Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

A Sátán pechje (Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita)

2021. január 02. - Timár_Krisztina

bulgakov_m.jpgBehemót forevör!

Amikor tizenkilenc évesen hozzáfogtam tudatosan kialakítani a könyvtáramat, és először vettem könyvet saját pénzből, az első két beszerzett könyv közül ez volt az egyik.* Akkorra már mind a kettőt olvastam, szóval nem kíváncsi voltam rájuk, hanem azt akartam, hogy mindenképpen legyenek meg otthon. 

Senki se tudta ilyen tökéletesen megjeleníteni a sztálinista idők Moszkváját úgy, hogy se Sztálinról, se az őt körülvevő kisebb-nagyobb jelentőségű egyénekről egy árva büdös szót se ejtsen. Mégis ott vannak minden fülbesúgásban, elsápadásban, előléptetésben, áthelyezésben, feljelentésben, protekció utáni vágyakozásban, és persze minden lepecsételt ajtó mögött. Várjunk csak, ott nem Woland, a Sátán lakik?  

Nos, az a helyzet, hogy ebben a regényben a Sátán (illetve az udvartartása, mert neki magának derogál dolgozni, meg különben is a kíséretének tagjai sokkal jobban élvezik ezt a munkát, semhogy átengednék neki), szóval hogy a Sátán igazából semmi, de semmi olyan dolgot nem csinál, amit a hatalom amúgy is meg ne cselekedne. Csak tükröt tart neki, még csak nem is nagyon görbét. A mágiát azért nem lehet leleplezni, mert a mágia (nemcsak a Varietészínházban) maga a leleplezés. bulgakov_4.jpgLakás kiürítése? Simán. A pénz értékének lefelé nyomása? Nem probléma. Korrupció? Hatékonyan. Emberi sorsok intézése? Hát azt elég spontán csinálják, és sokat hivatkoznak közben a végzetre, de azért amit akarnak, az megtörténik. Feljelentések, emberek egymás ellen fordítása, majd eltüntetése? Na jó, ezt sem egészen úgy csinálják, mint az államhatalom: gyorsabban, ügyesebben, és adott idő alatt messzebbre. (Marha jó ez a kép Korovjovról, kár, hogy névtelen az alkotó, a bejegyzés alján linkeltem a forrást.) A nyomok eltüntetése? Ohohó, abban a legjobbak! Kalapács, vízcsap, pisztoly, és még a benzinfőző is elsül. (Mint fentebb említettem, Behemót forevör.) Azt pedig az első pillanattól kezdve nyilvánvalóvá teszik, hogy Moszkvában egyetlen hely van, ahol emberségesen bánnak az emberekkel, ahol tehát nyugalmat lehet találni: az elmegyógyintézet.

Csak egyvalamit csinálnak egész másképp, mint Sztálinék: élhetőbbé teszik a világot. Nem váltják meg (majd persze, pont a Sátán áll neki világot megváltani), még csak sokkal jobbá sem változtatják – de azért egy kicsivel igen. Például aránylag kevés ember sérül meg az akcióik közben (aki mégis, az pont a rendszer legaljasabb kiszolgálója), valamint az ő tevékenységüknek hála kevesebb rossz vers jelenik meg, és a konzerv minősége is sokat javul. Nem olyan jelentéktelen dolog az, kérem. Még postabélyeget is nyomnak érte nekik. Majd jó sok évvel az alkotó halála (1940) után.

bulgakov_2.jpg

Hát ezért illik a legelejére a Faust-idézet. Amikor Mefisztó bemutatkozik, azt mondja, hogy ő „az erő része, mely / örökké rosszra tör, s örökké jót mível.” Goethénél ez azt jelenti, hogy bármennyire szeretné Faustot a kárhozatba vinni, pont ő veszi rá arra, hogy soha ne elégedjen meg azzal, amije van, és mást, jobbat akarjon létrehozni, míg a jelleme egészen megtisztul. Mármint a Fausté. Mefisztó meg ott marad hoppon. Woland nem marad. Wolanddal háromféle kellemetlenség történik, de ezekre kezdettől fogva számít.

Az első és legnagyobb, hogy Sztálin, illetve általában véve a szovjet rendszer gonoszabb, mint ő. Úgyhogy szegény Sátán hirtelen a jó oldalon találja magát. Akárhányszor hatalmi visszaélés történik a regényben, mindenki a nagybetűs Gonoszt kezdi emlegetni – a valóban megjelenő Gonosz viszont éppenséggel leleplezi a bűnöket azzal, hogy megismétli őket. Márpedig aki a bűnt leleplezi, az a világ élhetőbbé tételéhez járul hozzá. A második, hogy mivel a szovjet rendszer hivatalosan tagadja Isten létét,** a Sátán pedig mégiscsak Isten ellenpontja, ez azt jelenti, hogy ha Woland bebizonyítja a saját létét, akkor azzal automatikusan a másikét is. Pech. A harmadik kellemetlenség egy elvontabb problémán alapul. bulgakov_5_1.jpgSok száz éve kialakult egy olyan, sok esetben még ma is használt hagyomány az irodalomban, hogy a gonosz aktív, a jó passzív. Az erény abban nyilvánul meg, hogy a jó szereplőt bántják, de ő kibírja, megőrzi önmagát, és diadalmaskodik a végén.*** A bűn abban nyilvánul meg, hogy a gonosz szereplő bántja a jót, ahhoz meg mindenképpen aktivitás kell, fizikailag is, szellemileg is, lásd találékonyság. Ezért van az, hogy sokszor a gonosz szereplőket igencsak izgalmasra sikerül megírni, a jókat meg unalmasra, szenved is tőle sok regényíró és filmrendező, hogy valahogy megvariálja a képletet, néha sikerül, néha mellémegy. Nomármost ebben a regényben az van, hogy a sztálini rendszer nemcsak túltesz gonoszságban a Sátánon és udvartartásán (aminek köszönhetően az utóbbiak garázdálkodásától az olvasó permanens „úgy kell neki!”-lelkiállapotba kerül, és a gyönyörűségtől haldoklik), hanem még azt is elvárja a híveitől, hogy gyávák legyenek. Ha meg sem próbálnak változtatni a politikai helyzeten, csak hagyják, hogy megtörténjenek körülöttük a dolgok, és tudnak (a passzivitás csúcsa) hallgatni (esetleg a rendszer fenntartása érdekében munkálkodnak, besúgás stb., csak amit mindenki mástól is látnak, semmi extra), azt jutalmazzák. De ettől a gyávaság nem válik erénnyé. Csak normává. A Mester regényében Isten földi képviselője éppenséggel azt mondja, hogy „a legnagyobb bűn a gyávaság”. Nomármost annak ellentéte a bátorság. Márpedig aki bátor, az bizony aktív. Összefoglalva: Sztálin és társai felfordítják bűn és erény ellentétpárrendszerét, és a passzivitást saját gonosz céljaikra felhasználva bűnné teszik, tehát a Sátánnak, aki definíció szerint aktív, megint nem marad más választása, mint az erény oldalára állni. Büntetést osztogatni a bűnösöknek magától is tud, az a dolga neki, de ráadásul még azt is megkapja feladatnak a mennyből, hogy jutalmat adjon annak, aki legalább megpróbált bátor lenni. Újabb pech. 

Hát így jár, aki pont húsvét környékén, az újjászületés és feltámadás idejében megy Moszkvába vizitálni.

Azért meg kell adni, veszíteni tud. Pár ezer év alatt lett benne rutinja.

bulgakov_1.jpgMeg az orosz írókat se kell félteni úgy általában. A Sátánt és kíséretét akkor ismeri föl biztosra az ember, ha már tud valamit orosz irodalomból. (Én, amikor először olvastam, annyira keveset tudtam, hogy Hontalan Ivánnal együtt tudtam meg, ki jelent meg a Patriarsije Prudin.) Pont úgy vannak felöltözve, mint a klasszikus orosz regényekben. A kockás zakó például, ha jól emlékszem, A Karamazov testvérekből való. És egyébként folytatása is lett a brezsnyevi érában, mivel hála Istennek az orosz írókból azóta se halt ki a humor. Aztán tudtak ők már Sztálin kora előtt is érdekes figurát csinálni a „jó”-ból is. Ő lesz a „szent bolond”, akiből nem néznéd ki, hogy tud kettőig számolni, aztán elmosolyodik, és megszégyeníti a legokosabbakat. Ahogy Dosztojevszkijnél, úgy Bulgakovnál is. 

– De ön nem Dosztojevszkij – mondta a nő [egy hivatalnok], aki valósággal elszédült Korovjov szóáradatától.

– Ki tudja, ki tudja! – válaszolt Korovjov.

– Dosztojevszkij meghalt – mondta rá a nő, de eléggé bizonytalanul.

– Tiltakozom! – kiáltott fel szenvedélyesen a Behemót. – Dosztojevszkij halhatatlan!

Említettem már, hogy Behemót forevör? Nemcsak macska, hanem még ilyen beszólásai is vannak.**** Hát nem megérdemli az ilyen, hogy szobrot állítsanak neki?! (Forrás lent linkelve.)

És a regénybe illesztett regényről még nem is beszéltem. Amelynek Jeruzsáleme ugyanolyan elviselhetetlen, mint Moszkva; amelyben ugyanúgy megvan a mester, a tanítvány és az áruló, mint a betétregény írójának életében; és amelyben ugyanúgy felbukkan a gyáva csinovnyik (ha helytartói rangban, akkor is csinovnyik). Ez utóbbinak azonban már van valamije, ami Moszkvában egyetlen csinovnyiknak sincs: lelkiismerete. Meg méltósága. Meg eszköze legalább bosszút állni, legalább a rendszer egy apró fogaskerekén, és használja is azt az eszközt. De beszélni róla ő is csak az oszlopcsarnokban mer, ahol nincs fal, amelyik mögé elbújhasson hallgatózni valaki.

Szegény Mihail Afanaszjevics, hogy nem érhette meg a műve kiadását, legalább egy kicsit érezhette volna, milyen bátor...

* A másik A Végtelen Történet.

** Bezzeg amikor káromkodni kell, akkor az ördög jön mindenkinek a nyelvére, amikor meg megijednek, csak úgy hányják magukra a keresztet.

*** Ezt parodizálta hatékonyan például de Sade márki, de az egy másik mese.

bulgakov_3.jpg**** Azt azért ugyanitt megemlíteném, hogy a regény elég mostohán bánik úgy általában a nőkkel (még Margaritával is, akivel összesen annyi a helyzet, hogy egy eszménykép megtestesülése, és királynő ide vagy oda, nincs önálló élete a Mesterén kívül). Amelyik nem hiú és buta liba, az nevetséges vénasszony, esetleg biodíszlet, mint Hella. Talán csak Natasa a kivétel. De minden egyéb tekintetben annyira tökéletes a regény, hogy ez nem csökkenti a rajongásomat. Csak megemlítem, hogy észrevettem, de szokva van. Bár a Bechdel-teszten legalább átmegy. Épphogy.

A képek forrásai: Wikipédia, még egyszer a Wikipédia, Tumblr, Npr.org.

Pontszám: 10/10

Kiadási adatok: Európa, Bp., 1998. 511 oldal, Szőllősy Klára fordítása

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr1916368378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása