Amikor májusban előkerült a polc hátsó sorából a Portugál szonettek, akkor találtam ki, hogy Elizabeth Barrett Browningról nekem olvasni kell, mégpedig pont ezt a feldolgozást. Hiszen az alaptörténetet ismerem, talán még vizsgáztam is belőle annak idején, akkor lássuk, mit tesz hozzá Woolf.

Nos, Woolf nyilvánvalóan számít arra, hogy az olvasóinak van fogalmuk Elizabeth Barrett Browningról, de még a férjéről is, úgyhogy nagyon sok információra, amit egyéb életrajzok a középpontba helyeznek, éppen hogy csak utal. (Ha nagyon muszáj, ír róla végjegyzetet.) Itt az kerül a középpontba, ami máshol a perifériára: a költő kapcsolata kedves spánieljével. :) Nem egyszerű gazda-háziállat viszony, több annál: olykor szinte egymás tükörképévé válnak, egyszerre hasonlóak és ellentétesek. Együtt tapasztalják meg a bezártságot, sőt a börtönt,* és együtt a szabadságot is. Igen: egy ki- és felszabadulás története ez.

Nekem ez igazából kísérleti regénynek tűnik, komolyan veendő játéknak. Az, hogy egy állat nézőpontjából íródik (kivéve, amikor a gazda levelezését idézi), nem azt jelenti, hogy emberi vonásokkal és gondolkodásmóddal ruházza fel a kutyát, aztán előadja, hogy Flush mit lát a Browning házaspár életéből. Tényleg mindent elkövet, hogy „kutyásítsa” azt a nézőpontot, még ha közben a maga sajátos Woolf-stílusát nem is veszíti el. (Bocs a szándéktalan szójátékért.) Nem egészen úgy dolgozik, ahogy azt a moderneknek tanították tudatáram-technikából, de valami nagyon hasonló módon. Különösen, amikor arról van szó, hogy Flush elsősorban az orrával érzékeli a világot, és egyrészt természetesen jóval több szagot érzékel, mint az emberek, másrészt jóval több mindenre használja a szaglását. Ennél közelebb, mint ami itt Woolfnak sikerült, elég nehéz lenne jutni ahhoz, hogy hogyan lehet megjeleníteni a kutyák sajátos „szagnyelvét”.

(Azért amikor nem a szagok vannak soron, akkor kap egy fricskát az angol társadalom is, amelyet nem kicsit parodizál a regény elejének kutyahierarchiája.)

Szóval kísérletnek sem utolsó a regény, életrajzként is működik a maga módján, meg még nagyon szép is. A fordítónak nagy-nagy kalapemelés ezekért a sodró lendületű mondatokért, ezért a szókincsért, igen nehéz dolga lehetett. Majd csak eljutok egyszer odáig, hogy tizenöt év után végre elővegyem az Aurora Leigh-t is.

U.i.: Felhívom még a figyelmet a regény elejének Miss Mitfordjára, aki a maga szelíden viktoriánus módján szintén normaszegő, ha nem is látványosan, és nem is tudja ezáltal megoldani az élete legszomorúbb problémáját.

* SPOILER A nőt ugyan nem vetik szó szerint fogságba, mint a kutyát, de kb. úgy bánik vele a családja. Majd negyvenévesen még gyereknek nézik, ellenőrzik az étkezéseit, nem veszik komolyan, számára létfontosságú információt titkolnak előle, minden törvényes módon akadályozzák abban, hogy a saját életét élje.

Ezt 2019. augusztus 8-án írtam. 

Pontszám: 10/10