Aki Rejtőt szereti, rossz ember nem lehet.

Maximum olyan förtelmes borítót csinálnak a könyvének, hogy kizárólag becsomagolva meri az ember nyilvános helyre vinni. Vagy úgy se. Nemcsak ízléstelen ez az izé, hanem még a könyvhöz sem illik.*

Nagyon kedves ajándék volt, nagyon kedves rokontól, aki szintén utálja a borítót. :) Az ízlésünk többnyire egyezik, ezúttal is fedi egymást félig-meddig. Szó szerint. Konkrétan a feléig közelítette a tíz pontot a regény, még reménykedtem is a méltó végkifejletben, aztán viszont csak azért nem ment nyolc pontnál lentebb, mert a maga műfajában teljesen rendben van, csak nekem nem való.

Nagyon rövid idő alatt egyértelművé vált számomra, hogy Az ellopott futárral folyik a versengés. Szép dolog is az az ambíció. Visszaköszön az emberi kapcsolatokban,** egy kicsit a háttérábrázolásban, még a szóhasználatban is („bálozás”, „úri közönség” stb.). A nyelvi lelemények, pergő párbeszédek, kétmondatonként csattanó poénok egész más jellegűek, mint Rejtőnél, de miért is csinálná ugyanazt? Másolni nem előkelő. Hasonló hatást másképp kiváltani – az már előkelő. :) A regény első felével ezért összesen annyi bajom van, hogy túlságosan is embert csinál a főszereplőből, holott amiken keresztülmegy, azt ember – különösen, ha tizenhárom éves – nem bírja ki, vagy legalábbis nem ilyen idegrendszerrel.*** A Rejtő-regény főszereplője azért bír ki mindent, mert nemcsak ember, hanem mitikus alak is, megtestesült véletlen, megtestesült hiba, egyszemélyes világfelfordító erő.

Szóval magasra tette magának a mércét a szerző. De ezt a mércét éppen csak hogy nem ugorja meg. Tényleg. A cselekmény aztán pörög, a poénok ülnek, a szereplők szerethetők vagy utálhatók, és az a leheletnyi misztikus szál is teljesen rendben van. Amikor pedig szép akar lenni a stílus, akkor nagyon, de nagyon szép. Nem kedvencelném, de minimum kilenc pont meglenne.

A regény második felében aztán szép fokozatosan elvész minden, amiért az első felét szerettem. Főleg a versengés. A stílus szépsége és humora marad meg a legtovább, de az is fakul. Ezzel fordítottan arányos az akció, a feszültség, a fordulatosság: ezek pont itt jutnak a csúcsra, csak engem nem ezek miatt érdekelt a történet. A lezárást meg nyitva kellett volna hagyni, ha már Rejtővel versengünk.**** 

Igazságtalan vagyok, mi? Csúnya dolog olyasmit várni el egy regénytől, ami nem célja, ez teljesen egyértelmű. De az első feléből kiderül, hogy igenis többet tud (és akar!) a szerző, mint amit a műfajtól manapság várni szoktak. Ott olyan fénypontokat találtam, amelyek miatt nagyon örülök annak, hogy megkaptam ezt a könyvet, és megvan nekem otthon. A legjobb az, amikor Jade kikiáltó akar lenni a Sohóban. Az úgy tökéletes, ahogy van, világábrázolásban, stílusban, mindenben. Úgyhogy hadd legyek már lehangolt attól, hogy a végére elfogyott a lendület.

* Mondjuk, láttunk már rosszabbat.
** SPOILER Jade és Bárd, az Prücsök és Deboulier, beleértve a verekedést is – még a Jade mozdulata is egyezik Prücsökével –, csak abban különböznek a Rejtő-regény párosától, hogy intenzíven átitatja a kapcsolatukat a szexualitás.
*** Különösen szomorú aktualitása van ennek a számomra éppen most. Az, ahogyan Jade kilép a nemlétező családjából, nem izgalommal, hanem elkeseredéssel töltött el. Nem azt gondoltam: „hű, milyen belevaló”, hanem azt: „szerencsétlen kölök”.
**** SPOILER Most komolyan higgyem el, hogy ez a nő simán betagozódik a társadalomba? Ha igen, akkor baj van, vagy a nővel, vagy a társadalommal, és én komolyan szomorú leszek…

– —- –

A kedves rokon reakciója Facebookon:
„Úgy örülök, hogy neked egyértelmű volt a Rejtő-stíl. :D Szerintem pont úgy indult, hogy valamilyen tiszteletadás lesz belőle. Aztán nem lett, de nekem addigra mindegy volt. :D Tökéletes vizsgaidőszak-olvasmány. :D Örülök, hogy elolvastad. :))))) És hát igen, a második fele tényleg olyan, mintha aludt volna rá előtte egy nagyot, és meggondolta magát. :D”
Megnyugvás: teljesen egyezik az ízlésünk, nemcsak félig. 

Ezt 2019. június 1-jén írtam. 

Pontszám: 10/8