Na, ilyenből kéne még nagyon, de nagyon sok.

Joggal merül föl a kérdés, hogy jövök én az olasz misztikához.

A válasz: sehogy. Az általában vett misztikához, ahhoz annál inkább. Mármint ha a köznapi szóhasználatnál jóval szűkebb értelemben vesszük, és az isteni jelenlétnek a földi életben való megtapasztalását, az elragadtatott Isten-élményt, illetve annak keresését nevezzük misztikusnak. (Bocsánat az elnagyolt megfogalmazásért.) Ehhez egyetemista korom óta közöm van, olvasok misztikusokat és misztikusokról, meg elég sokat írtam is a témakörben. Mármint nem általánosságban a misztikáról – de erről lentebb.

Hogy ettől még miért kell nekem pont az olasz változat, mikor sose voltam olaszos? És hogy általában véve miért érdekelne bárkit is az olasz misztikus irodalom, amely – lássuk be – elég vékony szeletét képviseli a világirodalomnak? Hogy erre válaszolni tudjak, hadd mesélem el előbb, mi közöm van hozzá nekem. Ígérem, általánosságban is alkalmazható lesz a válaszom.

Majd húsz éve jelent meg magyarul a könyv. Szerintem még a megjelenés évében meg is vettem, vagy legfeljebb egy évvel később. 2000-ben ugyanis belefogtam Emily Brontë verseinek misztikus alkotásokként való értelmezésébe. Mondják, hogy amit az embernek érdemes megtanulni, azt tíz évig tanulja, na, nekem is pont 2010-re sikerült a munkát – ha nem is lezárnom, de legalább magas fokú elismerésig vinnem. Addigra persze jelentősen át is alakult, például rájöttem, hogy a versek és a misztikus irodalom viszonya enyhén szólva is összetett, egyáltalán nem simul bele az egyik a másikba olyan szépen, mint ahogy elsőre látszott. Ez annyiban tartozik ide, hogy mivel nekem kezdettől fogva az ő életműve volt a témám (meg az etalon), amelyhez mindent viszonyítottam, ez a félig-meddig kívülállás is rányomta a bélyegét a hozzáállásomra. Rövidebben szólva: sokat foglalkoztam a misztikával, érteni is vélem (már amennyiben fel lehet fogni a felfoghatatlant), de kívülről nézem. Nem szkeptikusként, csak kívülről.

Emily Brontë brit költő volt, protestáns háttérrel. Ennek a római katolikus vallású olaszokról szóló könyvnek (minimum) a bevezető tanulmányai mégis roppant segítséget nyújtanak a verseinek olvasásakor. Vagyis nyugodtan elképzelhető, hogy sok más életműhöz is kapcsolható lehet még, ha szakirodalomként szeretné használni valaki. Egy ok.

A kötet sorra veszi (születési évük szerinti időrendben) a középkortól a XX. századig alkotó olasz (anyanyelvű), misztikus irodalmat alkotó nőket.* Közülük néhányat szentté is avattak, illetve hazájukon kívül is ismert klasszikusokká váltak. Akad olyan, aki nemcsak íróként, hanem az élet más területein is (tanítóként, tudósként, politikusként, egyházszervezőként stb.) meg kellett, hogy állja a helyét, és akad olyan, aki nem produkált látványos dolgokat (az elragadtatáson és/vagy a misztikus írásokon kívül), „csak” élte az életét napról napra.** A kötet semmi „rangbeli” különbséget nem tesz a kettő között. Tanítani lehetne rajta, hogy kell egymás mellé (nem pedig alá-fölé) rendelve kezelni nagyon különböző életműveket. Szintén alkalmazható más területeken is. Két ok.

A világirodalom vékony szelete? Roppant változatos szelet! Hogy mennyi minden benne van ebben a keskeny metszetben! Száz fokra hevített vallomások; józan teológiai fejtegetések a misztikus út állomásairól; olyan látomások jóról és gonoszról, amelyeket habozás nélkül őrültnek lehetne minősíteni, ha nem volnának allegóriák; racionális lelki vezetés; igehirdetők stílusában írt levelezések; igazságkeresés; a bolondság (mármint az elmeállapot) önironikus felmagasztalása. Ha ilyen keskeny metszet ekkora változatosságot képes mutatni, mit tudhatna egy jóval átfogóbb antológia? Hány és hányféle kérdésre tudna válaszolni, akár az olvasó saját életére vonatkozóan is? Három ok.

Egy megjegyzés a misztika egyik (híresebbik) ágáról, a jegyesmisztikáról: Az isteni jelenlétbe való beleolvadást, a saját személyiség elvesztését a misztikusok nagyon gyakran a szerelmi költészet nyelvén fogalmazzák meg. Nem azt jelenti ez, hogy testi kielégülést élnének át, ellenkezőleg. Azt jelenti ez, hogy küszködnek a kimondással, hiszen hitbeli élményük kimondhatatlan, ezért a legismertebb, leggyakrabban olvasott és használt jelrendszerhez fordulnak, hogy legalább valamennyire megközelítsék az átélteket. A misztikus irodalom legnagyobb problémája nyelvi probléma, a megragadhatatlan megragadásának igénye. Igen komoly hiba, ha nem allegóriákként olvassuk ezeket a szövegeket.*** Viszont némelyiket tényleg nagyon nehéz allegóriaként kezelni, még nekem is, pedig már van tapasztalatom. Mármint olvasói. Ahogy föntebb írtam: kívülálló vagyok.

Úgyhogy miután ilyen lelkesen ajánlottam ezt a gyűjteményt szinte bárkinek, most egy kicsit vissza is vonom a szavamat: bárki ne olvassa. Az olvassa, aki valamilyen szinten már ismeri a misztika irodalmát és alapfogalmait. Nem fogja megharapni a könyv a többieket. :) De, mondjuk, előfordulhat, hogy ők éreznek késztetést megharapni a könyvet. 

* Az eredeti munka több szerzőt tartalmaz, a magyar fordítók válogattak is, bár hogy milyen alapon, azt nem sikerült megállapítanom. Valószínűleg azért, mert kevéssé ismerem az olasz irodalomtörténetet. Mindenesetre elég változatos lett így is a kép.
** Egyébként a bevezetés szerint éppen abból ered a kötet koncepciója (vagyis hogy csak nőket válogatnak be), hogy nők jóval ritkábban kerültek vezetői-szervezői szerepbe a történelem során, és sokszor pontosan ezért tudtak többet és jobban foglalkozni a lelki életükkel, amelyből a misztikus élményük is eredt. (Megint sarkítok ám, akit árnyaltabban érdekel a kérdés, olvassa el a bevezető tanulmányokat.) Az persze más kérdés, hogy sokszor éppen e miatt az intenzív lelki élet miatt kezdtek seregleni hozzájuk a tanácsra, vezetésre vágyók, és váltak igehirdetőkké, prófétákká akár.
*** Mellesleg a szerzők nagy része abban a korban élt, amikor még létezett az inkvizíció. Annak szigorúságáról szerintem mindenki tud fogalmat alkotni. Ha körültekintő vizsgálatok során sem találták nyomát annak, hogy az illető vallomásait szó szerint kell venni, akkor most nem – vagy legalábbis nem ilyen szövegkörnyezetben – olvasgatnánk az írásaikat, mert mindent elkövettek volna, hogy megsemmisítsék őket az alkotójukkal együtt. Amint hogy azt jó eséllyel meg is tették más alkotók esetében.

Ezt 2019. június 2-án írtam. 

Pontszám: 10/10