Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

A szatíráig és tovább (Terry Pratchett: Monstrous Regiment)

2020. július 07. - Timár_Krisztina

monstrous.jpgTúl van írva? Igen. 

Hibátlan? Dehogy.

Minden szavával egyetértek? Nem.

Akkor meg miért kap tíz pontot?

Mert hajnali fél háromig fenn maradtam miatta, míg végigolvastam, azért. Világos? 

Jól sikerült szatíra ez, meg annál még több is. Olyan középút a Láthatatlan légió meg a Csontbrigád között: az elsőnél komorabb, a másodiknál derűsebb. Nagyjából a háromnegyedéig egyszerűen tökéletes: a szatíra keserűsége és komikuma egyaránt működik; a poénok ülnek is, mélységük is van. A háromnegyedétől kezdenek jelentkezni a túlírtság jelei, amikor a komikum itt-ott már öncélúvá válik. Aztán ahogy egyre több minden kiderül, és egyre jobban összeérnek a szálak, éri az olvasót egy-két csalódás.

Na, azért nem túl sok. Amikor azt írtam, nem értek egyet minden szavával, akkor úgy a szavak nyolc-tíz százalékára gondoltam. 

Pratchett tényleg tudja, hogy kell felforgatni a világot, és én erre a fajta jó szándékú, világmegváltó felforgatásra mindig vevő vagyok. Írtam a közelmúltban arról, micsoda felüdülés, ha egyszer-egyszer nem esik egybe a gonosz, az aktív és a nevető. Felüdülés, sőt, ha úgy veszem, önmagában felfordulás, hiszen azt szoktuk meg irodalomban, filmművészetben egyaránt, hogy a jósághoz a komolyság és a passzivitás (vagy legalábbis a kezdeményezés hiánya) tartozik. Pedig az, hogy egy szereplő jóindulatú legyen, vicces, és csináljon is valamit, korántsem példa nélkül való. Ráadásul ha megtörténik, világmegváltás szokott lenni a vége. Persze soha nem úgy indul. Ennek a regénynek a főszereplője, Polly sem a világot akarja megváltani, csak kimenteni a bajból azt, akit a legjobban szeret.* Mint ahogyan az osztag többi tagja sem világot megváltani jön. Na jó, egyet kivéve. 

cropped-schlachtenszene893.jpg

Márpedig a világ, amelyben élnek, nagyon is megváltásra szorul. Ettől válik szatírává a regény. A Korongvilágban háború dúl, olyasmiért, amire már senki nem emlékszik, olyan régen, hogy már több nemzedék felnőtt a kezdete óta. Kicsit olyan a regény, mint a Kurázsi mama, csak nem pont Brecht Kurázsijára hasonlítanak a szereplők, inkább a Grimmelshausen-féle régebbi változatára, aki a német barokk sötét és túlméretezett vásári komédiájában fordul elő. (Kép innen.) Stimmel a harmincéves háború (csak ez hosszabb), stimmel a sivár, komor, erőszakos, minden pillanatban változó, és veszélyes meglepetésekkel szolgáló háttér, stimmelnek a hamar cinikussá váló szereplők.** Érdemes elmerengeni egy darabig azon, milyen következményei lehetnek annak, hogy ebben a világban nemzedékek számára volt gyerekkortól kezdve mindennapos élmény a brutalitás, az élelmiszerhiány, és az a rengeteg (ál-)hazafias szólam, amelyet már csak a csökkent értelműek hisznek el. De sajnos ők intenzíven. monstrous_regiment_06.jpgRáadásul, ha ennyi nem volna elég, még (akárcsak Grimmelshausennél) a saját lakossága ellen is küzdelmet folytat az állam(vallás), amennyiben szép fokozatosan minden cselekedet bűnössé válik. Mondanám, hogy különösen akkor, ha nő követi el, de nyilvánvaló, hogy ezt a helyzetet gyakorlatilag mindenki megszenvedi. Mégsem változtatnak rajta, sőt: túlságosan sokan részt vesznek a működtetésében a kárvallottak közül is. Hát kérem, azt nem lehet mondani, hogy nem realisztikus. 

Na de erre való a világfelfordítás, ugye. Szigorúan személyes (kb. hat-hétféle személyhez kötődő különböző) indokkal, szép lassan megtanulva az összefogást. Lehetsz villámagyú, lehetsz lassú, de megbízható, lehetsz robbanékony, az egész világgal szembeszállni akaró, lehetsz csöndes bosszúálló, lehetsz jó szakács (még ha buta is), jó sebész (még ha kissé szét is vagy esve, de szó szerint), meggyőződéses misztikus (akitől még a parancsnoka is tart), éles érzékekkel bíró harcos (aki közveszélyes kávéfüggő) vagy matekzseni (aki a mindennapi dolgokhoz teljesen gügye), itt mindenkire szükség van. És ez annyira szép. Ahogy ebből a sokféle fura alakból fokozatosan összeáll egy csapat. Miután megtalálta a vezetőjét is, természetesen, aki – mivel a világ föl van fordulva – nem is vezető, csak mégis. 

monstrous_regiment_01.jpgKörülbelül a regény háromnegyedéig tökéletes az élmény. Amíg a csapat körül éppen úgy állandó a bizonytalanság, mint benne. Amíg az identitások lebegnek a levegőben, és soha nem lehet biztos benne az ember, hogy kiről mi fog kiderülni a következő pillanatban. Ugyanúgy, ahogyan abban sem lehet biztos, hogy mi fog rájuk ugrani a külvilágból a következő pillanatban. Ehhez a sötét, veszélyes, kísértetiesen hátborzongató háttérhez aztán hibátlanul passzol a hasonló minőségű humor. A Láthatatlan légió meg a Csontbrigád humora. Amin az ember azt se tudja, sírjon vagy röhögjön, de mégis inkább röhög. Pergő párbeszédek, szabályos ritmusban érkező csattanók, a katonai szleng zseniális imitációja (ilyen kulturált és kifinomult stílusban még senkit se hallottam ennyit beszélni az ember nemi szervéről és annak tevékenységéről, ami, lássuk be, a katonai szlengből nem hiányozhat), és persze helyzetkomikum helyzetkomikum hátán. Pratchett egyszerűen nem fogy ki annak a részletezéséből, hogy mivel jár, ha egy nő abszolút férfiasnak tekintett szerepet vállal úgy, hogy ezt titokban kell tartania. És tudja, hogyan kell úgy kiforgatni ezt a helyzetet, hogy ne legyen se sértő, se gúnyos; hogy az ember tiszta szívből tudjon nevetni saját magán, miközben egyúttal örül az apró győzelmeknek. 

A regény utolsó negyede, amikor fokozatosan megszűnik a kísértetiesség és a lebegés, túlzottá válik a humor szerepe, és elég szájbarágóssá a társadalomkritika, számomra nem ért fel a korábbi részek színvonalához. Tetszett (lásd az értékelés elejét), de már inkább a kíváncsiság mozgatta az agyamat, kevésbé az élvezet. Itt jelentkezik a túlírás, illetve az a kevés eleme a regénynek, amelynek használatával nem értek egyet – bár ahogy egyre többet gondolkodom az olvasottakon, tulajdonképpen mind logikus, inkább tényleg a didaktikussággal van gond –, valamint innentől válik egyre kiszámíthatóbbá a dolog. 

Ettől viszont még fenn maradtam fél háromig miatta, márpedig ez szökőévben egyszer szokott előfordulni. :) Nagyon érdekes és élvezetes olvasmány a Monstrous Regiment. Olvasni, olvasni, olvasni! Az se rettentsen el senkit, hogy sorozat része, mert az előzmények nélkül is tökéletesen érthető. Ja, és – bár jókat hallottam a magyar fordításról – akinek egy módja van rá, az eredetit kerítse elő. Rengeteg olyan szójátékot találtam, amelyikről el se tudom képzelni, hogy bármilyen más nyelven működni tud. Képzeljétek el Rejtőt idegen nyelven. A fele kimarad. :(

* Olvasó diszkréten visít, és újfent megkérdezi, miszerint nem lehetne egyszer, csak egyszer ebben a büdös életben, hogy egy kalandregény főszereplője az ÖCCSÉT keresse, ne a bátyját??? Annyi sablont felforgat Pratchett, ezt miért volt muszáj meghagyni?! 
** A másik lábjegyzetet a spoilerek között keresse, aki nem fél a spoilertől.

Pontszám: 10/10

Kiadási adatok: Doubleday, New York City, 2003.

Innentől SPOILEREK jönnek! 

firstblast.jpgMég a kiszámíthatóságot is megbocsátottam a könyvnek, amikor némi utánajárással kiderült, hogy ez a regény annak is volt szánva. Úgy esett az eset, hogy elkezdtem a neten képeket keresni a bejegyzéshez, és eszembe jutott, hogy ennek a regénynek színpadi adaptációja is van. Az meg hogy lehet, gondoltam. Hát már a stáblista spoileres lenne. A képek alapján (itt találtam őket) a regénynél jóval kevésbé kísérteties és hátborzongató az az adaptáció, és jóval derűsebb is annál. Viszont az is kiderült, hogy az angol anyanyelvű olvasó (vagy színházlátogató) számára az a spoiler bizony nem spoiler. Mivel ők rég tudják, hogy honnan van a cím. Egy 1571-es pamfletből, amely a nőnemű uralkodók ellen íródott, és amelynek a címét imádják paródiákhoz használni a XX. század eleje óta.

Egyébként Stuart Mária ellen íródott a pamflet, mivel ő katolikus vallású volt, író alattvalója pedig protestáns, és ez pont elég ok volt az alattvalónak, hogy ne akarjon a(z egyébként elég toleráns) királynőnek engedelmeskedni. Ez alkalomból bizonyította be, hogy nők nem uralkodhatnak, mivel vakok, buták és gyengék. Amiből egyrészt némi problémája származott, amikor utóbb szeretett volna a protestáns I. Erzsébet országába menekülni (nem engedték be), másrészt legalább annyian tiltakoztak ellene, mint ahányan elfogadták (Kálvin például személyesen tiltotta be).

** Annyira nem akarok spoilerezni, hogy el is áruljam, melyik szereplőről gondolom, hogy Kurázsi volt a modellje. Ezért csak annyit mondok, hogy az illető – a modellnek megfelelően – nem(csak) elszenvedi, nem(csak) csinálja, hanem éli a háborút. Neki ez az élete, szó szerint. Fájdalmas is, nehéz is, de élvezetes is. 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr6415987614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása