Jajj, hát ez az Inés Suárez, ez Az ellopott futárból a Babette anyó fiatalon. :D Csak lavór helyett serpenyővel likvidálja a nemkívánatos elemeket. De a kard meg a páncél se áll neki rosszul, és pofozkodni is tud. Közben tésztát süt, csontot rak helyre, és várost alapít. Történelmi alak, a mai Chile neki (is) köszönheti a létét.

A róla szóló könyv címlapjával/fülszövegével meg mellélőttek vagy két kilométerrel. A borító erotikus történetet ígér, a fülszöveg maximum gyermeteg kalandregényt. Pedig több szempontból is rendhagyó, nagyon érdekes, izgalmas történelmi regényről van szó. Inkább az alábbi festmény illene a borítóra (itt találtam, egyébként már köztulajdon).

Rendhagyó a regény egyrészt azért, mert a főszereplő/elbeszélő nagyon alacsony származású nő, akinek ennek ellenére sikerült szó szerint egy egész ország sorsára hatással lenni – és most nem közvetett hatásról beszélek. Inés Suárez nyakig benne volt Chile meghódításában. 

Másrészt azért, mert háborús történet létére egy percig se hagyja, hogy az olvasó egyértelműen állást tudjon foglalni egyik vagy másik fél mellett. Nincs jó és rossz, nem tudod eldönteni, kinek szurkolj. A spanyoloknak, akik új világot akarnak teremteni, vagy a mapucse indiánoknak, akik szabadságukat és hazájukat védelmezik? Bármi más módon volna ez a történet elbeszélve, egyértelműen és azonnal az utóbbiak mellett döntenék, csakhogy Inés Suárez úgy mesél, hogy őt is meg lehet érteni, vele is azonosulni lehet. Elítéli a spanyol katonák túlkapásait, és a maga részéről ugyanúgy a szabadságát keresi, ugyanúgy otthont akar építeni magának, mint az ellenfelei. Tiszteli is őket.

Megjegyzem, belefért volna ennél jóval több szürrealitás is a könyvbe. Persze mivel a történelmi hitelesség igényével lép fel – a végén gondos forrásjegyzékkel –, sokat kockáztatott volna az efféle játékkal. Biztos van, akinek így is sok benne a fantasztikum. Pedig a XVI. századi spanyol kultúrába ugyanolyan szervesen beleillenek a kísértetek meg a stigmatizáltak, mint a kék-fehérre festett házak meg a karóba húzás. A világuk része mindez, és kész. Inés nagyon is eszes nő, jót szórakozik a bizonyíthatóan ostoba babonákkal megetetett don Benitón, de azért épp hogy oda nem köszön a szellemnek, aki pont a szomszéd háznál ácsorog. 

Bár nem a regényből készült az Algo habrán hecho című 2010-es tévésorozat, amelyben Trinidad González játssza Inés Suárezt, de annyira jól választották ki a szerepre, és annyira illik a regényhez is ez a kép, hogy muszáj beillesztenem ide. A sorozat egyébként nemcsak Chile meghódításáról készült, hanem több száz év történelméről, ezért González csak az első epizódban szerepel. (Forrás: ccasconm és IMDB.)

FONTOS: erős idegek kellenek az olvasáshoz, mert itt úgy folyik a vér, hogy George R. R. Martin megirigyelhetné. Nekem nem fordult fel a gyomrom a csatajelenetektől, de csak azért nem, mert inkább dühöt és szomorúságot keltettek bennem. Pont azért, mert igazából nem szurkoltam senkinek, jobban örültem volna, ha beszüntetik a háborút, és visszamennek kukoricát vetni meg csirkét kopasztani.

(Utóbb egész rovatot szenteltem a szerző munkásságának a Molyon, a Merítésben.)

Ez a bejegyzés egy sorozat része, amelynek minden darabja a világolvasási kihíváshoz kötődik. A teljes listát itt találjátok. 

Pontszám: 10/10

Ezt 2014. június 17-én írtam, és 2020. július 30-án egészítettem ki.