep.

Hésziodosz meséli el (Lukianosz is őt idézi), hogy Kronosz, a titánok egyike, miután legyőzte (kasztrálta) apját, Uranoszt (az Eget), az egész világ uralkodójává vált. Uralma alatt békében, bőségben, boldogságban élt minden ember. Sajnos azonban tudnia kellett, hogy ugyanúgy fogja őt is letaszítani a trónról a saját gyermeke, ahogyan ő az apját. Hogy ezt megakadályozza, minden gyerekét felfalta. A legkisebbet kivéve, ahogy az lenni szokott. Őhelyette a felesége, Rheia egy bepólyált követ adott át Kronosznak, hogy ezt a gyereket végre felnevelhesse. Ő lett Zeusz, aki aztán be is teljesítette a jóslatot – és mellesleg a legyőzött Kronosszal kihányatta összes testvérét, hogy vígan éljen velük tovább az Olümposzon. Aztán Kronosz előbb elszenvedte büntetését az alvilág legmélyebb gödrében, majd megbocsátottak neki, és azóta is a halottak országában él ugyan, de már sokkal kellemesebb helyen. A Boldogok Szigetein uralkodik (ez kicsit hasonlít a keresztény mennyre). Minden évben kap azonban hét napot, ameddig ismét ő uralkodhat a világon, és eljön a bőség, a vidámság, az egyenlőség ünnepe. 

A rómaiak a saját Saturnus istenüknek feleltették meg, bár ehhez előbb el kellett felejteniük, hogy Saturnus leginkább mezőgazdasági istenség, akivel sarlózást és trágyahordást asszociálnak. Mindegy, gondolták, végül is Kronosznak is van sarlója, azzal intézte el az apját. A későbbi korok ábrázolásaiban aztán egyaránt fontossá vált a mezőgazdasági eszköz (sarló vagy kasza), illetve az idő jelképe (homokóra) – és lőn a Kaszás, ahogy a legfölső képen, egy XVIII. századi szobron látható.

Amiből az is látszik, hogy a keresztény mitológia sem feledkezett meg róla, sőt. Egyfelől a megszemélyesített Halál ábrázolásához használta fel. Másfelől – mivel jócskán van benne agresszivitás, és története egy pontján az Alvilág mélyén bűnhődik – a Sátán figurájához is közelítették. A Percy Jackson-történetek kiötlője pont ezért csinálhatott belőle kétszarvú, rosszindulatú, pokolbeli tűzzel égő lényt. Minden joga megvolt hozzá. A mítoszok és szereplőik már a maguk korában több variánssal bírtak, és még többféleképpen lehetett feldolgozni a történetüket a különféle műalkotásokban. Lukianosz Kr. u. II. századi írásai önmagukban is változatos képet mutatnak. Egyrészt legalább két hagyományt felmutatnak, másrészt ki is forgatják mind a kettőt.

Ahogy Lukianosz műveiben általában, az istenek közel sem olyan magasztos lények, mint Hésziodosznál. Hétköznapi figurák, nagyon is emberi vágyakkal és problémákkal. A világuralmat elsősorban felelősségként és munkaként látják, ebből következően boldogan testálják át egymásra, ha a legkisebb esély adódik rá. Nála Kronoszt nem kell letaszítani sehonnan, megy ő magától is. Egyrészt azért, mert annyira elege lett a világ bűneiből, hogy még ítélkezni sincs kedve, másrészt élemedett kora és a sok bőséges lakoma különböző betegségekkel verte meg. Összefoglalva: Kronosz nyugdíjas. Jelenlegi pozíciójában kiválóan érzi magát, és pont elég neki az az évi hét nap, amikor visszatérhet az uralkodáshoz. Nála csak Zeusz örül jobban, mert addig se neki kell dolgozni. 

Mikorra esik ez a hét nap? Természetesen akkorra, amikor a leghosszabb éjszakák lejárta után a nappalok is újra hosszabbodni kezdenek: a téli napforduló idejére. (Ezt egyébként Lukianosznál Kronosz nem magyarázza meg, elhallgattatja a kérdezőt, és inkább jól berúgnak mind a ketten.) A római korban, amikor Lukianosz alkotott, már saturnaliának nevezték ezt az időszakot, amikor a szegények a gazdagok asztalánál étkezhettek, az emberek megajándékozták egymást, és tánc, tréfa, mulatság meg szerencsejáték járta hét napig. 

A „Kronoszolón” című írás, amelynek címe nemcsak az isten, hanem a nagy athéni törvényhozó nevét is tartalmazza, ennek az ünnepnek a törvényeit foglalja össze. Mert szabály nélkül a játék sem lehet meg, ugye. (Önellentmondásos jószág az ember: a világfelfordulás idejére törvényeket hozni...) Ezek a következők: 1. dolgozni tilos (kivéve annak, aki ételt készít), 2. a gazdagok adják át a fölöslegüket másoknak (véletlenül se szintén gazdagoknak!), ebbe beleérthető az is, ha a szegények adósságait vagy lakbérét kifizetik, 3. a szegények viszonozzák ezt jelképes ajándékokkal (vagyis könyvvel), 4. aki kapja az ajándékot, az becsülje meg és/vagy olvassa el. Szimpatikus törvények. Az ötödik kicsit furcsa lehet: ha a szegény a gazdagnak nem jelképes ajándékot küld, azért kemény büntetés jár ám. Gondolom, mert az előbbi törvények megszegését, sőt megvetését jelenti. Aki betartja a törvényeket, azt elkerülik a természeti katasztrófák. Aki nem, nos... Kronosz ünnepén a büntetések is az aranykor urához méltók: az illető étele menjen pocsékba (egye meg a kutya, illetve éledjen föl, és a nyárssal együtt szaladjon/repüljön el a tulajdonos elől), a vagyonukból legyen közpénz, a szeretőik meg csúnyuljanak meg (mondjuk, ez a szeretőkre nézve igazságtalanul kellemetlen, végül is ők nem tárgyak).

Nem csalás, nem ámítás: ezt a hagyományt sem felejtették el a kereszténység idején, ha módosították is persze a saját vallásuk igényeinek megfelően. Kronosz/Saturnus ünnepét Krisztus születésének idejével azonosították (egyébként soha nem is tagadta az egyház, hogy azért tették a születésnapot éppen december 25-ére, hogy a pogány lakosság könnyebben megszokja az új vallást), és átvették az antikvitástól a szeretetlakomák, az ajándékozás, a mulatság hagyományát. Ebben a minőségében került aztán bele Kronosz egyik örököse a világ legszebb karácsonyi horrortörténetébe, kasza és homokóra nélkül, ellenben jól ellátva étellel, itallal és fertőző ajándékozhatnékkal. Lukianosz is említi, hogy ábrázolhatják őt sugárzó és hatalmas királyként. 

Meg van őneki másféle ábrázolása is, ezt is említi Lukianosz. Csak egyúttal meg is tagadja, neki erre semmi szüksége. De én azért elmondom: ábrázolhatják megkötözve, elhanyagolt állapotban, közvetlenül a trónról való letaszíttatása után. (De az nem a Lukianosz univerzuma, ugye.) Nemcsak az aranykor ura ő az antik mitológiában, nemcsak a karácsony szelleme lehet, hanem a becsapható, buta titán is, aki egészben, pólyástul nyel le egy követ, és elhiszi, hogy gyereket evett. Akinek uralma alatt béke és vidámság van, de a saját családjával szemben nyomasztóan erőszakos szörnyeteg (ne felejtsük el, hogy haláljelkép is lett), az esze pedig éppen olyan lassú, mint a róla (már az ókorban) elnevezett bolygó.

Amíg képeket kerestem a neten, találtam egy videójátékot, God of War a neve, ebben pontosan ezt a(z anti-lukianoszi) formáját hozza: roppant testű, ormótlan, nehézkesen mozgó, megláncolt figura, nem éppen intellektuális arckifejezéssel – ez a játéktervező rendesen megcsinálta a házi feladatát. 

De vissza Lukianoszhoz. Nála sem csupa móka és kacagás egyébként a Kronosz-ünnep, de mindig leszögezi, hogy erről kizárólag az emberek tehetnek, akik tönkreteszik Kronosz művét, és megszegik a törvényeit. Kronosz mindig rokonszenves figura marad, de sajnos ugyanolyan szomorú, mint a Dickens-regény karácsonyi szelleme, ahogy elnézi a viktoriánus Londont. Még a saját papja sem érti meg, mert egész évre szóló gazdagságért könyörög hozzá, amelyet Kronosz sem nem tud, sem nem akar megadni neki. Hiszen játszhat az ember szerencsejátékot az ő hét napja idején – mégiscsak a játék napjai ezek –, de lehetőleg dióban, mert egyébként éppen olyan könnyen elveszítheti a vagyonát, mint amilyen könnyű megnyerni azt. 

A legjobban az utolsó írás tetszik, amelyben az emberek leveleznek az istennel arról, ami ilyenkor a világban zajlik.  Azért tetszik annyira, mert minden nézőpont megjelenik benne. Először a szegények panaszkodnak, hogy a gazdagok nem adják oda még a fölöslegüket se, ha pedig meghívnak valakit, akkor csak a saját barátaiknak adnak enni, a többieknek a maradék jut. Kronosz igen bölcsen azt válaszolja nekik, hogy először is ne irigykedjenek. Attól, hogy valakinek sok a pénze, még nem biztos, hogy boldog életet él – először is a vagyonát/hatalmát félti rettegve (hiszen maga Kronosz is azért nem uralkodik, mert ezt meg akarja úszni), másodszor a mértéktelen életmód miatt könnyen megbetegszik, harmadszor a saját családtagjai és szeretői árulják el a leghamarabb. Ami pedig a legrosszabb: ők is halandók. (Még jó, hogy erre pont az idő ura figyelmeztet.) De azért a következő levelében figyelmezteti ám a gazdagokat is, hogy tartsák be a törvényeket, a saját érdekükben. Ismételten bölcsességének ad hangot akkor, amikor fölismeri, hogy a gazdagoknak szükségük van a szegényekre, ha másért nem, azért, hogy legyen, aki csodálja őket (semmit nem ér a csillogás, ha nincs, aki nézze), no meg a barátságuk sem utolsó szempont. Az irigységük persze más lapra tartozik, attól viszont megszabadulhatnak a gazdagok, ha nagylelkűen adakoznak – mondja ezt Kronosz, jóval kevésbé bölcsen. Ezt világítja meg a gazdagok válaszlevele, amely szerint a szegények bizony, hogy megkapnak mindent, de egyre csak többet akarnak. Az irigységük nemhogy fogyna az ajándékokkal, de növekszik. Nemcsak kapzsik, hanem haragosok, gyűlölködők, erőszakosak is. 

Tetszik nekem ez a fenti képeslap, különös tekintettel az enyhe parodisztikusságára az Idő övén lógó vekkerrel. A felirat szerint a kis 1902-es évnek el kellene indulnia azon az úton, amelyiken a háttérben álló nővérei már végigmentek, de tiltakozik erősen, mert a világ egy esztendő alatt őt is olyan csúffá/gonosszá tenné, mint a többieket. Mellette a téglák, amelyekből építkeznie kéne (gondolom, mindaz, amit 1902-re vártak), rájuk írva: „választás”, „ipar”, „reformok”, amit ki tudok betűzni. 

Érdekelne, milyen hisztirohamot produkált annak idején a kis 2020. Na, mindegy.

Szóval a vagyoni helyzet már Lukianosz korában sem jár együtt feltétlenül a sztereotip jellemvonásokkal. Sőt: még a vidámság világáról is lehetett szomorút, sőt keserűt írni, ahogy a fentiek mutatják. Az az egy vigasztal, hogy önmagában az írás párbeszédes jellege is a változás, az alakváltás, a maszkos játékok istenségének törvényeit követi, hiszen másképpen létre sem jöhetne egy olyan szöveg, amely több nézőpontot is megmutat. 

Mert lehet Kronosz/Saturnus alakjában bármennyi ellentmondás, végső soron mégiscsak összeillenek azok az elemek. A lassúság, az erőszak, az ajándékozás, a bőség, az alakváltás, mind-mind illik ahhoz, hogy ő az idő. Hiszen mi más az, ami megöli az embert, mint az idő? Mi másnak van olyan éles foga, hogy bármit felfalhasson vele? Ugyanakkor mi más az, ami vissza is adhatja, újraélesztheti azt, ami elpusztult? Végül pedig mi mást ünnepelhetnénk téli napforduló idején, mint valaminek a lezárulását, másvalaminek pedig a kezdetét, azaz az időt? 

Tulajdonképpen, ha belegondolunk, minden ünnep erre való, nemcsak a karácsony. Feléleszti azt, aminek a tiszteletére az ünnep létrejött. Mert az emlékezés nem elég, az kiüresítheti az ünnepet. Az életre keltés, az a jó. Csak egy kis időre, néhány órára vagy napra megélni újra, jelenné tenni a múltat. Beilleszteni a mindennapokba egy másik időt, másfajta életet. 

Azt pedig nem kevésbé érdemes átgondolni, hogy a fantasztikus irodalom eredete (amelyből Lukianosz is alaposan kiveszi a részét) mennyiben köthető ehhez az antik ünnepi világhoz. Nem arra való-e a sci-fi és a fantasy műfaja, hogy alternatív világokat mutasson fel, alternatív törvényekkel/játékszabályokkal? Egyfelől azzal az igénnyel, hogy az olvasót kiléptesse a saját világából, másfelől azzal, hogy megmutassa: másképpen is lehet(ne) élni.

(A bejegyzéshez Mihail Bahtyinnak a nevetéskultúráról írt munkáját használtam (nemrég olvastam újra, itt írtam róla), illetve Walter Benjamintól „A német szomorújáték eredeté”-t (ezt sajnos már nagyon rég olvastam, kéne újra, addig is a jegyzeteimből dolgozom). Ez volt az utolsó Lukianosz-bejegyzésem. A következő már az egész gyűjteményt fogja értékelni. Ez a korábbi bejegyzések gyűjtőoldala, de a „Lukianosz” címkét is lehet nézni.)

A képek forrásai: Pinterest, Orangeoctoberskies, Wikipédia, Movie-heroes-and-villains.fandom, Wikimedia Commons, Godofwar, Shmoop. A fordításokat, amelyeket olvastam, Bollók János készítette.